Szerelem Dallamai I. - Egy pillanatra | ✔

10. fejezet: Elias

Gondolkodás nélkül rohantam az emeltre, egyből sejtettem, hogy Dave oda vitte Doriant. Nem tudtam más helyre gondolni a házban, ahol kettesben lehetnének. Senkit sem engedtünk fel a lépcsőn, nehogy betáborozzanak az egyik hálószobába, aztán moshassuk ki az ágyneműket. Főleg azt nem akartam, hogy valaki pont Liam szobáját találja meg. Azt az egy helyet még a barátaimtól is őriztem, mintha attól féltem volna, hogy tönkretesznek ott valamit. Annak a helyiségnek úgy kellett várnia a bátyámat, ahogy ő itt hagyta. Tudnia kell, semmi sem változott azóta; mind tárt karokkal várjuk haza, ha egyszer sikerül elszabadulnia abból a suliból.

A sejtelmem beigazolódott, Dave anyámék szobája előtt szorította Doriant a falhoz, egy kis poharat szorongatott a kezében. Dorian ellenkezett, nem akarta meginni a pohár tartalmát, és én is gondoltam, Dave nem egy felest próbál adni neki. Azonnal odaugrottam hozzájuk, majd a pólója nyakánál fogva rángattam el Dave-et Dorian közeléből. Amint kiszabadult, Dorian rögtön berohant a szobámba, és még az ajtót is erősen becsapta.

– Megígérted, hogy nem bántod – fordultam vissza Dave-hez. Még a gyomrom is összerándult, annyira dühös lettem a barna szempár láttán.

– Nem is bántottam – forgatta a szemét. – Gondoltam, tanítok neki egy tanulságos leckét. Ne nyúlj ahhoz, ami nem a tiéd!

– Mit akartál adni neki?

– Csak köptetőt – vonta meg a vállát, majd elsétált.

Legszívesebben utánamentem volna, hogy a képébe vágjam az öklöm, de semmiképp sem akartam egyedül hagyni Doriant. Gyorsan kifújtam magam, nehogy a végén valami rosszat mondjak neki, aztán utána mentem a szobámba. Az ágyamon ült, én pedig habozás nélkül leültem mellé, és magamhoz húztam. Legnagyobb meglepetésemre egyből hozzám bújt, szorosan viszonozta az ölelésemet.

– Bántott? – túrtam vörös hajába.

– Hashajtót akart itatni velem, aztán visszarántgatni a többiek közé.

A válasza hallatán már tényleg nagyon nehézzé vált nem Dave után mennem. Ekkor már nem csak az arcát akartam darabokra törni, de minden létező csontját is. Persze tudtam, képtelen lennék kezet emelni rá, elvégre már attól erős bűntudatom támadt, hogy rángattam őt. Azok után, amiket hallottam tőle, amilyen nyomokat láttam rajta, egy zsigeri ösztön alakult ki bennem, ami miatt mindenképpen védeni akartam a fizikai ártalmaktól. Minden alkalommal, amikor Dave megütötte Doriant, az összes idegszálam azért üvöltött, hogy utóbbit kell megóvnom, de amint Dave-hez fordulok, leblokkolok. Még az egyetlen tényleges veszélytől sem tudod megvédeni Doriant... Gratulálok!

– Minek barátkozol te ilyenekkel? – motyogott a nyakamba Dorian, miután valamennyire lehiggadt. – David egyszerűen... gonosz.

– Ne Dave alapján akarj megítélni! – Pár hosszú másodpercre a homlokához érintettem a számat, de még egy puszit sem mertem adni rá. Az orromat vörös tincsei közé dugtam, mélyen beszívtam szegfűéhez hasonlító illatát.

– Madarat tolláról...

– Ne csináld ezt! – markoltam a pólójára, Dorian pedig a következő pillanatban megremegett.

– Talán csak a piától van, de most mindenem bizsereg. – Éreztem, ahogy lassan, de biztosan átvándorol a keze a tarkómról a mellkasomra, a pólóm nyakával kezdett babrálni. – Vagy csak kanos vagyok.

– Az is lehet a piától – köszörültem meg a torkom. Égővörös fejjel vettem egy mély lélegzetet, hátha akkor nem érzi meg, miként ugrott kétszázra a pulzusom. Hogy az ijedtségtől, vagy azért, mert kezdtem osztozni az állapotában, már nem tudtam. – De inkább ne velem próbáld levezetni!