Attack on Levi - Avagy a Hadnagy megszelídítése (AoT fanfiction HUN)

~12~

Mikor visszatértünk a laktanyára, szinte mindenki teljesen szótlan volt.  A legsúlyosabb sebesüléssel rendelkezőket út közben kitettük a kórháznál, ami nem messze van innen. Holnap viszik a kevésbé súlyos sérülteket, mint például engem és Levit. Neki a lábát kell megműteni nekem pedig a karomat. Ideiglenesen sínbe helyezték a Hadnagy lábát, az én karom pedig még mindig fel volt kötve a nyakamba. A másik is fájt, de azt legalább valamennyire tudtam használni. Pechemre épp a domináns kezemet sikerült széttörnöm, a másik csak zúzódott.

A laktanyánál néhányan a megmaradt lovakat ápolták, míg Erwinék összehívtak egy nagyon gyors megbeszélést, hiszen muszáj volt valamit kezdeni ezzel az egész női titán dologgal. Armint is vitték magukkal a megbeszélésre, addig Mikasával és Erennel a zuhanyzók irányába indultunk.

A zuhanyzók folyosója az alagsorban volt, és pechünkre természetesen nem volt külön női meg férfi részleg, de ez most valahogy senkit se érdekelt. Általában megszabott időben megyünk fürödni, de most ez nem számított.

 - Segítsek, Ema? - kérdezte Mikasa, mikor látta hogy kicsit szenvedek a ruháim levételével.

 - Kérlek - súgtam. Beláttam, hogy törött és zúzódott karral nehezen fog menni a fürdés. Eren összetörten állt a szomszédos zuhanyzóban, s úgy ahogy volt, ruhában beállt a jeges víz alá.

 - Eren - nézett rá Mikasa megtörten.

 - Én...vesztettem. Kudarcot vallott az erőm - motyogta sötéten. Közben Mikasa lehámozta a ruháimat, s megeresztette nekem a vizet.

 - Ne gondolj erre, Eren - mondtam Erennek rekedten. - Nem a te hibád volt. Senki sem számított erre.

Eren egy gondterhelt pillantsást vetett rám. Kis pír szökött az arcára, mikor realizálta, hogy épp azt nézi, ahogy Mikasa mossa a véres testemet. De nem voltunk most olyan állapotban, hogy ilyesmivel foglalkozzunk.

 - Ne legyél illetlen, Eren, fordulj el - szólt rá Mikasa kedvesen. - És vedd le a véres ruháid. Te tudod használni a karodat.

 - Engem nem érdekel ez az egész.

 Miután Mikasa végzett a fürdetésemmel, s rámadta a hálóruhámat, ő maga is beállt az általam már felmelegített zuhanyzóba fürödni. Miután Eren úgy érezte, hogy eleget áztatta magát a jeges, véres vízben ő is elkezdett normálisan fürödni. Nem akartam elmenni, nem akartam egyedül lenni így megvártam őket. Kicsit arrébb volt egy kis szék, arra ültem le. A véres ruháimat magam mellé hajtogattam, s a többiekét is a kupacba raktam. Majd út közben bedobom a szennyesek közé a mosószobába - gondoltam. Hideg volt, s én szokás szerint egy szál vékony cuccban voltam, mezítláb.

 - Meg fogsz így fázni - mondta Eren, amint a testét törölve rám kúszott a tekintete.

 - Nincs másik zoknim...de már megszoktam - mondtam egy keserű mosoly kíséretében. Ekkor odalépett hozzám egy szál törölközőbe csavarva, leguggolt elém s rám adta a saját tiszta zoknját. Ekkor eszembe jutott, amikor Levi nekem adta az ő zokniját. Most már két pasi is nekem adta a zokniját, ez akár jelenthet is valamit. Jóleső érzés volt, ahogy a puha, száraz anyag hozzáért a lábamhoz. Sebekkel és zúzódásokkal teli lábam hálás volt, hogy nem a hideg, nyirkos kőhöz nyomódnak a sebeim. Még mindig Levi zokniján gondolkodtam. Azt viseltem a csatában, de gyorsan kivettem a szennyes kupacomból. Nem akartam a többiek szennyesével együtt mosni, nehogy elkeveredjen. A zokniba nem varrjuk bele a nevünket.

 - Köszönöm, Eren.

 - Nekem van egy rózsaszín kardigánom, azt már kinőttem, de neked még jó lehet. Odaadom - mondta Mikasa, s ő is odajött hozzám. - Miért ilyen szegényes a ruhatárad?

 - Hát...igazából sosem volt alkalmam ruhát szerezni, de mindig tönkremennek.

 - Connie is ilyen, alig van valamire használható cucca - mondta Eren, már felöltözve. - Állandóan lyukas gatyában alszik, a kiképzésen folyton kilógott belőle a fasza.

 - Köszönjük a részleteket, Eren - mondtam kuncogva. Elindultunk a folyosónk felé, de előtte beraktuk a cuccainkat a mosókonyhába, ahol már hevert pár kupac véres ruha, elnyűtt, javításra váró csizma. Az enyém még nem volt a halálán, csak nagyon koszos volt, de azért én is ott hagytam. Van egy régi bakancsom, amit ezer éve nem hordtam, csak ha a csizmám tönkrement, azt fogom majd hordani amíg ezt ki nem mosom.

Eren és Mikasa csatlakoztak hozzám a szobámban. Nem akartuk egyedül lenni, így inkább takarodóig együtt töltöttük az időt. Mikasa áthozta nekem a régi pulcsiját, s felkötötte a karomat rendesen a nyakamba.

Felvettem a meleg pulcsit, s olajlámpát gyújtottam, mivel a Nap már erősen lemenőben volt. Így, hogy akadt társaságom, egész otthonos hangulata volt a szobának. Leterítettem a két takarómat a földre, s leültünk rájuk. Már Eren és Mikasa is hálóruhában volt, hiszen most egy darabig - de éjszakára biztos - nyugállományban leszünk.

 - Biztos jól vagy, Eren? - kérdezte már ezredszerre Mikasa.

 - Igen. Tudod, hogy gyorsan regenerálódok. Csak...egyszerűen ha tehetném, visszamennék és darabokra cincálnám, értitek?! De nem ment! Mindent megpróbáltam, de nem sikerült! Kudarcot vallottam...nem tudok ilyen könnyen elmenni emellett! Nem tudom elfogadni! - fakadt ki, s láttam hogy könnyek szöknek a szemébe. Vad, dühtől, csalódottságtól égő könnyek. Mikasa kétségbeesetten nézte, nem tudta, hogy segíthetne a fájdalmán. Megfogtam Eren egyik kezét.

 - Eren...nem a te kudarcod volt! Értsd meg. Ez senkinek a kudarca. Mi mindent megtettünk, nem voltunk felkészülve erre. - úgy mondtam ezeket a szavakat, hogy közben én is ugyanúgy éreztem, mint ő. Mikor arra gonoltam, ahogy Petrát eltiporja az a szörnyeteg, csak a fájdalom meg a bűntudat maradt. Én is azt éreztem, hogy tehettem volna többet. Ahogy ezen gondolkodtam, az én arcomon is lefutott egy könnycsepp.

 - Köszönöm a gondoskodást, Mikasa - tértem másik témára. - Nagyon hálás vagyok neked, tényleg. Én...a bátyám halála óta senkit sem engedtem magamhoz közel, és azóta nem is nagyon érdekelt senkit, hogy mi van velem. Kivéve Petrát és Levit. Mikasa...ugye te mindig vigyázni fogsz magadra?!

 - Persze! Látnod kellett volna, hogy küzdött ő és Levi. Én ott voltam, hihetetlen volt! Mikasát soha nem fogja elvinni mellőlünk senki. Sem titán, sem semmi más. És engem se, és téged se, Ema! Soha többé nem hagyom, hogy a bajtársaimmal ez történjen! - mondta Eren nagyon határozott eltökéltséggel. Megszorította a kezem, s Mikasával egy kis nyugalom költözött belénk. Eren szavai megnyugtattak bennünket. - Tényleg, mi volt az a kis jelenet a Hadnaggyal a szekéren? - kérdezte. Ekkor megállapodott a tekintetem az asztalra dobott véres kendővel, amit még Levitől kaptam, s egyből eszembe jutott az az intim pillanat.

 - Nos...nem tudom. Tényleg nem. Csak...kedves volt. - "de tényleg csak az volt? Ha normális lány lennék, akkor most többet gondolnék ebbe az egészbe, de a történtek fényében nem megy. Főleg, hogy láttam hogy hatott Levi-ra Petra halála. Ez mindent megmagyaráz." - gondoltam. Nem jutott időnk tovább vesézni ezt a témát, mert ekkor egy halk kopogás hallatszott az ajtómon, s egy megtört Armin lépett be rajta. A megbeszélésről jött, ő még nem volt tiszta ruhában, véres kötése a fején átázott, de ettől eltekintve jól volt.

 - Armin! - pattant fel Mikasa, s odasegítette a köreinkbe. - Mesélj, mi volt?

Feszült figyelemmel hallgattuk a szőke fiút.

 - Azt hiszem, rájöttem ki a nőstény titán.

 - És? Ki az? - kérdezte szétrobbanó feszültséggel Eren.

 - Annie Leonhart.