Szerelem Dallamai I. - Egy pillanatra | ✔

8. fejezet: Elias

Mivel Lance tisztán a tudtomra adta tegnap, hogy ma beszélni akar velem a buli előtt, nem egyedül jöttem haza a fociedzésről. Szinte pánikba estem, miután közölte velem, hogy felelnem kell majd pár kérdésére, főleg mivel ezt olyan módon tette, amiből egyből tudtam, a Doriannel történt dolgokról dumálnánk. Annyira volt kedvemre való a dolog, hogy inkább áthívtam Dave-et, készülődjön nálunk, hátha akkor az öcsém nem akar majd a közelembe jönni. Persze tudtam, nem húzhatom örökké. Ez a beszélgetés előbb vagy utóbb meg fog történni, ám én jobban szerettem volna, hogy valamikor sokkal később jöjjön szóba a viselkedésem.

Igaz, csak addig igényeltem Dave társaságát, amíg a többiek meg nem érkeztek, és utólag kicsit meg is bántam, hogy pont őt böktem ki, ám még ezt is szívesebben tűrtem, mint Lance hülyeségeit. Az öcsém, szerettem meg minden, de erre az egészre még gondolni sem akartam, nemhogy beszélni róla. Dave meg... Évek óta a barátaim közé tartozott már, a gond viszont abból adódott, hogy hiába beszéltük meg ezt többször, ő nem fogta fel.

Amíg én elmentem zuhanyozni, ő a szobámban várt, aztán cseréltünk. Kényelmetlenül éreztem magam, ám egy ideig semmi sem történt, így kezdtem elengedni magam. Amikor viszont visszajött a fürdőből, kezdődtek is a bajok. Egy szál alsóban álltam a szekrényem előtt, kerestem valami megfelelően vonzó ruhát, hátha rá is hatást tudok gyakorolni, majd hirtelen éreztem, amint Dave mögém áll, lassan átkarol. A keze azonnal a gatyám gumijához került, tudtam, hogy be akar nyúlni alá, ezért gyorsan ellöktem magamtól.

– Fejezd ezt be! – fordultam felé dühösen. Bár magam is tudtam, nem az ő hibája, hogy ilyen ösvényre lépett a kapcsolatunk. Én csesztem el mindent. – Dave, barátok vagyunk, rémlik? Legalább hatszor rágtam a szádba, baszki.

– Én meg ugyanennyiszer mondtam el, hogy nem fogom feladni – forgatta barna szemét. – Tuti valami agysérülésed van, ha a Gyufával akarsz összejönni.

– Doriannek ehhez semmi köze – ingattam a fejem, miközben kikaptam az első pólót a szekrényből. Már az sem érdekelt, ha átlagos külsővel kell buliznom, csak az számított, hogy minél hamarabb, minél nagyobb területen legyek fedve. Úgyis régen hordtam fehéret. – Azért utasítottalak el, mert a haverom vagy, és nem akarok veled kezdeni, hogy aztán tönkremenjen a több mint tízéves barátságunk. Különben, ha Dorian miatt küldtelek volna el, akkor sem lenne okod csak úgy behúzni neki egyet.

– Ha nem akarsz vele összejönni, akkor miért ő a háttérképed?

– Mi van? – Rémülten kaptam felé a tekintetem, ám pár másodperc múlva már ismét csak a düh tombolt bennem.

– Jobban mondva egy vele készült közös kép.

– Ki a faszom engedte meg neked, hogy a telefonomhoz nyúlj?

– Az időt akartam megnézni – vonta meg a vállát, majd elővett a táskájából egy piros pólót.

– Fenéket! Ahhoz nem kell feloldani a képernyőzárat. Te direkt turkálni akartál.

– Nem kaptam választ a kérdésemre.

Miután már világoskék nadrágja is rákerült, unottan nyúlt végig az ágyamon, mint aki jól végezte dolgát. Kezdett megijeszteni, mennyire megragadt ennél a témánál, és persze idegesített is, elvégre pont azért hívtam át, mert nem akartam erről beszélni.

– Miért az a háttered, hogy összebújva vigyorogtok?

– Azt azért csináltam, mert mindent elölről akarok kezdeni vele, és ez a bizonyíték, hogy komolyan gondoltam.

– Úgy érzem, te hülyének nézel engem – dörzsölte meg a szemét.

Eddig bírtam tartani magam, végleg feladtam, hogy keménynek tűnjek. Magamra kaptam egy testhezálló, fekete farmert, majd eldőltem Dave mellett az ágyon.