*Nagyon nem azt hallottam a hangján, hogy minden rendben, de engedelmeskedtem. Elmentem a szobámba és ahogy tegnap, Cocot ölelve elaludtam egyedül. *
Aznap is ugyan úgy felébredtem este mint tegnap. Lerohantam a konyhába és Jinniet a földön fekve találtam egy csomó üvegszilánkkal. Odarohantam hozzá és az ölembe fektettem. A szemei olyan karikások voltak mint egy zombi. Tiszta izzadság volt, és remegett.
-Jinnie mi van veled? Miért nem akarod, hogy elmenjünk egy orvoshoz? - kérdeztem kétségbeesetten.
-Nem kell, hogy elmenjünk jól vagyok.
-De te egyeltalán nem vagy jól! Itt fekszel a földön! - elég ingerülten beszéltem vele.
-Figyelj T/N! Ha holnapra nem leszek jobban, akkor elmegyünk egy orvoshoz oké? - mondta Hyunjin az ötletét. Én vonakodva de beleegyeztem. Végül aztán felszedtem a földről és felsegítettem a szobájába. Lefektettem majd én is bebújtam volna mellé az ágyba, de nem hagyta.
-Most miért nem fekhetek melléd? - kérdeztem felháborodva.
-Nem akarom, hogy így láss. Undorító vagyok. Kérlek menj ki és aludj vissza.
-amikor ezt kimondta kicsit ingerült lettem.
-Na idefigyelj Hwang Hyunjin! Ne csinálj úgy mintha attól, hogy betegen kurva ocsmány vagy én kevésbé szeretnélek! Mert ez marhára nem így van. - ez után a mondat után Hyunjin elmosolyodott és ölelésre tárta karjait. Én természetesen odamentem hozzá és megöleltem. Végül ott aludtam el mellette. Reggelre Jinnie állapota sokat javult. Már alig volt láza és nem is rázta a hideg. De azért még ezen a napon otthon maradtam vele nem mentem iskolába. Éppen reggeliztünk amikor Hyunjin felhívta a menedzsert, hogy beteg és ma nem megy be, de holnap már befog. Nem nagyon értettem, hogy honnan tudja, hogy holnapra meggyógyul, de inkább nem kérdeztem rá. Gyorsan megreggeliztünk. A nap többi része nagyon eseménytelen volt. Semmi különös nem történt, viszont viszonylag gyorsan eltelt. Vacsora után lefeküdtünk és el is aludtunk. Másnap Hyunjin teljes jól volt. Ő is elment próbára, és én is mentem iskolába. Délutánra már a szülei is itthon voltak.
Már egy hónap eltelt azóta mióta Hyunjin beteg volt. Azóta sem tudtuk meg, hogy mi baja volt, de már nem is nagyon érdekelt. Éppen boltban voltam Changbinnel bevásárolni estére, mert Minhonak szülinapi bulit tartottunk. Binnievel nagyon nagyon sok nasit és díszeket vettünk. Bevásárlás után már sitettünk is a dormba. Már mindenki ott volt, Minhon és Hyunjinon kívül. Felix húga is ott volt velünk, hogy segítsen mindent feldíszíteni. Nagyon jóban lettünk egymással. Eleinte nem akart ott maradni a bulin, de végül csak meggyőztük. Mindenki sürgölődött, pakolászott. Már minden a helyén volt. Jinnie írt egy üzenetet, hogy itt vannak és bújjunk el. Hyunjin szokásához híven szerdncsétlenkedett a zárral, amikor Minho kivette a kezéből a kulcsot és berontott. Mindenki nagyon hangosan felkiáltott, hogy meglepetés amitől Minho annyira megíjedt, hogy felsikított és hátra esett Hyunjinra. Mindenki hangosan felnevetett, de Minho csak meglepetten nézelődött össze-vissza.
-Na jó srácok, most rámhoztátok a szívbajt! - kapott a mellkasához. Chan felsegítette a fiúkat, és elkezdődött az ünneplés. Sokat játszottunk, beszélgettünk és ettünk. Nagyon jól telt az este. A fiúk természetesen alkoholt is fogyasztottak, de én és Olivia nem ittunk. A végére már eléggé ittas állapotban volt mindenki, ezért inkább elmentünk sétálni kettesben. Csak szeltük az utcákat, beszélgetve.
-T/N gyere elviszlek a kedvenc parkomba. Esténként nagyon szépen ki van világítva. - ajánlotta fel izgatottan, majd a csuklómnál fogva kezdett el húzni a metróállomás felé.
-Olivia nem hiszem, hogy nagyon messzire kéne mennünk. Elég késő van már, és a fiúk sincsenek olyan állapotban, hogy el tudjanak jönni értünk. - mondtam eléggé bizonytalanul. Kicsit féltem az éjszakai Koreától. Sötétedés után késő este még nem is voltam nagyon az utcán.
-Nyugi T/N beszéltem Binnievel és ő nem is akar és nem is ivott egész este. Ha baj van ő el tud jönni értünk. - nyugtatgatott barátnőm. Felszálltunk hát egy metróra és csak utaztunk egy csomót. Végre elértünk addig az állomásig ami Olivia szerint a legközelebb volt ahhoz a bizonyos parkhoz.
-Gyere T/N. Csukd be a szemed, és ne less! - szólított fel barátnőm mire én engedelmesen a szemem elé raktam a kezem. Ő megfogta a karom és úgy vezetett, hogy én nem láttam semmit. Elég hülyén nézhettünk ki mert Olivia az mondta, hogy mindenki minket les. Én állandóan botladoztam Olivia meg folyamatosan röhögött rajtam.
-Nem tudom, hogy hova vezetsz, de ha rövidesen nem érünk oda, ki fogom nyitni a szemem!-szólitottam fel.
-Nyugi, már látom a padot ahova megyünk. - mondta majd gyorsított a tempónkon.
-Na T/N kinyithatod a szemed.-a kezemet élveztem a szemem elől és egyszerűen hihetetlen volt amit láttam.
-Hűha! Ez gyönyörű! - néztem körbe a helyen.
-Én mondtam, hogy megéri! - vigyorgott rám elégedetlen Olivia. Előttünk egy hatalmas nagy kivilágított szökőkút virított, még körülöttünk rengeteg fa állt amiknek a lombjában égősorok díszelegtek. Azon kívül amin mi voltunk nagyon sok pad volt még a parkban. Majdnem mindegyiken ült egy pár.
-Na jó Olivia ezt tényleg kár lett volna kihagyni.
-Imádom ezt a helyet. Ha rossz kedvem van általában kijövök ide és bámulom a szökőkutak és mindig felvidulok tőle. - teljesen megértettem a barátnőmet. Ha az embert valami kihúzza a rosszkedvéből ahoz utána nagyon kötődni fog. Én a zenével voltam így. Bármi bajom volt bedugtam a fülesemet és hallgattam a hangos zenét. Ott üldögéltünk kb. egy másfél órát.
-T/N szerintem hívjuk Changbint. Én kezdek nagyon fázni. - mondta Olivia, mire én nyúltam a telefonomért és felhívtam. Azt mondta, hogy negyed óra múlva ott lesz értünk. Nagyon furcsa hangon beszélt velem, mintha a szomorúság és némi düh keveredett volna benne, de nem kérdeztem rá. Eltettem a telefont és Oliviával a szökőkútban gyönyörködve vártuk, hogy megérkezzen Changbin.

Bocsi, hogy ez a rész szörnyű unalmas és össze-vissza lett, de egyszerűen nem tudtam jobbat írni. Remélhetőleg a következő jobban fog sikerülni.
