Attack on Levi - Avagy a Hadnagy megszelídítése (AoT fanfiction HUN)

~20~

A csók utáni ölelés szinte egy örökkévalóságnyi boldogságnak tűnt ahhoz képest, hogy milyen sokat vártam rá, úgy éreztem, teljesen megérte a várakozást. 

Levi az arcát a vállgödrömbe fúrta, majd lágy csókokat lehelt a nyakamra, szépen sorban lentről felfelé haladra, bennem pedig elindult valami. Valami, amit sosem éreztem idáig. Megkaptam, amire a szívem legmélyén vágytam, és most mégtöbbet akartam belőle. Hogy lehet ez?! A nagy vallomásommal könnyíteni akartam a szívem terhét, erre egy bizonyos értelemben még nehezebb lett; hisz a mi világunkban a kötődés és a szeretet csak még egy nyűg az ember nyakán, főleg a katonáén. De ki tudja, Levi mióta volt ilyen magányos. De akkor is. Miért pont engem szeretett meg? Nem vagyok én semmi nagy kutya, az átlagosnál is átlagosabb, a katonaságnál eltöltött időm eddigi nagy részét betegeskedve töltöttem, szemben a sok reménnyel, amit irántam fűztek eleinte. Még katotának sem voltam kitűnő, sem nőnek. Akkor meg miért?

Gondolatmenetemet félbeszakította egy kéz, mely lecsúszott a derekamról a fenekem irányába. Kezdtem elveszteni a fejemet a mámoros érzelmektől melyekbe a testem és a lelkem került Levi hatására, s már az én kezem is útnak indult volna, mikor Levi hirtelen sóhajtott egy nagyot, s eltolt magától.

 - Nem, nem lehet, túl messzire mentem...a fenébe is! - mondta dühösen, arcát pedig pír öntötte el. Ugyanígy az enyémet is. Nem tudtam, mit feleljek neki erre, mikor egyszer csak egy hangot hallottunk meg kívülről.

 - Levi? Te vagy bent? Mit kiabálsz, törpe? - dugta be a fejét a zuhanyzó helyiségbe Hanji.

 - A francba! Bújj el, menj, gyorsan! - lökött odébb Levi az egyik hátsó, sarokban levő zuhanykabinba.

 - Csak megcsúsztam, mert egyesek olyan tócsát hagynak maguk után, hogy az egész hadosztály meg tudna benne fürödni - kiabált ki az ajtón. - Menj el, öltöznék, és ha meglátsz, ki kell vájnom a szemed.

"Jaj, én is erre a sorsra jutok majd?!"

"Mi?? Odáig úgysem jutunk el..."

 - Akkor már rég nem lenne szemem, hehehehe - jött a bolondos válasz, mire bennem elindult egy szikrányi érdekes érzelem. Féltékenység?

 - Menjél már, vagy ketté váglak - mordult fel Levi, mire Hanji röhögve mondott valamit, majd bevágta a zuhanyzó ajtaját. 

- Jobb lesz, ha tényleg eltűnök....ez nagyon veszélyes, ha észrevett volna, téged elővesznek, és akkor... - indultam az ajtó felé, de elkapta a karomat.

 - Akkor? Nem látott meg, és nem is fog, mert nem lesz ilyen többet. Nem láthatnak együtt. 

 - Azt várod, hogy ezek után felejtselek el?! - rivalltam rá. - Te nem tudod, mennyi erőfeszítésembe került minden, folyamatosan kettesben lenni veled, látva hogy nézel rám, mégsem tettem semmit. És emésztett belül, aztán mindez történt, és most lépjek tovább? Mert te képes lennél rá?

Szemében nyomatékos pillantás ült. Láttam rajta, hogy amit mondani fog, az lehet hogy ellenkezik azzal, amit gondol. Nem egyszer előfordult már...

 - Én...nem lennék képes, de van választásom szerinted? Mit gondolsz, mekkora mozgásterem van? Nem egyszerű ismerősök vagyunk. Elit katonák vagyunk, ráadásul te a beosztottam. De szerintem ezt nem a zuhanyzóban kellene megtárgyalnunk - mondta, az utolsó mondatot némiképp halkabbra sikeredve.

 - Szóval, menjünk máshová beszélgetni? - kérdeztem kihívóan de közben megfáradtan is. Úgy éreztem hirtelen, hogy nekem ez sok. Én a szívem mélyén csak egy dolgot akartam: együtt lenni azzal, akit szeretek, és beteljesíteni a szerelmünket, hisz most bizonyította be, hogy az érzés amit érzek, kölcsönös.

 - Igen. De nem ma este. Holnap vacsora után, a legfelső szinten van egy padlás ahol leselejtezett fegyverek vannak. Ott várlak majd.

 - Megegyeztünk.

Megbeszéltük, hogy először én hagyom el a zuhanyzót, majd nem sokkal később ő. Szerencsémre Hanji nem várakozott odakint, így nem látott meg. Elő is tört bennem hirtelen a gyerekes, lebukástól való félelem. És mivel Levi igenis magas pozíciót tölt be, okom is van erre a félelemre. 

Másnap folytatódott Nick atya kihallgatása, illetve a tervzgetések, hogy mi lesz, hogy lesz Reinerékkel. De én egyre csak arra tudtam gondolni, hogy vacsora után a padláson lesz találkozóm Levi-jal. Beszélgetünk.

Hm. Beszélgetünk...a fejemben mindenféle gondolat elindult azzal kapcsolatban, hogy hogyan sülhet el az este. Forró hangulatú képek jelentek meg a szemeim előtt, amiket amilyen erősen próbáltam elhessegetni, olyan erővel tolultak már csak azért is az agyamba. Francos pubertás kor...bár úgy éreztem, ez nem csupa kamaszos kanosság, vagy tudom is én. Komoly érzelmek és szándékok ültek a szívemben, s nem éreztem, hogy helytelen lenne szeretnem őt, vagy hogy ne illenénk össze.

 - Ema, ezt el kéne vinni Hanjinak, de én most nem érek rá - nyomott a kezembe Mikasa egy kupac papírt. - Az előző expedíción begyűjtött titán-információk, de az az igazság, hogy Eren most nagyon ideges, és én...

 - Te mész hogy lehűtsd az agyát, tudom, tudom - vettem át tőle a papírokat egy bátorító mosoly kíséretében.

Hanji irodájához érve kopogtam, majd miután közöltem hogy ki vagyok és mit hoztam, beléptem hozzá.

A kis helyiség elég rendezetlen volt, mindenhol hevert valamilyen irat, kiégett olajlámpák és üres, mosásra váró edények.

 - Tedd csak le ide őket - mondta két falat között, mivel épp evett, miközben egy befőttes üvegbe zárt akármilyen rovard világított meg a lámpájával az összes lehetséges szögből, és majd kigúvadó szemekkel nézte.

 - Várj - fordult felém hirtelen, mikor épp nyitottam volna az ajtót - Kérdezni akarok valamit - mondta halkan, s intett a kezével, hogy menjek közelebb, nekem meg egyből rossz érzésem lett. Ugye nem Levi miatt kérdezősködik??

 - Levi-ról akarlak kérdezni.

Éreztem, hogy egy pillanat alatt minden vér kiszállt az arcomból.

 - M...mit szeretne tudni? És miért pont tőlem?!

 - Jajj, nyugi, most meg miért vagy ilyen ideges? Hahaha - röhögött, s egy nagyot csapott a vállamra. - Csak tudni akartam, hogy szerinted mi lelte mostanában. Olyan...lehangolt, fura. Gondolod, hogy még mindig az osztagát ért veszteség emészti?

 - I-igen, az eléggé megviselte - adtam választ, igyekezve leplezni az idegességemet.

 - Lenne még valami...szerinted ő hogy viszonyul a nőkhöz? - itt mintha villámcsapás ért volna. - Nem azért kérdezem, mert bármit is akarnék tőle....csak nem tudom, lehet segítene rajta egy kis, hogy is mondjam...á hagyjuk, fiatal vagy te még ehhez, hahahah - csapott mégegyet a vállamra, s itt már nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. - Na jó, menjünk vacsorázni - mondta miután letörölte a röhögéstől kifolyt könnyeit, s elkezdett finoman az ajtó felé tolni.

Ekkor belém nyilalt, hogy nemsokára jön az a bizonyos találka vacsi után az emlegetett szamár Levi-jal. Az ebédlőbe érve mindenhol őt kerestem a tekintetemmel, de nem volt sehol. Sőt, mire már mindenki végzett, akkor sem jelent meg. Majdnem egy órán keresztül ettem a fél darab kenyeremet egy kis sajttal meg teával, mire  úgy voltam vele, hogy elég, nem várok tovább. Lehet, türelmetlen volt, és már fent van a padláson?

Felmentem a szobánkba, Mikasának kitaláltam hogy megyek lovakat pucolni, fogtam a lámpám, és felosontam a padlásra. 

A szívem a torkomban dobogott, de végül betoltam az öreg ajtót, mely nagyot nyikordult, majd súlyától hatalmasat csattanva bevágódott mögöttem. A sokkra egy patkány is átszaladt a lábam előtt, mire majdnem felsikoltottam.

Körülnéztem, de sehol senki, csak egy halom törött eszköz és fegyver egymás hegyén hátán.

 - Levi?

 Nem jött válasz.