Minden út Miyagiba vezet(Bokuaka ff.) ✔

XVIII.fejezet

Bokuto

A kérdés után mivel nem kaptam azonnal választ igyekeztem megacélozni magamat. Hiszen mit vártam? Egy csók még nem jelent semmit sem! Az ég adta egy világon semmit! De akkor mégis miért fáj ez nekem annyira? A lelkem mélyén sejtettem erre a választ, de igyekeztem elnyomni magamban, mert ha beismerem magamnak az érzéseimet, akkor még sokkal rosszabb lesz. Nem egyszer ért már csalódás amiatt mert túl sokat képzeltem egy-egy szóba vagy tettbe.
Ahogy megrohamoztak a múlt csalódásai inkább szorosan lehunytam a szememet, mert tudtam, hogy az elárul és azt is éreztem, hogyha így folytatom akkor sírni fogok. Azt viszont nem szabad! Hiszen nem akarom, hogy úgy érezze tartozik nekem valamivel...hirtelen azonban mintha közelebb került volna hozzám, mint eddig. Szinte arconcsapott a szappanjának illata és mintha a lehelletét is magamon érezném....na várjunk csak! Kipattantak a szemeim és ekkor észrevettem, hogy fölémhajolva engem néz. Aztán szépen lassan megrázta a fejét. Mikor felfogtam, hogy mit is jelent ez; magamhoz húztam és szorosan megöleltem.
Éreztem, ahogy elsőre megfeszült, majd újra elernyedt a karjaim között, később pedog ő is visszaölelt miközben a fejét a mellkasomon pihentette. Fogalmam sincs meddig maradhattunk így, de egy idő után kellemes hangja megtörte az addig zavartalan csendet:
-Szerintem jobb lenne visszamennünk, mielőtt megfázunk.
Némán igazat adva neki fájdalmasan sóhajtva hagytam, hogy legördüljön rólam, majd komótosan feltápászkodva elindultam vele a szobánk felé. Nem értem hozzá és nem is közeledtem felé a szobánk felé vezető úton, mert nem akartam, hogy véletlenül tönkretegyek vele valamit, ami még el sem kezdődött.

Fogalmam sem volt, hogy milyen beszélgetés vár rám az ajtó mögött, de igyekeztem nyugalmat erőltetni magamra, már amennyire ez lehetséges egy ilyen helyzetben.
Az ajtón belépve Akaashi az ágyához lépve húzta elő a táskáját és szó nélkül vetkőzni kezdett.
Én persze földbegyökerezett lábakkal figyeltem az eseményeket, egyszerűen képtelen voltam bármit is tenni vagy mondani. Ez most mit akar jelenteni? Egyszercsak sejtelmes mosollyal fordult felém és magára húzott egy pólót. A műsornak vége.De nem az én fejemben!
Elképzeltem, ahogy odasétálok hozzá és végigsimítok a mellkasán majd pedig végighúzom az ujjam a gerince vonalán és...úristen mikre gondolok én most! Ez nem a megfelelő időpont! Gyorsan megráztam a fejem és én is átöltöltöztem, amit láthatóan ő kisért figyelemmel nagy örömömre.
Úgy tettem, mint aki nem veszi észre, majd mikor végeztem letelepedtem az ágyamra és vártam. Tudtam, hogy most az a helyes, ha kivárom, míg megszólal. Kicsit különös, de mintha a megérzéseim jeleztek volna, hogy mikor kell csendben maradnom a közelében, hogy összeszedhesse a gondolatait.
Igazam is lett; óvatos hangon belekezdett egy kis várakozás után:
-Tudod...amikor bejelentették az edzőmeccset utánanéztem a csapatodnak és neked is. Számítottam rá, hogy milyen leszel, de nem szenteltem nagy figyelmet ennek az egésznek - én itt összevontam a szemöldököm, mivel foglalmam sem volt hova akar kilyukadni. Ennek mi köze van az előbbiekhez?
...-Viszont amikor találkoztunk azonnal megmozgattál bennem valamit. Nem tudom megmagyarázni, de a lényeg az az, hogy elindult bennem egy rohamos változás. Ezalatt az egyetlen nap alatt több érzelmet váltottál ki belőlem, mint amit elmúlt majdnem 18 évben összesen átéltem. Yitt felnevetett, mire elakadt a lélegzetem, de ő ne foglalkozott velem:
-Ez nem tudom, hogy jó vagy rossz, viszont abban biztos vagyok, hogy kedvellek és vonzódom is hozzád... -folytatta, azonban érezhető, hogy valami fontosat elhallgat.
-De? -kérdeztem, mert éreztem, hogy ez lehet az oka az elakadásnak. Nem akarja felhozni a "de" részét a dolognak.
-De én nem gondolom, hogy működne ez a párkapcsolat ilyen távolságban. Alig találkoznánk ezek után és ráadásul továbbra sem ismerjük egymást. Ez az egész olyan...kezdetleges-fejezte be, majd befejezve az eddigi oda-vissza járkálást lerogyott a matracára, ami a súlya alatt reccsent egyet.
Ebben a helyzetben azonban engem a hangos rugók sem tudtak kirángatni az egyre növekvő értetlenségből.
Természetesen hallottam, amit mondott, de ennek ellenére sem bírtam felfogni. Ezekszerint szeretné, hogy működjön, de tudja, hogy nem fog? Nem akar távkapcsolatot? Nem ismerjük egymást? Hiszen lenne lehetőségünk megismerni egymást, ha hajlandó lenne megpróbálni! Még itt van előttünk a hétvége és ismerkedni videochaten is lehet! De ő máris halálra ítélt valamit, ami el sem kezdődött. Minél többet forogtak a fogaskerekek a fejemben annál inkább elborult az agyam.
Nem bírok itt maradni vele...most így nem. Ha azt mondta volna, hogy nem akar kapcsolatba bonyolódni vagy nem érdeklődik irántam úgy azt még eltudtam volna fogadni...de ezt? Ez csak azt jelenti, hogy akar engem...minket, de mégis elutasít. El kell tűnnöm innen. Mielőtt még valami meggondolatlant mondok vagy teszek. Nem szokásom ennyire haragudni, de most nem tudom visszafogni magam.
Mint, akit megégettek; felpattantam az ágyról magamra rángattam a cipőmet és rá sem pillantva kiviharzottam a szobából...ez nekem most túl sok.
Az ajtócsapódás után sem jött utánam.