Craig F. legújabb húzásai (befejezett)

17

  Az elmúlt éveket terápiával kellett volna töltenem, hogy elfelejtsem a tekintetét. A hátamon hevertem az ágyon, Don fölöttem. Már leráncigálta rólam a pólót, meztelen felsőtesttel feszült hozzám, amíg csókolt. A farmerján keresztül is éreztem ahogy hozzám simul a merevedése, a kezem a hátán barangolt, egész testével rám nehezedett és én még így is, próbáltam a lehetetlent, belékapaszkodva, lábaimmal átkulcsolva még ennél is közelebb húzni. Nem sok közelebb volt akkor már hátra, de akartam, a legutolsó lehetséges módot is meglépni, nem csak félredobni a maradék semmirekellő szövetet, ami a bőrünk közé ékelte magát. Többet, mindent.

A francba is, hülye voltam talán, meggondolatlan, fogalmam sem volt semmiről, de tényleg, még arról se hogy melyikünknek kéne mit és hogyan, csak azt tudtam, hogy kurvára le akarok feküdni vele. Függő voltam tőle. Kellett. Aranylövés.

Az ágy és a csípőm közé fúrta a tenyerét, a szája átvándorolt a nyakamra, apró csókok után szinte belemart a fogával a bőrömbe és egyszerre fordítottam el a fejem, hogy jobban hozzám férjen és villant be, hogy ennek nyoma marad. A gondolatra kinyitottam a szemem és megláttam őt. Anyámat, ahogy az ajtóban áll.

Ha valahova, akkor ide illik a sóbálvány kifejezés. Lót felesége állhat így, megdermedve az örökkévalóságig, amiért még utoljára rápillantott Szodoma és Gomorra városára. Arra a helyre, ahol otthon volt, amit talán szeretett és ami romjaira hullott, amíg ő távolodott tőle. Félbehagyott mozdulatba merevedett bele, éppen csak belépve a szobába, egyik keze a kilincsen a másikkal a szennyeskosarat szorítja már vastagodó csípőjéhez. Tökéletesen hétköznapi pillanatfelvétel Pompeji megkésett lakójáról. Nem a pánik volt az első érzés, ami összerántotta a gyomrom, bar nem sokra rá az is megérkezett. Megdöbbenés talán. Megdöbbenés, hogy az anyám képes színtiszta undorral nézni rám.

Az idő meg az érzékelésem itt kezdett el egyszerre szórakozni velem, de talán nem különösebben felróható nekik, normális esetben úgy gondolom az is kiveri a biztosítékot, ha totál begerjedve véletlenül ránézel egy családi fotóra. Szóval csoda, hogy ezek után még egyáltalán tudtam szexuális életet élni. Mármint nyilván nem aznap, de úgy az életemben. Később.

Így nem tudom, hány valódi másodperc lehetett amíg bámult rám és utána becsapta maga után az ajtót. Don fogai úgy éreztem széttépnek és a súlyától nem kapok levegőt, de a csattanásra értetlenül felnézett, aztán hátra, a hang irányába, utána megint rám és amíg én lassan fuldokoltam, ő kezdte megérteni. Hirtelen hátralökte magát és az ágy távoli sarkába húzódott.

- Baszd meg Craig! Azt mondtad, nincs itt senki!

- Nem... nincs... nem kéne...

- Akkor ez mi a fasz volt? Szórakozol velem? - suttogott, de olyan visszafojtott kétségbeeséssel, hogy azt kívántam bár üvöltene inkább.

- Nem... nem tudom mért.

- Látott? Meglátott? - bólintottam. A sokktól fel sem tűnt, milyen nevetséges a kérdés. Don úgy káromkodott, mintha zsolozsmázna, mint aki le akarja tudni a penitenciát. Ugyanazok a basszamegek végtelenítve, amíg értetlenül néz és felkapja magára a padlón heverő ruháit.

- Engem is látott? Tudja ki vagyok?

- Honnan a picsából tudná, hogy ki vagy?

- Jó. Akkor jó. - Óvatosan méregetett, ahogy lassan én is felültem.

Később egészségtelenül sok időt töltöttem vele, hogy megtaláljam a megfelelő szót arra, ahogyan Don akkor távozott. Egy szót kerestem, ami pontosan leírja a történteket és ez valamennyit segített. Végül is az, hogy otthagyott a picsába már inkább kifejezés.

Mikor végül rászántam magam, hogy lemenjek, Anyám a konyhában egy sámlin ülve pucolta a fehérrépát. Azt hiszem akkor tényleg akartam vele beszélni. De ő nem ért rá, hogy velem „cseverésszen". Neki el kellett készíteni egy tisztességes és normális vacsorát, mire Apám hazaér és ez olyasmi, amiben én nem tudok segíteni.