Craig F. legújabb húzásai (befejezett)

18

  Beteg vagyok. Ez olyasmi minthogy egyesek szeretik, ha ostorral ütik őket vagy hogy felnőtt férfi létükre arra vágynak, hogy alaposan behintőporozzák őket és rájuk adjanak egy pelenkát. Vagy állatjelmezben szeretnének hozzádörgölőzni valaki máshoz (van ilyen, láttam róla egy dokut).

Úgy fest, hogy én a mazochizmus egy sajátos alfajában szenvedhetek. Van bennem egy olthatatlan ösztön, hogy minden eshetőséget megragadjak arra, hogy hülyét csináljak magamból. Már a megfogalmazás is rossz. Pontosabb lenne az, hogy hülyét csinálok magamból és ahelyett, hogy normális emberhez méltóan elsunnyogom, inkább az önirónia nevű csodafegyver álcája alatt szétkürtölöm. Mert akkor nyilván a kínos hirtelen átvált mókásba. Pedig nem.

A meghunyászkodás egy bizonyos foka még persze indokolható. Éppen elég fasz voltam ahhoz, hogy most, mikor eljött a személyes találkozó ideje, átmenjek kiskutyába. Ráadásul Zack ragaszkodott hozzá, hogy szerinte praktikus megfontolásból, ő zarándokoljon ki hozzám a halál faszára.

Nem tudtam megfelelő ellenérveket felhozni. Mégsem mondhattam azt, hogy kínosnak találom, ha belelát az életemnek ebbe a szeletébe, főleg, hogy túl sokszor provokálom valójában nem is rá tartozó privát infókkal, csak azért hogy előcsalogassam az idegesítő akcentusát. Legalábbis jobb híján ezzel szoktam indokolni magamnak a dolgot.

A rohadt ribanc ráció megint Zack pártját fogta. Nyilván egyszerűbb, ha ő kocsival fele idő alatt ideér addigra, mire én végzek, mintha én indulok neki zárás után. Különben is kézenfekvőbb, mostanában már általában nálam találkoztunk. Eleinte még próbálkoztunk elcsípni egy nyugodt sarkot a kiadóban vagy utána egy-két semleges terepen, kávézóban vagy ilyesmi, de nem volt díjnyertes elgondolás. Tudom, hogy hülyeség, de ilyenkor feszélyeznek az idegenek. Jobban kedvelem, ha a munkám élveboncolása nélkülözi a közönséget.

Nem egyszerűen arról van szó, hogy szégyellem, mert tényleg nem, csak van, ami nem kompatibilis. Az egy dolog, ha Zack átjön a belvárosi albérletembe, amin egy zakkant de inkább zseniálisan fura jogásznővel osztozom. Az viszont már egészen más, hogy az én túlontúl jólfésült szerkesztőm egy légtérbe kerüljön Anyám javarészt bárányokat formázó nippgyűjteményével. Nem működik a kettő együtt, túl abszurd. Nem lehet egy poros amerikai kisváros fülledt levegőjét adni annak, aki angliai magániskolák zöldellő frissességéhez szokott. Vagy a faszom se tudja mihez, de tuti nem porcelánállatokhoz a gázkandallón.

*****

Talán indokolatlanul rákészültem a világok ütköztetésére. Zack végső soron túlságosan jólnevelt ahhoz, hogy – legalábbis fennhangon - elmarasztaló véleményt fejtsen ki a gyerekkori otthonom lakberendezési irányelveivel kapcsolatban.

A bevert képemet ellenben nem hagyta szó nélkül. Ami kicsit furán jött ki, mert először nem volt nekem egészen tiszta, hogy mért szörnyülködik annyira. Mármint úgy voltam vele, hogy oké, nem vagyok egy Adonisz, de azért megszokhatta volna a látványom és nem most kéne késleltetett pánikrohamot kapjon.

Mentségemre szóljon, hogy már hajlamos voltam elfeledkezni róla, pár napja már nem fájt nagyon és egészen rácsodálkoztam én is ha éppen egy alkalmatlankodó tükör figyelmeztetett, hogy éppen nem a szimplán rémes formámat hozom.

Egészen egy cowboy/kalóz/macsó rosszfiúnak éreztem magam, ahogy elhessegettem Zack aggodalmaskodó gesztusait. Pedig ha őszinte akarok lenni volt azért két cinizmustól mentes másodpercem, amikor jólesett. Elég felesleges ugyanis a kőkemény alfa hímet játszani, akinek néhány öltés a homlokán meg egy monokli nem oszt, nem szoroz, ha utána cserébe nem lehet bezsebelni némi kedveskedő együttérzést.

Jó, igazából pont tőle nem számítottam ilyesmire. Esetleg Anyámtól majd, hogy rám tukmál valami krémet a zúzódásomra vagy Crystaltól, hogy kioktat, hogyan kell profi módon leskelődni majdnem expasik után.

Zack gondoskodása fura és furán bejön. Kurvára higgadtnak tűnik, amíg kifaggat, hogy mi is történt pontosan és ki csinálta ezt és egyáltalán, de közben olyan erős az akcentusa, hogy rám jön a vigyoroghatnék. Mikor meg bevallom hogy csak béna vagyok kukkolónak, pedig annyi sokkal jobb ötletem volt annál, hogy igazat mondjak és valahogy mégis kicsúszik, akkor hirtelen olyan elnéző lesz a féloldalas mosolya.

Tudom persze, hogy egy hülyegyereknek tart. Jó szokásom szerint megtettem mindent, hogy eszébe se juthasson komolyan venni engem. Attól még kiélvezhetem azt a pár másodpercet, amíg egy szexi brit srác finoman, csak az ujjbegyeivel maga felé fordítja az arcom. Még akkor is ha csak a hülye sebhelyeimet akarja jobban megnézni. És a faszom, hogy tényleg csak azt és hogy engem most tényleg zavar, hogy csak azt. És különben nem is szexi. A picsába is. Ez csak Zack.