Szerelem Dallamai I. - Egy pillanatra | ✔

2. fejezet: Dorian

Első nap lévén Mr. Cox hagyta, hogy tesin azt csináljunk, amit akarunk. Osztályzás híján szimplán kivitt minket a futballpályára, aztán elengedett mindenkit. Elias és a haverjai azonnal eltűntek valahova cigizni, a többiek csoportokba verődve leültek az élénkzöld fűbe, Lance és én pedig felültünk a lelátó egyik felső sorába. Bőven akadt, amit kitárgyalhattunk, de semmiképp sem akartuk a többiek előtt megbeszélni a nyár eseményeit. Ő, Elias és a barátai tudták rólam, hogy a fiúkhoz vonzódom, de nem akartam, hogy mások egy beszélgetésfoszlány miatt jöjjenek rá.

– Na, volt végül valami azzal a lánnyal? – néztem végig Lance-en, miközben ő hátradőlt, a mögötte lévő padra hajtotta a fejét.

– Milyen lánnyal? – vonta össze a szemöldökét, majd lejjebb tolta a napszemüveget az orrán.

– Még nyár elején írtál az úszótáborból, hogy van egy lány, aki nagyon tetszik, rémlik?

– Jaaa! – feküdt vissza a helyére. Láttam rajta, hogy most egy kicsit kellemetlen helyzetbe hoztam. – Igen, volt vele ez, meg az.

– A napszemüveg csak a szemedet takarja, a rákvörös fejedet nem. – Be kellett látnom, kimondottan szórakoztatott a szenvedése, és örültem, hogy végre egy kicsit ő is ég. Általában csak én jöttem zavarba bármitől. – Meddig mentél el vele?

– Már nem vagyok szűz, ha ez érdekel.

– Tehát egész nyáron dumáltatok, aztán búcsúzóul neki adtad a szüzességed? Ennek nem dőlök be.

– Nem is mondtam, hogy ez történt volna – nevette el magát. Persze magamtól is tudtam, mennyivel másabb lehetett a nyári kalandja, mint az enyém. Lance mindig az a fajta srác volt, akinek minden ujjára akadt volna egy nő, de eddig csak eggyel jött össze, és az sem tartott sokáig. – Nagyszerű lány, rengeteget dumáltunk, talán már mondhatom, hogy a nyár alatt egy párt alkottunk...

– De?

– Azt mondta, túlságosan elütünk egymástól, sosem működne a dolog. – Amint árnyalatnyi szomorúságot hallottam a hangjában, már nyitottam volna a számat, hogy vigasztaljam, ám a következő pillanatban csak úgy nevetni kezdett. – Ez volt az első nyár, amikor majdnem több nőt szedtem össze, mint a bátyám.

– Melyik? – vontam össze a szemöldököm. Lance legidősebb testvére ugyanis nagyon sok lánnyal kezdett ki, amíg ide járt, így meglepődtem volna, ha az ő nevét mondja ki.

– Eli.

Kicsit még ezen is néztem, elvégre, ha mást nem is, azt biztosan tudtam Eliasról, hogy néha akár több lánnyal is járt egyszerre.

– Három napja felszedte egy bulin Skyt, de ennyi. Nekem meg itt volt ez a lány, meg megkörnyékezett egy másik is, csak tőle az első miatt nem akartam semmit.

Ekkor már biztosan éreztem, Lance-nek jobban fájt az elválás, mint mutatta. Szerettem volna kibeszélni vele ezt az egészet, de tudtam, hogy nagyon nem akarná kifejteni. Még túl friss lett volna neki a dolog. A hangjában tisztán érezni lehetett a fájdalmat, és ahogy halványan összevonta a szemöldökét, csak az jutott eszembe, hogy talán a szomorúság elrejtése végett vette fel a napszemüvegét.

– És te?

– Volt egy srác, akivel egész nyáron kavartam – vontam meg a vállam −, viszont ő ennyi is marad: egy nyári kaland.

– Mi volt vele a gáz?

– Nem volt meg a szikra. Meg egyszerűen nem akadt semmi közös témánk.

– De azért egész nyáron picsi-pacsiztatok? – vonta fel a szemöldökét. – Nem olyannak ismerlek, aki hülyít másokat. Szóval? Mi fogott meg benne annyira, hogy hetekig kavarj vele?