Minden út Miyagiba vezet(Bokuaka ff.) ✔

XX.fejezet

Bokuto

Egyszerűen nem hiszem el! Hogy lehet valaki ennyire...ennyire...áhh nem tudok gondolkodni! Egyszerre akarnék megverni valakit jó alaposan és elsírni magam. Ilyenkor nem kifizetődő, hogy érzelmes természet vagyok...most mihez kezdjek? Fájó lábakkal róttam a köröket egy tartóoszlop körül. Végiggondoltam a lehetőségeimet: Visszamenni nem vagyok képes...még a végén lejáratnám magamat vagy ami még rosszabb megsértenem Akaashit. De akkor hova mehetnék? Ahogy ellepi az agyamat a tanácstalanság köde, hirtelen felgyúl a villanykörte a fejem felett.
Oikawa! Igen! Bekopogok és beszélek vele! Ő mindig tudja, hogy mi a teendő, ha kapcsolatokról van szó...ráadásul a szobatársa az ász, akivel Akaashi jóban van...talán ő tud valamit, hogy mi ez a tartózkodás a távkopcsolatokkal. Igen, ez jó ötlet! Elégedetten rögtem el egy közelemben pihenő kavicsot, amely 3 hangos koppanás után elhallgatott. A 3 pedig egy varázslatos szám, szóval tuti, hogy szerencsém lesz ezúttal.

Immáron céltudatosan indultam el az szobájuk felé azonban az ajtóhoz érve mégsem kopogtam be. Az okom erre a bentről hallatszódó hangos nevetés és kiáltozás voltak.
-Iwa-chan ne csináld!-ordította Oikawa, majd olyan hangon kezdett el nevetni, ahogy eddig még sosem hallottam. Fogalmam sincs, hogy mi folyik odabent, de ki vagyok én, hogy megzavarjam? Főleg a saját kis hülye dilemmáimmal. Igazán nem akarom most őket terhelni ezzel.
A lehető leghalkabban osontam el az ajtótól, bár nem valószínű, hogy meghallanának. Messzebb érve kifújtam a levegőt és újfent gondolkodóba estem.
A kihalt folyosó nem igazán segített rajtam, hogy most mihez is kezdjek magammal.
Ahhogy körbe körbe forogtam a tengelyem körül megpillantottam néhány kiülős étkezőasztalt egy pár méterre tőlem. Megcéloztam a legtávolabbit és óvatosan befeküdtem alá úgy, hogy ne lógjon ki semmim sem alóla. Még az hiányzik, hogy valaki észrevegyen ahogy átoson az egyik szobából a másikba. Amikor levert vagyok vagy dühös; általában bebújok valahová, hogy magam legyek és gondolkozhassak. A legtöbben amúgy sem hinnék el, hogy szoktam, ráadásul felesleges megzavarni mindenkit a problémáimmal. Ha gond van az csak az én dolgom, másnak nem kell tudnia. Oikawa ez alól kivétel, hiszen vele tényleg bármit megoszthatok, ahogy ő is velem. A mi barátságunk egy teljesen más szintje a kapcsolataimnak. A többiekkel inkább csak jól érzem magam és ennyi.
Emiatt mosolygom amikor csak lehet. Ha az emberek rámnéznek egy mindig életvidám embert látnak vagy egy motivációtvesztett idiótát. Ez a két arcom van,amit ismernek és ezzel eltakarhatom a többit. Nem gondoltam volna, hogy ilyen egyszerű, de már mindenki elkönyvelt valaminek és az ennek ellentmondó infókat kihajintják. Ami nekem leegyszerűsíti a mindennapokat.
Az asztal alatt sötétebb van mint az ég alatt, de valahogy ez a koromsötét megnyugtat egy kicsit. Úgy érzem körülölel és vigasztal. Mások talán nyomasztónak találnák, de számomra ez most különösen üdítő.
Mondhatni megszoktam, hogy ez a kettő akkor is ott van, ha más nem. És most végképp magamra maradtam. Mint amikor Anya meghalt. Amíg Oikawát nem ismertem nem igazán voltak barátaim. Furcsának és idegesítőnek tituláltak mert mindig hangos voltam és nem bírtam nyugton maradni.
Apa emiatt is íratott be röplabdára még 8 évesen, mert túltengett bennem az energia és ezt a tanárok is jelezték neki. Ő igyekezett jó szülő lenni és gyakran elvitt a nagyszüleimhez, de egyszerűen egyikük sem tudott mit kezdeni a természetemmel. Állítólag anya volt még olyan, mint én és pont emiatt gondolom, hogy ő jól megértett volna. Talán, ha most itt lenne, akkor ő tudna valamit mondani, ami segít. Ekkor bevillant az agyamba: Lehet felkéne hívnom apámat...
Nem, inkább nem, valószínűleg zavarnám. Egy ideje teljesen a munkájába temetkezett...talán az előléptetései okozták. Állítása szerint csak szeretne minél szebb karriert befutni. Ugyanis az apám egy igen céltudatos ember amióta világ a világ.
Mindig minden úgy ment, ahogy ő akarta, mert nem engedte, hogy másképp legyen. Tisztelem azért, amit elért, de ő egyáltalán nem ért engem. Fel nem foghatja, hogy miért a röplabdát választom egy diploma és más "normális" szakma helyett. Szerintem már bánja, hogy beíratott anno röpire, de annyi baj legyen. Szerencsére nagy teret enged nekem, így sosem tiltott el attól, hogy edzésre járjak, de láthatóan nem is elégedett. Szerintem azt gondolta, hogy esetleg folytatom, amit ő elkezdett, de ez nem az én világom. A húgom sokkal inkább alkalmas lenne erre. Nagyon intelligens és van üzleti érzéke. Apa viszont mindig is attól tartott, hogy egy erős férfi nélkül a cég beomlik...bár valljuk be én hiába vagyok egy "erős férfi" nálam hamarabb beomlana a cég, mint egy papírház az esőben. Míg a húgom tenni tudna a fejlődéséért. Mondtam már, hogy keményfejű az apám? Szerintem ez is megmutatja a természetét. A húgom viszont ezt cseppet sem veszi magára és mint üzletkötési tanácsadó villogtatja a tehetségét apánknak. Szerintem előbb vagy utóbb kénytelen lesz belátni, hogy ki a megfelelő utódja. Néha vannak olyan félelmeim, hogy mikor elballagok nekem ajándékozza a cég felét vagy hasonló, de merek bízni abban, hogy elég okos ahhoz, hgy ne tegye. Vajon átírathatnám a húgom nevére, ha ez történne?

A családdal kapcsolatos gondolataim kezdték elterelni a figyelmemet arról, hogy miért is vagyok egy asztal alatt az éjszaka közepén. Amikor azonban egy hideg kezdett befurakodni a pólóm vékony anyaga alá újra eszembe juttatta és gúnyos mosolyra húzódott a szám. Ki gondolta volna, hogy ez lesz?
Én ugyan biztos nem. Nem szerepelt a terveim között, hogy egy asztal alatt fogok elbújni.
Ahogy kidugtam a fejemet, hogy körbepillantsak kiszúrtam, hogy az egyik felügyelő épp körbejárt, hogy mindenki a szobákban van-e és nem kószál kinn. Gyorsan visszarántottam a fejem és a számra tapasztottam a kezem. Na ez hiányzott még. Mégis hány óra van?
Ezek után muszáj lesz visszamennem, mivel aludnom kell. Ráadásul előbb utóbb feltűnhet, hogy itt rejtőzök.
Amikor végre eltűnt a látóteremből kimásztam a pad alól és hang nélkül végigsprinteltem a füves részen, majd az ajtót a lehető leggyorsabban kivágva-hála az égnek nem nyikordult meg-bevágtattam a sötét szobába és kattant mögöttem a zár. Megkönnyebbülten felsóhajtva csúsztam le az ajtónak dőlve.
Hosszú nap lesz a holnap is. A telefonomat előhalászva pontosítottam az állításom. A ma hosszú lesz.
Ismét lesznek meccsek és a csapat számít rám. Előtte pedig városnézésre is kéne mennünk, bár az engem nem foglalkoztat annyira, mert ismerős a környék. Megszámlálhatatlan nyarat töltöttem itt Oikawa családjával, akiknek van itt valahol egy házuk. Szerették volna, ha a fiuk néha elszakad a Tokiói nyüzsgéstől és ez a hely erre pont megfelelt. Én pedig mivel folyton náluk voltam az edzéseken kívül; így ezeken az utazásokon is szívesen láttak. Sok emlék köt ide és úgy néz ki még több fog, mielőtt elvégzem a sulit.
Felszenvedtem magam egy fájdalmas nyögés kíséretében állóhelyzetbe, majd komótosan elindultam az ágy felé.

Belendültem és nem szeretnék senkit kétségek között hagyni, szóval a mai nap kiteszek még részt, gondolom nincs ellenetekre ❤

-------------------
Hali, szerintem a mai nap ez a rész lesz az utolsó; aztán mostmár egy pár nap kérdése és felkerül újra minden. Szép napot! ❤❤