3. fejezet: Dorian

471 67 78
                                    

Különös módon pattogni tudtam volna örömömben, amikor Mason azt írta, szívesen eljönne velem szórakozni. Másnap reggel egyből mindent elmeséltem Lance-nek, aki egész boldogan fogadta a hírt. Persze apró féltés még így is maradt benne, amiért az ikertestvére is ott lesz, ám ez ellen nem sokat tehetett, elvégre náluk tartják a bulit. De legalább a legjobb barátom is mellettem marad, ha esetleg Mason nem tudna figyelni rám. Annak örültem volna a legjobban, ha egyáltalán nem kellene vigyázniuk rám, ám magam is tudtam, mennyire megalapozott az aggodalma. Eliasszal és a haverjaival leszek egy viszonylag kisebb légtérben, még életemben nem ittam egy korty alkoholt sem, nem gyakran járok társaságba, így rengeteg helyzetben vérezhettem el.

Ötödik órára már talán harmincszor végighallgattam minden intését és tanácsát, mégis hálás voltam érte, hogy ennyire tepert. Még akkor is beszélt, amikor átmentünk a kémialaborba, majd leültünk a szokott helyünkre. Négy évvel ezelőtt kiszúrtuk magunknak az első sor ablak felőli oldalának utolsó asztalát, ahol a lehető legtávolabb ülhettünk Eliastól és a haverjaitól, akik a terem leghátsó sarkában, a fal mellett tanyáztak. A gimnázium első évének elején többször is megesett, hogy nyálkás papírgalacsinokat vagy kenyérdarabkákat kellett kiszednünk a pólómból és a hajamból, így egy idő után rájöttünk: az lesz a legjobb, ha minél messzebb kerülünk tőlük.

– Annyit erősen tanácsolnék még, hogy mindenképpen menj el előtte enni valamit! – fordult hozzám Lance, amint leültem a mellette lévő székre. – Ha nem üres gyomorra iszol, bőven lesz, ami felszívhatja az alkohol egy részét, így kevésbé fog beütni.

– Majd együtt eszünk valamit nálatok – vontam meg a vállam.

– Szerintem inkább menj el valahova Masonnel! – ingatta a fejét.

– De megbeszéltük, hogy szombaton filmezni fogunk délután. – Elkerekedett szemmel néztem rá, míg ő többször végigtúrt aranyszőke, majdnem a válláig érő haján, mintha így próbálná lemérni, milyen hosszúra nőtt a nyár alatt. – Nem akarom lemondani a programunkat.

– Velem bármikor nézhetsz filmet – mosolygott kedvesen. – A csávó viszont eddig abban a hitben élt, hogy a büdös életben nem fogod többet hívni. Ha tényleg meg akarod próbálni vele, ne egy bulit válassz az első kapcsolatos randitoknak, mert ott nem tudtok rendesen beszélgetni, és így legalább nem fogtok feszengeni egymás mellett. Szerintem jót fog tenni, ha előtte dumáltok kicsit, elmondod neki, mi a helyzet.

– Jó, ez mondjuk jogos. – Ahogy végiggondoltam a dolgokat, egyből rájöttem, hogy Mason nem az a fajta srác, aki nagyon szeretné a bulikat. Nem is tudtam biztosan, mennyire élvezné az ilyen eseményeket, elvégre akadtak akadályai, hogy ugyanúgy élje meg őket, mint mások. – Akkor még egy randit is meg kell beszélnem vele. És te? Nem próbálod meg elhívni azt a lányt?

– Tegnap megpróbáltam felhívni, de fel se vette nekem – ingatta a fejét szomorúan. Teljesen hazavágta ez a nyári románca, pedig nem először esett át szakításon. – Szerintem nekünk tényleg ennyi volt az egész. De remélem, legalább neked összejön valami. – Magára erőltetett egy mosolyt, ám én láttam smaragdzöld szemén, mennyire lesújtotta a dolog. Villámcsapásként ért a felismerés: Lance ezúttal komolyan szerelmes lett valakibe.

– Majd meglátjuk... – vontam meg a vállam. Nem akartam megerősíteni a gondolatait, elvégre az nagyon rosszul nézett volna ki, ha én örömködök, amíg ő teljesen le van törve. – Mit szólnál, ha jövő hétre halasztanánk a filmnézős délutánt? Egész nyáron nem láttuk egymást. Ránk férne egy nap, amikor rendesen tudunk beszélgetni, és nem kell félnünk, hogy valaki meghall minket.

Akaratlanul a szemben lévő falra, a színes csempékből kirakott periódusos rendszerre tévedt a tekintetem, a látóterem szélén azonban valami más is megfogta a figyelmem. Elias egyenesen engem nézett, miközben a haverjaival beszélgetett. Azonnal elkapta rólam a szemét, amint találkozott az enyémmel, én mégis tudtam, egy ideje már engem figyelt.

Szerelem Dallamai I. - Egy pillanatra | ✔Onde histórias criam vida. Descubra agora