Minden út Miyagiba vezet(Bokuaka ff.) ✔

XXV.fejezet

Akaashi

Hogy mi sarkallt arra, hogy belemenjek ebbe a kalandba vele? Fogalmam sincs. Az érzéseim egy zavaros masszává váltak miután megcsókolt és akkor már tudtam, hogy én nem akarom, hogy ennek vége legyen. Úgyhogy a józan eszem apró suttogását is elfojtottam és magamhoz vontam.
Az ezután történtek szerintem sokáig élénken megmaradnak az emlékezetemben. Valahogy vele a közelség és ez a...minden; más volt. Sokkal meghittebb volt, ha ennek van értelme. Az eddigi légyottjaim meg egyebeim érzelmektől mentesek voltak; nem igazán volt mögöttes jelentése az érintéseknek. Úgyhogy ez az élmény egyszerre töltött el eufóriával és félelemmel.
Ahogy összebújva feküdtünk az ágyon; (értsd: Bokuto elaludt rajtam, mint egy hatalmas izmos takaró) a szuszogását hallgatva gondolkodtam, hogy most mit csináljak. Nem akarom tönkretenni, ami most van...minden annyira helyénvalónak érződik.
És végülis hamarosan itt van a nyári szünet és utána irány az egyetem. Akkor már tényleg nem érhet el az apám és a múlt sem. Ráadásul anyával nyár végén akartuk elrendezni a papírokat. Akkor miért is ne lehetnék boldog vele? Anya is ezt akarta és már milyen régóta faggatott, hogy van-e valakim.
Bármikor hallott valamit valakitől azonnal lelkesen rohant hozzám, mikor hazaértem, hogy megtudja ki az és mióta. Számára érthetetlen volt, hogy miért utasítok el mindenkit. Egyszer el akartam magyarázni, hogy ezzel őt védem és magunkat, amíg nincs meg minden papír, de ő erre csak ennyit reagált:
-Ugyan már, felnőtt nő vagyok; képes vagyok megvédeni magam és ha az megnyugtat akkor örökbefogadok egy kutyát is magam mellé aki megvéd.
Tudtam, hogy részben igaza van, de én nem tudtam nem aggódni apám miatt. Amióta kifordult magából megjósolhatatlan, hogy mit fog tenni. Viszont, ha mindent lerendezünk és egyetemre megyek...igen, nagyon várom már. Akkor már nem kell aggódnom emiatt végre; évek múltán először. Szabad leszek.
Ekkor a gondolataim újra a rajtam alvó fiú felé terelődtek:
-Te hova akarsz egyetemre menni?-kérdeztem halkan, de tudtam, hogy nem hallja.
Ezekről még nem esett szó köztünk, hiszen valljuk be egyelőre mindössze 2 napja ismerjük egymást. Mégis mintha egy örökkévalóság telt volna el az edzőmeccs óta. Rengeteg dolog megesett azóta és még egy veszekedésen is túl vagyunk, ha az, hogy visszautasítottam annak nevezhető.
De nem akarok már küzdeni ellene. Vele együtt akarok küzdeni mások ellen. Már értem, hogy anya miért bíztatott engem, hogy ismerkedjek.
Az ő férje egy remek ember volt és nagyon szerették egymást; még akkor is amikor vitájuk volt; estére rendezték a dolgaikat és újra együtt nevettek a vacsoraasztalnál. Amióta meghalt, tudom hogy már nem ugyanaz az ember többé. Egyszer azt mondta azért, mert a lelkének az egyik fele elveszett a férjével együtt. Akkor még nem értettem teljesen, hogy mit ért ezalatt, hiszen fiatal voltam, de most, ha arra gondolok, hogy Bokuto meghal...nem, ez túl fájdalmas lenne...őt nem veszíthetem el. Túl sok olyan ember halt már meg, akit szerettem.
Megriadtam a saját gondolataimtól. Mit jelentenek ezek az érzések? Tényleg beleszerettem volna? Ennyire rövid idő alatt? Erre a gondolatra azonnal jött az önkéntelen válasz: Igen. Ekkor még nem is sejtettem, hogy az akkor érzett szerelmem töredéke annak, amit egy ember érezhet; olyan, amit csak idővel tapasztalhat meg az ember.
Akárhogy is próbáltam magyarázatot találni a furcsa gondolataimra és érzéseimre az agyam szinte kongott az ürességtől. Most bezzeg mikor kellene, hogy járjon nem segít megoldani a rejtélyt.

Beletörődőn sóhajtva ránéztem az órámra, hogy megtudjam mennyi az idő. Uhh...délután 3 óra. Minden programról lecsúsztunk...még talán az esti edzésre odaérünk, ha kicsit összekapjuk magunkat. A gondolatra önkéntelen mosolyra húzódott a szám széle. Ez az este is érdekes lesz.

Jajj annyira vártam, hogy legyen időm ezt megírni nektek! Már a fejemben volt egy ideje csak egyszerűen nem jutott rá idő... de most itt is van!
Nagyon köszönöm a voteokat; aranyosak vagytok nagyon! ❤
-------------
Még mindig nagyon aranyosak vagytok; imádlak titeket! 😍❤