Minden út Miyagiba vezet(Bokuaka ff.) ✔

XXIII.fejezet

Akaashi

Amíg meséltem Bokuto csendben hallgatott, nem szólt közbe és az arca sem árult el nagyon semmit, amikor
néha futva rápillantottam. A tőlem telhető legtöbb részletet elmondtam neki, amit most megoszthatok vele, de látszólag ez így elég volt, mert nem faggatott tovább. Ezután nem is tudom pontosan mi történt, de az biztos, hogy elgondolkodtatott, hogy talán igazuk van. Talán tényleg nem én vagyok a hibás...de egyszerűen olyan nehéz ezt elfogadni...hiszen ott voltam...a lelkem mélyén tudom, hogyha odavetem magam, akkor én is meghaltam volna vele együtt, de ennek ellenére sem tudok csak úgy megbocsátani magamnak. Azt mondják az ilyen traumákon nehéz túllépni...ha tudnák, hogy mennyire...
Ez a dilemma azonban ólmos fáradtságot hozott magával, ami magával akart rántani én viszont mégis rettegtem. Egyszerűen már az alvás gondolatától is reszketni kezdzem.
Ahogy üldögéltünk spontán ötlettől vezérelve tettem fel az aznapi legőrültebb kérdésemet:
-Tudom, hogy nincs jogom ilyet kérni, miután visszautasítottalak, de nem aludnál velem?
Ahogy rámnézett ezután azt nem is tudom, hogy miképp írhatnám le...a szemei mintha...mintha végtelen nagyságú aranyszín tóba tekintettem volna, amiben örvény keletkezett, amely viharosan kavargott a sötét puppillák körül. Ilyet még soha életemben nem láttam. Ez jó vagy rossz előjel?
Már épp készültem volna a visszautasításra, amikor rávágott egy igent. Ez egy kicsit meglepett, de ezzel együtt annyira megnyugtatott, hogy hirtelen kifújtam a levegőt, amit észre sem vettem, hogy eddig benntartottam. Nem lehetek neki elég hálás, hogy ilyen jó hozzám. Hiszen nemrég mondtam meg neki, hogy soha nem élnék távkapcsolatban és borítottam ki ezzel annyira, hogy majdhogynem órákra eltűnt. Akkora szíve van! Úgy érzem kihasználom a kedvességét, de igyekszem nem túlgondolni.
Hirtelen elfeküdt mellettem az ágyon, majd magához igazított úgy, hogy a fejem a mellkasán pihenhessen. Ez csak amiatt volt meglepő, mert mintha semmi erőfeszítésébe nem került volna megemelni engem...bár ezzel az izomzattal...
Ezek a gondolatok azonnal pirulásra késztettek; szerencse, hogy már besötétedett és nem láthatta.
Jó éjszakát kívánt és nem sokkal később viszonoztam is.

Másnap ébredés után kezdtem el újfent sejteni, hogy az érzéseim sokkal komolyabbak és aggasztóbbak Bokuto felé, mint azt elsőre gondoltam. Hogy pontosan miért is? Mert ezután olyan mélyen aludtunk, hogy még az ébresztőre és a kopogásra sem keltünk fel.

Állítólag vagy 10 percig verték az ajtónkat aztán feladván a reményt Iwaizumi azt hazudta, hogy fáj a fejem és Bokuto inkább mellettem marad, hogy ne legyen nagyobb baj. Ezért a hazugságért még az adósa vagyok. Végül olyan fél 1 környékén ébredeztem, mikor a szememet elvakította a beömlő napfény. Bokuto még javában szuszogott mellettem. Felemeltem a fejem és bevallom teljesen elvarázsolt az alvó fiú, aki szinte plüssmackóként ölelgetett...annyira hihetetlenül édes volt...az arca most valahogy kisimultabb volt és nem tükrözött mást csak nyugalmat.
A haja szanaszét állt, ami nekem bevallom még jobban is tetszett, mint az amit beállít magának minden nap. Mivel nem úgy tűnt, mint aki fel akar kelni, ezért úgy döntöttem én is visszafekszem. Nem tudom, hogy mennyit aludhattam ezután, de egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy valaki végigsimít az arcomon majd a hajamat megigazítva elhúzódik. Ezután egy halk sóhajt hallatott, majd éreztem, hogy mozgolódik egy kicsit. Ekkor kinyitottam a szemem és egy enyhén felháborodott hangon rászóltam:
-Miért hagytad abba?
Ennek hallatán újra kipattantak a szemei és zavart arccal kezdte fürkészni az arcomat. A látványtól magamban elmosolyodtam. Szeretem zavarba hozni, mert ez azt jelenti, hogy tényleg hatással vagyok rá. Hiába vallott nekem titokban szerelmet, amikor így néz rám jobban elhiszem neki azt, amit mond.

Valahogy bevállalósnak éreztem magam úgyhogy így folytattam:
-Kérlek ne hagyd abba!
Egyszerre öntötte el az agyam, hogy úristen mit csinálok most és könyörgött a testem azért, hogy folytassuk, ami el sem kezdődött. Minél inkább próbáltam elnyomni az utóbbit; annál nagyobb erővel rúgta rám az ajtót ismét, úgyhogy feladtam a harcot. Lesz, ami lesz.
Az arcán látszott, hogy nem tudja most mi is van, de engedelmeskedett a kérésemnek. Újra és újra végigsimított az arcom különböző területein én pedig csukott szemmel élveztem az érzést. Olyan kellemes volt magamon érezni az érdes kezeit...senkivel sem tapasztaltam még hasonlót.
Egyszerre volt megnyugtató és felpezsdítő. Éreztem, hogy az bőröm felforrósodik, de nem zavartattam magam, mivel tudtam, hogy ő is hasonlóan érez. Miért nem találkoztunk más körülmények között? Miért nem lehetek vele távkapcsolatban? Vele még az is más lenne.
De éreztem, hogy nem ez okozza az ellenérzéseimet...amíg apám kezei közül nem tudok megszabadulni, addig nem lehetek a közelében. Nem akarok még valakit kitenni ennek az élménynek...Viszont nem várhatom, hogy várjon még rám, hogy végre egyetemista legyek! Mégha bele is egyezne boldogtalanná tenném vele. Nem ezt érdemli.
Ezt a gondolatot inkább el is hessegettem és élveztem a pillanatot. Ahogy teltek a percek Bokuto váratlanul elmotyogott egy sajnálomot és hirtelen a számra szorította az övét.

Sziasztok! Itt is van Akaashi szemszöge és ugyebár az események folytatása; kövi részben lesznek pikáns jelenetek, remélem nem baj; én így érzem a törtenetet kerek egésznek, hogy történik egy s más 😅🤷‍♀️ Igyekszem elkészülni a folytatással is, amilyen gyorsan csak tudok ❤
------------
Nahát nahát ez a +18-as rész előszobája? Ha jól sejtem igen 😏😏