Minden út Miyagiba vezet(Bokuaka ff.) ✔

III. fejezet

Akaashi

Az elkövetkező napok pontosan ugyanúgy teltek: korai ébresztő, hajnali edzés, iskola, délutáni edzés, otthon tanulás és végül alvás. Nem mondanám, hogy élveztem ezt a monotonitást, de nem panaszkodhatok; mivel az edzések kimondottan hasznosak voltak és sok időt töltöttem Iwaval is, úgyhogy azért mégsem csak a rutinról szólt minden. Meg is egyeztünk abban, hogy az edzőmeccs utáni hétvégén elmegyünk valahová ketten; távol minden kötelességtől. Ez az idei év még sokkal húzósabb lesz, mint az eddigiek; köszönhetően annak, hogy ezután lesz a felvételi is; úgyhogy ki kell használnunk azt a kevés szabadidőnket, ami most van.

Mire aztán észbe kaptam; elérkezett az edzőmeccs napja, ami teljesen feltüzelt. Az ilyen alkalmak mindig fellobbantják bennem a versenyszellemet, ami kevés dologról mondható el. Hiába tűnik úgy, hogy a röplabda nekem csak egy hobbi; nagyon is komolyaj veszem az itt töltött időt. Az egyetemi éveim alatt is meglehet, hogy fogok még játszani; attól függ, hogy ott milyenek lesznek a körülmények.
Ahogy lesiettem a lehető leghalkabban a lépcsőn, nehogy felébresszem Anyát végiggondoltam az eddig ismert információkat az ellenfél csapatról.
Az ászuk, Bokuto Koutarou, egyike Japán 3 legjobb ászának és a feladójuk se semmi. Oikawa Toru alsó-közép óta ismert, mint a nagy király, akinek a feladásai egyszerűen tökéletesek. Ezek akár meg is ijeszthetnének, de inkább csak rendkívül lelkes vagyok, hogy ilyen erős ellenféllel állunk szemben. Az iskola felé vezető úton Iwa feltűnően csendes volt, mint aki nagyon elmélyült a gondolataiban, de kivételesen most nem kérdeztem rá; akármilyen szokatlan is ez tőle. Vagy a meccsen jár az esze vagy pedig azokon az infókon, amiket tegnap küldtem neki. 3× kérdezett vissza a feladó nevét illetően, de mindháromszor ugyanaz volt a válaszom. Persze utána várakozóan hallgattam egy sort; hátha kinyögi, hogy mi baja, de ő feltűnően kerülte innentől a témát. Végül félretettem ezt a kérdést, mivel amúgy is elfogja mondani, ha fontos és ha meg nem fontos, akkor nem is számít, hogy nem tudom.

Az érkezésünk a szokásossal ellentétben nem sok reakciót váltott ki a többiekből, de nem is számítottam másra: ilyenkor mindenki be van sózva; az érkezőket észre sem veszik. Ahogy körbepillantottam a kisebb tömegen szemet szúrt, hogy némelyek már elkezdtek bemelegíteni (tudnám miért, mivel ezt majd benn is megteszik). A fülemet egyik irányból lelkes beszélgetés ütötte meg; nem is vártam mást a liberónktól. Alapvetően nem egy hangos típus, de ha meccsünk van; nem lehet lenémítani.
Az órámra pillantva láttam, hogy még van időnk a megbeszélt időpontig, úgyhogy addig is morcos barátommal tárgyaltam a stratégiáról, hogy kik és mikor álljanak pályára és úgy általában mi legyen a fő taktikánk, amit most bevetünk. Közben persze becsatlakozott hozzánk a Sensei is aki lelkesen hallgatta az ötleteinket és csak néha bólogatott ezzel jelezve, hogy egyetért. A csiptetős táblájára is firkangatott néha és aztán szó nélkül sétált tovább egy másik csoporthoz.
A csendes diskurálást (eltekintve persze a fent említett Wataritól) hangos kiabálás zavarta meg, mire szinte egy emberként kaptuk fel a fejünket.
Azt meg kell hagyni, hogy a Fukurodani belépője nem volt semmi.
Oikawa a feladó és Bokuto az ász éppen hevesen vitatkoztak valamin, ami közben folyamatosan gyerekes arcokat vágtak és hülye hangon ismételgették egymást. A csapat többi része lelkesen tárgyalt valamilyen vacsoráról és vonatról, de én nem tudtam levenni a szememet a híres párosról. Hiába a rengeteg közvetítés és cikk; valahogy mégse gondoltam volna, hogy ilyenek lesznek. A meccseken Oikawa tisztára más ember; Bokuto meg hát...igazából nem tudom miért is lepett meg annyira.
Ahogy földbegyökerezett lábakkal figyeltük a közeledőket; Bokuto tekintete hirtelen felénk villant, amivel együttesen az arca is felragyogott és faképnél hagyva csapattársát, szó szerint sprintelve jött oda hozzánk. Azt sejtettem, hogy kicsapongó és energikus személyiség, de aki ezután következett az ennek tudatában is megdöbbentő volt.
Szinte be nem állt a szája egészen addig amíg ki nem fejtette, hogy ki ő és hogy mennyire várta már ezt az edzőmeccset és hogy megismerhessen. Ezután áradozni kezdett a Shiratorizawa elleni meccsünkön nyújtott teljesítményemről is, amivel aztán végképp elnémított. Amúgy sem tudtam volna mit kinyögni erre a szóáradatra, de ezek után, hogy még dícsér is; végképp nem tudtam, hogy mit is kellene reagálnom.
Iwa persze kuncogva hátbacsapott, ami nála multifunkcionális eszköz, amikor állítása "Keiji elromlik". És ahogy valóban lenni szokott, ez észhez térített és szűkszavúan bár, de válaszoltam:
-Én is örvendek a szerencsének, Akaashi Keiji vagyok, feladó.
A szemei persze semmiféle meglepettséget nem sugároztak; ezekszerint nem csak én néztem utána a csapatnak.
Végül lazán körbepillantottam és ekkor szúrt csak szemet, hogy Iwaizumi épp Oikawával beszélgetett, de nem biztos, hogy ez a helyes szó rá.
Nem tudom mi történt pontosan, de egyszercsak Iwaizumi kergetni kezdte Oikawát, aki nevetgélve és igencsak felpezsdülve tette fel a kérdést:
-Jajj, talán nem tetszik az Iwa-chan becenév? Kereshetek másfélét is, ha úgy jobban tetszik.
Felvontam a szemöldököm erre a kijelentésre, elvégre alig ismerik egymást és Oikawa máris becézgeti. Furcsa egy ember annyi biztos. Bár ahogy látom Iwa eléggé komfortosan ütlegeli éppen...lehetséges, hogy ismerik egymást valahonnét? A gondolatmenetemet Bokuto szakította meg, mikor észrevette, hogy már nem rá figyelek és böködni meg szólongatni kezdett. Ez önmagában nem lett volna furcsaság, de az a kiejtés...
-Aghaaaaasiiii!
Szerintem nagyjából halálra vált arccal fordítottam a tekintetemet a srác felé, aki ezt észre sem véve így folytatta:
-Aghaaasiii, megadod a telefonszámodat? Akkor tudnánk még beszélgetni máskor is!