Szerelem Dallamai I. - Egy pillanatra | ✔

11. fejezet: Elias

Fáradtan figyeltem, miként válik a fehér papír először piros izzássá, majd szürke hamuvá. Az utóbbi öt percben bele se szívtam a cigarettába, csak az égése folyamatát néztem, mint valami idióta. Estére már viszonylag oldódott a hangulat Dorian és köztem, még egy-két viccemen is nevetett, reflexszerűen meg akart ölelni, amikor az ajtóban állva elköszöntem tőle. Végül azonban hátralépett, talán eszébe jutott, mit csináltam, miután Mason lelépett, így csak egy kényelmetlen vállon veregetést kaptam tőle búcsúzóul. Persze megértettem. Ki akarna normálisan viselkedni azzal, aki évekig pokollá tette minden napját? És akkor bele sem számoltam, hogy valószínűleg még rosszabb lett volna a helyzet, ha még emlékszik is a csókunkra.

– Na, mi volt? – Amint meghallottam Lance hangját, gyorsan, egyetlen slukkal elszívtam a cigarettám végét, majd kipöcköltem az útra. Az öcsém pont akkor foglalt helyet mellettem a tetőn, amikor elővettem a következő szálat, sűrű füstfelhőt fújtam magam elé. – Tudom, hogy tudsz bagózás közben beszélni – forgatta a szemét, míg én elővettem a gyújtómat.

– Nem szakítottak – szívtam bele a már égő szálba.

– Szopatsz... – Bár higgadtan beszélt, a szeme elkerekedett, így egyből tudtam, őt is ugyanúgy meglepte a tény, akár engem.

– Arra nyitottam be, hogy Dorian éppen a csávón lovagolt. – Erre éles sziszegés hagyta el Lance száját, miközben én kifújtam a füstöt. – Úgy éreztem magam, mint akit átbasztak. Én komolyan elhittem, hogy jelentett neki valamit az a csók. Legalább egy hangyafasznyi érzelem, vagy bármi, érted? De nem.

– Nem tudhatod biztosan. Akkor lehet, hogy jelentett neki valamit, csak most elfelejtette, mert annyit ivott este.

– Ja, nem felejtette ő el! – ingattam a fejem összeszorított ajkakkal, tágra nyílt szemmel. – Nem. Dorian éppen csak azt hiszi, veled történt.

– Most viszont már tuti, hogy szopatsz...

– Miután Mason lelépett, Dorian elkezdett magyarázni nekem, hogy valami nagy hülyeséget csinált este, amikor megcsókolt téged Mason szeme láttára.

– Félek megkérdezni, hogyan reagáltad le a helyzetet. – Kényelmetlen hangsúlya miatt azonnal rá kaptam a tekintetem, próbáltam egyfajta „baszd meg" üzenetet közvetíteni ezzel a pillantással. – Jó, igazad van! – tette fel a kezét védekezően. – Megváltoztál. Mesélj, kérlek!

– Rávetettem magam.

– Erre speciel nem számítottam – bólintott elképedve, miközben én elővettem egy újabb szálat. – Mit reagált?

– Még pont megálltam, mielőtt emlékeztetőül lekaptam volna.

– Azt sejtettem, és pont ezért kérdezem, mit reagált. Ha megcsókolod, az egy kicsit finomabban jön ki, mint amikor csak úgy letepered, de nem csinálsz vele semmit.

– Megijedt, de nem akadt ki annyira – vontam meg a vállam. – Azt hiszem, kicsit még sejtette is, mire készültem.

– Baszki!

– Mi van? – fordultam felé, mire az út felé mutatott. Halványan, de biztosan egy autó fényszóróit láttuk.

– Dobd el gyorsan, aztán húzzunk be a picsába!

– Nyugi! – Nevetve elpöcköltem az égő cigarettát, majd átkaroltam a tesóm vállát, mintha eddig csak a csillagokat néztük volna. – Van egy bombabiztos módszerem. – Pár másodperccel később a szüleink Hondája be is állt a felhajtóra, anya pedig tajtékozva pattant ki belőle. Apa nyugodtabban, bár hasonló szigorral nézett fel ránk, miközben kisegítette Maddie-t a kocsiból.