Összerezzentem, ahogy becsapódott a szekrényem ajtaja. Azt hittem, a fiúk már leszoktak erről a megjelenésről, elvégre már százszor megmondtam nekik, ezzel minden alkalommal arra emlékeztetnek, amikor a fém kattanása után sértések hadával ostromoltak.
Összehúzott szemöldökkel fordultam Mike felé, aki ekkor nekidőlt a fémlapnak. Nem tudtam, mit akarhat, bár akadtak sejtelmeim. Napok óta kerültem már Nickyt; kétszer az is megesett, hogy konkrétan más irányba fordultam, amikor felém jött. Féltem beszélni vele. Ugyan megígértem, hogy segítek neki, megkapja azt a jelnyelves könyvet, de a hétfői dolgok után nem mertem beszélni vele. Mike pedig ekkor biztosan azért jött, hogy rávegyen, hallgassam meg Nickyt.
− Értékelném, ha végre leállnátok ezzel a köszönéssel – nyitottam ki ismét a szekrényt, hogy kivegyem azt a könyvet, amiért eredetileg jöttem. Kellett egy könyv, de megint Eli fotóját nézegettem, mint egy idióta…
− Szabad tudnom, miért futsz Nicky elől? – És helyben is vagyunk. Mike összefonta a karját maga előtt, fekete szeme szigorúan meredt rám, mintha egy gyerekét szidó apuka állna mellettem.
− Nem. – Egyszerű választ adtam, és reméltem, hogy békén is hagy, de nem így lett. Mielőtt elindultam volna, Mike ellökte magát az ajtótól, majd kitette elém a karját, hogy itt tarthasson.
− Szarok rá, hogy Lance-szel min kaptál össze. – A szavaitól görcsbe rándult a gyomrom. Honnan tud ő erről? Adrian mondta volna el? Mindegyiknek? – Nicky viszont a haverom. Ha vele baszakodsz, én adok a képednek.
− Te mindig ilyen agresszív vagy? – Megpróbáltam kikerülni, mire a szekrényhez tolt, majd a másik kezével is megtámaszkodott a fejem mellett.
− Ha a haverommal szarakodsz, akkor igen. – Ahogy fölém magasodott, kicsit megrémültem, de megvetettem a lábam. Lance-re nem számíthattam, így beláttam: el kell kezdenem tényleg kiállni magamért.
− Semmi közöd hozzá, miért nem akarok beszélni Nickyvel. Akadj le rólam!
− Ha Nicky miattad van padlón, akkor igenis van hozzá közöm. – Fekete haja az arcába hullott, árnyékot vetett amúgy is sötét szemére, amitől egy pillanatra megremegett a lábam. – Utoljára kérdezem meg, és ajánlom, hogy egyenes választ adj! Miért futsz előle?
− Akkor ebből most lett elég… − Egy kéz jelent meg Mike vállán, ami fölött átnézve Conor tengerkék szemével találkoztam. − …igaz? – húzta el tőlem a fiút.
− Menj a picsába, Karós geci! – morgott idegesen Mike.
− Látod? – fordult hozzám Conor. – Itt a bizonyíték, hogy egyik sem változott semmit.
− Nem védhetem meg a haveromat csak azért, mert Dorian baszott ki vele? – Mike kihúzta magát. Majdnem olyan magas volt, mint Conor, és bár kevésbé izmos, sokkal ijesztőbben tudott fellépni. Páran felénk fordultak a folyosón, de a két vadállat látványa elégnek bizonyult, hogy senki se akarjon közbeavatkozni.
− Valószínűleg a haverod többször is szopatta már Doriant, úgyhogy ezt veheti egyfajta visszafizetésnek.
− Nicky soha egy ujjal sem ért hozzá, még csak le sem szólta.
− Akkor mondok mást! – Hirtelen visszább vett a hangjából; ha nem álltam volna a közvetlen közelükben, talán meg sem hallottam volna, mit súg Mike-nak. – A múltkor már a szüleidet hívták be ide egy balhéd miatt, és akkor figyelmeztetve lettél, hogy még egy húzás, és deportálnak vissza Mexikóba. És nem csak téged, a családodat is. Nem foglak bántani, de tele van a folyosó, és vannak itt olyan emberek, akik nem annyira elfogadóak, mint én. Nem állnának meg az igazgatónál, ha megütnéd Doriant. Ezt akarod, Ramirez?
ESTÁS LEYENDO
Szerelem Dallamai I. - Egy pillanatra | ✔
Romance* Dorian és Elias ötrészes történetének első kötete * Dorian családja elköltözött Texasból, amikor a fiú tíz éves volt. Három évvel később iskolát kellett váltania, ám az új helyen is csak egy emberre számíthatott, mint barátra. Elias, Adrian, Mike...
