Attack on Levi - Avagy a Hadnagy megszelídítése (AoT fanfiction HUN)

~4~

Éééééés letelt a 3 hét!

Esküszöm fogytam vagy 10 kilót, tekintve hogy Levi hadnagy szinte sosem volt velem megelégedve, így éheztetve voltam a rabszolgamunka végzése mellett. Időnként ki kellett osonkodnom vacsora után lopni egy kis kaját, vagy konyhai takarításnak álcázva lementem és onnan csórtam maradékot. Persze Levi tudta, de nem szólt semmit. Sőt, utolsó nap ő jött be hozzám megkínálni egy kis süteménnyel és teával...

3 kopogást hallottam az ajtómon a bevetés előtti este 9-10 között valamikor.

 - Igen?

Levi hadnagy köszönés nélkül bejött, berúgta maga mögött az ajtót - mert a kezében egy tálca volt, rajta egy tányérban 2 kifli és 2 csésze tea.

 - Nem segítenél véletlenül, kölyök? Látom, beléd sem vertek udvariasságot - morogta miközben megállt az ágyam előtt. Csak egy baj volt: én már teljes felszerelésben voltam az alváshoz, ami jelen pillanatban az egyik régi szakadt ingem volt és egy bugyi, meg a 2 takaró amit találtam a szobában. Mert hogy az a kettő darab hálóing amiben Levi hadnagy szerint éjszaka randalírozni szoktam alvásnak álcázva éppen nem állt rendelkezésre; az egyik csurom vizesen lógott, a másikat meg meg kellene varrnom, csak éppen nem volt rá lehetőségem. Remélem lesz még, ha túlélem a holnapot...

 - Hát...de, csak akkor forduljon el egy pillanatra, ha kérhetem - mondtam elég halkan, mire csak egy szemforgatást kaptam válaszul, majd háttal fordult. Én meg felálltam és betekertem magam az egyik takaróba, hogy ne látsszak ki, meg eléggé fáztam is. Amikor kész lettem a rögtönzött estélyimmel a rögtönzött "randimra" (haha, nem komoly), elé tipegtem és kivettem a kezéből a tálcát, majd az ágyra helyeztem.

 - Te itt akarsz enni? - kérdezte lekezelően, mintha egy minimum a lószarból akarnám kirágni a zabot.

 - Hát ami azt illeti, elég hideg van, betakaróznék - válaszoltam óvatosan leülve az ágy egyik végébe törökülésben, a másik takarót a lábamra gyűrve. Közben a Hadnagy leült velem szembe a tálca másik végéhez.

 - Nincs ruhád? - kérdezte, s közben kortyolt egyet a teájából.

 - Hát mindenből kaptam kettőt, a hálóingeim nem állnak rendelkezésre, zoknim meg csak egy van mert az egyik rojtosra lukadt, a másik meg kell holnap, ezért kimostam, úgyhogy ez van. - modtam, agyban hozzátéve, hogy természetesen kérni azt nem volt pofám, kinek hiányzik több lebaszás?

Erre a hadnagy fogta magát,  és elkezdte lehúzni a csizmáját, én meg néztem, hogy most a megerőszakolásomra készül-e, hogy meghallotta, hogy félmeztelenül ülök.

Ez e tézisem bebizonyosodni látszott mikor a zokniját is levette, de ahelyett hogy rámvetette volna magát, hozzámvágta a zokniját.

 - Tiszta, most vettem fel. - mondta, majd kortyolt még egyet.

 - Magának nem kell? - kérdeztem kikerekedett szemekkel.

 - Szerinted nekem csak két zoknim van, újoncka? Mellesleg elkezdhetnéd az evést, mert minden kihűl, és akkor félig fölöslegesen fáradtam miattad. - közölte a szokásos hangnemében.

 - Persze, elnézést, de kérdezhetek előtte valamit?

 Erre megint egy szemforgatást kaptam.

 - Mi van?

 - Miért kapok vacsorát?

 - Ch...fogadok, azt se tudod, mi ez. - bökött a kifli felé.

 - Hát...ez kifli, gondolom - válaszoltam kínosan, közben beleittam a teámba, amit mennyeinek tituláltam.

 - De nem akármilyen kifli. Kóstold meg - utasított. Én meg hát belekóstoltam, úgyis éhes voltam, meg ha már ez a parancs...

Nos a kifli az nem olyan volt, mint az a bizonyos kifli, amit mi eszünk; száraz, poros, keserű. Ez bizony friss meleg volt, sötét édes töltelékkel. Mintha egy falat mennyországot tapasztaltam volna a számban.

 - Hmm...egek, ez hihetetlenül finom! Mi ez? - kérdeztem teli szájjal.

 - Croissant, kakaós töltelékkel. Gondoltam, hogy még nem láttál ilyet.

 - Hadnagy úr, általában örülök ha ennivalót látok...de tényleg, miért teszi ezt értem? - kérdeztem ismét, az utolsó falatot rágva.

 - Hát mert ilyen kedvem van...mellesleg, mert ha nem jönnél vissza, legalább egyél egy finomat. Meg hát eléggé kiéheztettelek, és nem veszem hasznodat, ha leszédülsz a lóról. - válaszolt. - A zoknit meg vedd fel. A tálcát majd elintézed küldetés előtt, én megyek, és meg ne halljam még egyszer, hogy éjjel üvöltözöl! - oktatott ki ismét.

 - Elnézést...Hadnagy úr, a maga kiflije itt maradt - mondtam neki, mikor már félig kint volt az ajtón.

 - Edd meg reggel. - mondta, majd bevágta maga mögött az ajtót.

A tálcát az asztalra raktam, felvettem a zoknit, majd lefeküdtem, és vártam, hogy jöjjön álom a szememre. Ami nem nagyon akart megtörténni, ugyanis rettegtem.

Úgyhogy csak vártam a reggelt.