Minden út Miyagiba vezet(Bokuaka ff.) ✔

II.fejezet

Bokuto

Az első napról hazaérve fáradtan sóhajtva dőltem be az ágyamba. A húgaim persze már rég itthon voltak és tvztek a szobájukban, amikor beléptem az ajtón. Ez teljesen átlagos, hiszen későig edzek majdnem minden nap a csapattal. Nem véletlen vagyok egyike Japán top 3 ászának!
Ahogy arccal lefelé próbáltam levegőhöz jutni hirtelen megcsapott a kintről beáramló kellemesen hűvös levegő. Átfordulva a hátamra pillantottam ki a teraszajtómon, amit valaki szellőztetés címén teljesen kitárt. Ha jól sejtem, akkor az ikrek egyike volt, mivel más sosincs ilyen korán itthon.
Szerencsére ma még nincsen tanulnivalóm, mert szerintem már rég megöltem volna magam, ha lenne. Nem igazán érdekel a tanulás, bár Oikawa folyton nyüstöl, hogy csináljak valamit, hogy azért ne legyek totál idióta. Erre persze én csak elnevetem magam, hiszen idióta nem vagyok; csak más dolgok érdekelnek. Többek között a röplabda!Na arról órákat tudnék beszélni...nem fáradság az új technikákat, statisztikákat frissítenem meg átnéznem. Bezzeg, ha valaki trigonometriát akarna velem megvitatni nem sok hozzászólni valóm lenne, a beszédességemnek is van határa!
Egy hűvös légáramlat szaladt végig a szobán, amitől megrezdült a falra rögzített naptáram.
Hát igen. Már csak 2 hét és végre találkozhatok velük! Főképp a feladójukat szeretném megismerni. Nem véletlen, hogy Oikawat és az edzőt is meggyőztem, hogy velük nyissuk a szezont.

Az ötlet akkor pattant ki a fejemből, mikor egyik este még a szünet alatt legjobb barátommal és feladótársammal szokásunlhoz híven elemeztük ki más csapatok meccseit a szezon bajnokságain. Nyilván mindezt azután, hogy 134× átnéztük a sajátunkat. Részben azért, mert hasznos, másrészt pedig szeretem nézni magamat játék közben. Király vagyok, mi tagadás!
Ahogy válogattunk, hogy melyik csapatokat lenne érdemes jobban szemügyre venni; Oikawa kirántotta a kezemből a távirányítót és egy kacsintás kíséretében szólalt meg egy idegesítően kedves hangon, amit szinte csak nekem tartogat:
-Csak bízd rám magad, Boku-chan!
Válaszképpen grimaszoltam egyet és elkezdtem idegesítő huhogó hangon szólongatni, mivel tudom, hogy azt utálja, de kivételesen nem reagált semmit.
Nem sokkal később feladtam és a újra a képernyőre irányítottam. Veletek megesett már olyan, hogy megláttatok valakit vagy valamit és egyszerűen nem tudtátok levenni róla a szemeteket? Hát velem pontosan ezt történt, amikor megpillantottam Őt. Fogalmam sem volt, hogy ki lehet ez a feladósrác, de minél több idő telt el a meccsből, annál inkább vált egyre érdekesebbé. Ha a vonzó külseje nem volna elég-Most komolyan, hogy lehet valaki ilyen dögös?-a belőle áradó nyugalom is emberfeletti. Hiszen még így felvételen át is érzem!
Az első gondolatom az volt, hogy azta...a második pedig az, hogy én találkozni akarok vele. Innen is indult ki az edzőmeccs ötlete és az ezután elkövetkező további fél órában folyamatosan nyaggattam Oikawat, hogy hívjuk fel az edzőt. Folyamatosan azt hajtogatta, hogy tökre nem kéne, mert így is állandóan vannak edzőmeccseink a Nekomával és még sokan másokkal, de én megmakacsoltam magam, ami láthatóan meglepte. Nem szokásom így viselkedni, de ez most számomra életbevágó volt! Nem tudtam megmagyarázni magamnak sem, de éreztem, hogy ez most egy jelentős dolog és meg kell történnie.
Oikawa persze próbált ignorálni engem és koncentrálni az eseményekre, de aztán feladta és előkapta a telefont.
Az edző nagyjából 5 perc után bele is egyezett a dologba, mivel osztotta a nézeteimet ezen a téren, úgyhogy le is tette, hogy konzultáljon a másik csapattal.
Nem sokkal később kaptuk az smst, hogy leszervezte 2 hét múlvára és mi utazunk oda.
Örömömben felugrottam és pattogni kezdtem, mire Oikawa csak összevonta a szemöldökét, majd arréb taszigált a tv elől, hogy folytathassa, amot eddig csinált.
Azóta alig aludtam valamit, de hát annyira izgatott vagyok!!!
Az edzéseken persze 200%-ot nyújtok, ami még nálam is szokatlan. Mindenki betudta annak, hogy szimplán túlteng bennem az energia; mondjuk végülis ez az igazság. Még aznap este utánaolvastam a csapattagoknak és sok érdekes infót megtudtam. A tavalyi nemzetin majdnem játszottunk egymás ellen, de ők pont kiestek az előző fordulóban. Pedig milyen csodás lett volna, ha akkor megismerem! Azóta már nagyon jó barátok lehetnénk és a nyarat is együtt tölthettük volna.
A gondolatra széles mosoly terült el az arcomon. A húgom persze ezt a pillanatot választotta arra, hogy kivágja az ajtóm és rámkiabáljon:
-Miért nem szóltál, hogy itthon vagy idióta? Halálra rémültünk, mikor meghallottuk, hogy becsapódik az ajtód! Egyébként is mi a francért nem csuktad be??
Az ordibálása cseppet sem hatott meg, inkább igyekeztem visszatartani a nevetést. Akárhogy is nézzük, ha egy 12 éves lány ordibál veled az rettentő vicces tud lenni. A harcot persze elvesztettem és hangosan röhögve estem le az ágyamról, ahol hangosat puffanva fetrengtem tovább, miközben a könnyeimet törölgettem.
-És ugyan miért olyan ijesztő egy csapódó ajtó? Azt hittem hallottátok a bejáratnál a kiáltásomat-a hangom elfúlt a mondat végére, egyszerűen nem bírtam abbahagyni a nevetést.
-Hajj istenem, tudod jól, hogy állandóan horror filmeket akar nézni velem aztán meg persze ott sikítozik, amikor valami hangot hall itthon-a hangja már békülékenyebben hangzott és a szája széle is mintha megrándult volna. Innen tudhattam, hogy már nem is haragszik. Végül egy szemforgatással kísérve távozott és újból bevágta az ajtót, amit egy sikítás és gonosz kacaj követett. Komolyan mondom a testvéreim jó kis sorozat alapanyag lennének. Az egyik olyan, mint a angyal. Jól tanul, világos szemei vannak, akárcsak nekem és még a haja is világosabb, mint a húgáé (2 perccel idősebb, amit rendszeresen hangoztat viták során). Míg az ifjabb húgocskám olyan, mintha Lucifer megtestesülése lenne  amit a külseje is remekül tükröz. A haja szinte ébenfekete és a szemei is ehhez hasonlatosan sötétkékek. Eleinte senki nem hitte el, hogy egyáltalán rokonságban áll velünk, de persze ez egyszerűen tény. A viselkedése olyan, mintha a nagybátyánkat látnám, ami amiatt vicces  mert ő persze ezt tagadja. Hát igen...senki sem kedveli Anya testvérét.
Mire észbe kaptam már teljes sötétség borította a szobát, úgyhogy rápillantottam a telefonomra, hogy megnézzem mennyi az idő. Este 8. Sóhajtva előkaptam pár ruhát és lezuhanyoztam és megmostam az arcom. A hajam eddigre ezüstös tincsekben lógott az arcomba, ami a külvilág számára igazán szokatlan lenne, mivel az utcára mindig két irányba felállított frizurával lépek ki; sehogy másképp. Ez már mondhatni a védjegyemmé vált az évek során. Mint a Hey hey hey szófordulat. Innen lehet tudni, hogy Bokuto megérkezett.
Mire elkészültem már várt rám egy üzenet Oikawatól, hogy holnap megint hajnali és esti edzés is lesz, úgyhogy beláttam, hogy ideje lefeküdni. Még egyszer magam elé képzeltem az Aoba Johsai feladóját és mosolyogva aludtam el.