Nagyon dühös lettem magamra, amikor kedd reggel Eli úgy került ki a folyosón, mintha pestises lennék. Miután megláttam Masonnel, aztán megesett köztünk az a beszélgetés, teljesen elfelejtettem, eredetileg miért mentem át a Reed házba. Gyűlöltem a hülye agyam, miközben Eli ott menekült előlem, ahol csak lehetett. Nem értettem, mit csinál, de már nem maradt esélyem rákérdezni a miértjére. Kedden mindketten edzésre mentünk, szerdán fociznia kellett, csütörtökön engem foglalt le az úszás, órák alatt pedig ugyan beszélgetett velem, de akkor sem engedte, hogy felhozzam a viselkedését. Lance hiába próbálkozott nála esténként, Eli minduntalan elküldte, és egy idő után már a szobája ajtaját is bezárta, nehogy az öccse be tudjon menni hozzá.
A péntekbe fektettem minden reményemet, de órák után hiába kerestem, sehol sem találtam Eli-t, Adrian válasza után pedig, miszerint utoljára Daviddel látta, már nem is akartam kutatni. Ha tényleg Daviddel tölti az idejét, akkor rám nincs is szüksége, elvégre az a barom biztosan többet tud neki segíteni, mint én, aki alig kezdtem el rendesen megismerni. Őszintén, még talán fájt is, enyhe féltékenység lett úrrá rajtam, amiért Eli a legnagyobb szemétládával tölti az idejét, nem pedig velem. Úszás közben is csak azon járt az eszem, mennyire szerettem volna inkább Eli-jal lenni, beszélgetni vele a semmiről, talán megfogni a kezét.
– Te ma nagyon nem vagy jelen, igaz? – Hirtelen Lance bukkant ki a vízből, majd megtámaszkodott mellettem a medence szélén. Nem úszott halkan, nekem mégsem tűnt fel, ahogy eljött idáig. – Lassan kezdesz kiszáradni az ücsörgéstől.
– Csak Eli-on gondolkodom – vontam meg a vállam.
– És akkor hülyének néztél, amiért felvetettem, hogy talán van köztetek valami... – forgatta a szemét mosolyogva. Alig fél másodperccel később megszólalt az edző sípja, ami annyit jelentett, mehetünk öltözni. – Éppen miért jár a fejedben?
– Csak úgy. – Fülig vörösödtem, ahogy a padról felém dobta a törülközőmet, majd elindultunk az öltöző felé. – Talán kezdem megkedvelni.
– Ahogy ő téged? – Felvont szemöldökkel fordult felém, úgy tette fel a kérdést, mintha lenne valami mélyebb jelentése. Nem értettem, mire akar kilyukadni, de úgy éreztem, nem is kell túlságosan belegondolnom. Eli barátkozni szeretne velem, és én is vele.
– Aha.
– Mit csinálsz holnap? – Egy széles mosoly jelent meg az arcán, a szeme felcsillant, vagyis tervezett valamit.
– Szerintem Masonnel leszek. Miért?
– Anya végre rábeszélte a nagynénénket, hogy jöjjenek át. Az unokatesómat is hozza, de nem akarom, hogy végig csak Eli tolmácsoljon, ha beszélni akarok a gyerekkel.
– Biztos nem csak azért hívsz, hogy a bátyáddal beszélgessek? – Karba font kézzel álltam meg a szekrényem előtt, mire Lance csak vigyorogva nézett rám. Kezdtem úgy érezni, össze akar boronálni az ikertestvérével.
– Úgy mondod, mintha nem szeretnél beszélgetni vele.
– Imádok vele beszélgetni, de nem fogom magára hagyni érte a fiúmat, mint...
– Mint a fiúd tette veled hétfőn? – Éppen csak kinyitottam a szekrényemet, Lance be is csukta, hogy mindenképpen rá figyeljek. – Csak valld be végre, hogy dühös vagy érte! Ha másra nem, legalább Masonre.
– Semmi okom dühösnek lenni – ingattam a fejem.
– De van, mert mindkettő kamuzott neked.
– Én meg lekaptam Eli-t Mason szeme láttára, aztán azt hittem, veled történt, amivel mindkettejükbe erősen beletapostam.
CZYTASZ
Szerelem Dallamai I. - Egy pillanatra | ✔
Romans* Dorian és Elias ötrészes történetének első kötete * Dorian családja elköltözött Texasból, amikor a fiú tíz éves volt. Három évvel később iskolát kellett váltania, ám az új helyen is csak egy emberre számíthatott, mint barátra. Elias, Adrian, Mike...
