Minden út Miyagiba vezet(Bokuaka ff.) ✔

V.fejezet

Akaashi

A bemelegítés során szemet szúrt, hogy az immáron személyesen is megismert Bokuto folyamatosan engem vizslat. Nem igazán tudtam ezt hova tenni, hiszen alig ismertük egymást és nem is beszéltünk valami sokat. Azok a topázos szemek szinte lyukat égettek a hátamba, amit szinte lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni. Egy pár perc kínos odafigyelés után engedtem a késztetésnek és a fiú felé fordultam, aki egy mosolyt villantott rám, majd elfordult. Erre a homlokom azonnal ráncba szaladt...miért bámult ennyire, hogy aztán ilyen nyugalommal elforduljon, amikor odanézek?
Iwaizumi valószínűleg észrevette, hogy kit nézek annyira, mert így szokásosan gunyoros hangján így szólt:
-Csak nem szerelem első látásra Keiji? Én csak egy szemforgatással nyugtáztam a megjegyzést, ami úgy tűnik nem kedvtelenítette el a kedves ászunkat, mert így folytatta:
-Nem gondoltam volna, hogy ő a zsánered; valahogy nem tudlak mellette elképzelni; alig hasonlítotok valamiben.
-Nem is beszéltél vele -vágtam vissza végül, mivel nem akartam tovább hallgatni azt, amit mondani készült. Nagyjából két éve mondtam el neki, hogy meleg vagyok, amit ő meglepően jól fogadott. Egy kicsit meglepte, de azt mondta, hogy őt nem zavarja, amíg nem neki vallok szerelmet. Nyilván ezt csak viccből mondta, de már akkor letisztáztam, hogy nem volt és soha nem is lesz az esetem, úgyhogy ez a veszély nem fenyegeti. Rajta kívül nem sokan tudnak róla: még Anyának mondtam el és a csapatban amolyan nyílt titokként van a köztudatban. Nem különösöbben comong outoltam, de ha rákérdezett valaki akkor őszintén válaszoltam. A környezetem hála az égnek jól fogadta a változást és nem volt különösebb konfliktusom belőle, de alapvetően odafigyelek, hogy a nagyvilág számára ne legyen feltűnő a dolog, hiszen sajnos nem mindneki kezeli ezt ennyire jól. Néha még így is kaptam megjegyzéseket az utcán, mikor Iwaval mentünk valahova, de ő egy szemforgatással és egy "de egy hülye vagy" nézéssel elriasztotta a bunkókat. Hálás vagyok, hogy ilyen jófej barátom van. A szerelmi életem mibenlétét viszont máig nem tudta megérteni; tiszta sötét ezzel kapcsolatban.
Azóta viszont bármikor új ismeretséget kötök valakivel vagy szimplán csak szóba elegyedek egy fiúval mindig jelentőségteljes pillantással várja, hogy mi a helyzet. Én persze megpróbáltam már párszor elmagyarázni, hogy ez nem így működik, de aztán ő csak nevetve annyit reagált erre, hogy:
-Jajj Keiji, ha lányokkal dumálnál heteróként akkor is folyton megkérdezném, hogy mi a pálya. Csak szeretném, ha boldog lennél. Megérdemled.
Úgyhogy azóta jókisfiúként válaszolgattam erre a néha felettébb hangos, ám mégis kimondatlan kérdésére.
Hogy mi volt a válaszom eddig majdnem mindig? Nincsen semmi. Valahogy nem találtam eddig senki komolyat, aki annyira nagyon felkeltette volna az érdeklődésem, de nekem ez megfelelt. Nem hiányzott a jelenlegi helyzetemben még valami dráma, hiszen már így is pont elég dologgal kell foglalkoznom. A párkapcsolataim eddig sosem végződtek jól, ha egyáltalán lehetett őket annak nevezni. Inkább voltak rövidtávú összejárások és kínos 2 randis ismeretségek.
Szerencsére Iwaizumit ez nem zavarja és nem akar belerángatni semmibe. Szerintem nem lennénk ennyire szoros kapcsolatban, ha nagyon belefolyt volna a szerelmi ügyeimbe. Nem vagyok elutasító vagy ilyesmi; szimplán csak vannak dolgok, amiket szeretek a magam módján csinálni.
Mondjuk ő sem az a típus, aki nagy kockázatokat vállalna mostanában. Az utóbbi időben ráadásul egyetlen egy lánnyal sem láttam beszélgetni. Azt állítja, hogy elfoglalt, de bennem azért van valamennyi gyanakvás. Egyik hétről a másikra egyszerűen elzárkózott a fiúktól-lányoktól egyaránt és azóta azt beszélik, hogy 2 lányt is visszautasított, aki randira hívta. Egyelőre ráhagyom, mivel nem szeretnék tolakodó lenni, de remélem idővel megnyílik majd.
Az aggodalmas eszmefuttásomat egy lelkes kiáltás zavarta meg:
-Hey hey heyyy!-Bokuto arca ha eddig nem sugárzott a lelkesedéstől, akkor soha. Annyira felvillanyozódott a bemelegítő ütésektől, hogy nár az edzőjük szólt rá, hogy csendesedjen el végre. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy hidegen hagyott a kisugárzása. Iwa persze végigkísérte az arcomon igen csekély mértékben látszó folyamatot és mosolyogva megrázta a fejét.
Ezzel jelezte, hogy egyelőre feladta a kérdezősködést, de ha így folytatom, akkor muszáj lesz beszélnem.
És bár kívülről elég nyilvánvalónak tűntek a szándékaim és az érzéseim valójában régóta először tapasztaltam meg az elveszettség érzését. Fogalmam sincs, hogy mi történik velem. Mégha elsőre sokkoló is volt a hangos és kicsapongó Bokuto... valahogy mégis szimpatikus volt. Nem is kicsit.
Azt viszont ideje volt ekkorra belátbom, hogy nem ez a megfelelő idő és hely a kérdés rendezésére, hiszen a meccsre kell koncentrálnom, ráadásul az,hogy szimpatikus nem jelenti azt hogy kedvelem. Különben is, valószínűleg ő úgysem érezne úgy ahogy én, akkor meg tök kellemetlen lenne az egész, amit nem akarok. Ez persze azonnal lehűtötte a gondolataimat és a szívemben felgyúló reményt. Ez a helyes hozzáállás ehhez.
Emlékeztettem magam az általam lefektetett szabályra: nem kell ide semmiféle dráma. És valljuk be, hogy Bokuto elsőre nagyon olyannak tűnik, aki vonzza a problémákat. Ráadásul ha abból indulok ki, hogy eddig mekkora sikerem volt a szerelmi életemben, akkor ez nemhogy probléma lesz, hanem kész katasztrófa.

☆☆☆

A sípszó és az edző felszólítása után mindenki elfoglalta a szokásos helyét a pályán, ahogy megbeszéltük.
Ahogy a háló felé fordultam a velem szemben álló Oikawa egy sejtelmes mosolyt küldött felém majd egy egészen másfélét Iwaizumi felé, amire én szokásosan nem reagáltam, hiszen csak szórakozik velem, amit jó lesz figyelmen kívül hagyni. Ha meg csak kedves volt, akkor betudhatja annak a viselkedésem, hogy a labdára koncentrálok magamban.
Ezzel szemben tüsihajú barátom láthatóan idegállapotba került az ártatlannak tűnő gesztustól.
Ezt nem igazán tudtam mire vélni, hiszen nem jellemző rá ez a fajta reakció, ha a másik csapat hergeli, akkor sem.
De nem is volt időm ezen gondolkodni, hiszen megtörtént az első nyitás és elindult a játék.
Sorra egymás után húzta be mindkét csapat a pontokat, fej-fej mellett haladva nyerve a szetteket (mivel nem álltunk meg a szokásos háromnál vagy ötnél...ez egy edzőmeccs; ilyen téren lehetünk nagyvonalúak); aztán persze elérkeztünk a nap utolsó sorsdöntő pontjához. Az állás 32-33 a Fukurodani javára. Ha ezt a pontot megszerzik, akkor 4-5-re megvernek minket. Természetesen mi ezt nem akartuk, úgyhogy ideje volt átállni a B tervre.
Én végig higgadt maradtam a játék során, amiről el is híresültem a bajnokságon tavaly. Én voltam a "sugárzó higgadt srác". Elég gáz becenév de túlélem.
Amíg vártuk a nyitást jelző sípszót, addig jeleztem Iwaizuminak a hátam mögött. Bevetjük a trükkünket.
Korábban már említettem, hogy egy újfajta támadáson dolgoztunk az elmúlt hetekben. Nos ez egy gyors és összehangolt támadás volt, amit eddig még sosem használtunk, viszont pont emiatt lehet hatásos. A játekstílusunktól merőben eltért; ráadásul az összehangoltakat amúgy sem szeretik fogadni. Nehéz megállapítani, hogy honnan jön a csapás.
Éppen ezért rengeteget gyakoroltuk mindannyian ezt a forgatókönyvet. Mindenképpen tökéletesíteni akartuk a technikát, hogy elkerüljük a kínos beégést.
A támadás lényege, hogy ilyenkor Iwaizumi hátul áll 5-ösön és amikor a labdát valaki fogadta utána a két ütő a széleken egyszerre megindul, ami eltereli a figyelmet a valódi fenyegetésről: az ászunkról. Amint megindul mindenki én rápillantok az egyik ütőnkre, majd pedig Iwaizuminak adok fel egy hátsó gyorsat, ami igen nagy eséllyel egy sikeres pontszerzéssel zárul. Kockázatos terv, de az is igaz, hogy szerintem stabil lábakon áll, hiszen hátul van két játékos aki ugyanúgy tud figyelni az esetlegesen visszaérkező labdákra.
A vihar előtti csendet a síp hangja zavarta meg.
Alig bírtam megállni az ördögi mosolyt.
A terv kezdetét veszi.

Javítgattam rajta; szerintem sokat dobott rajta 😁✨