Minden út Miyagiba vezet(Bokuaka ff.) ✔

IV. fejezet

Bokuto

Annyira örülök, hogy végre találkozhattam vele! A tv képernyőjén szereplő személy meg sem közelítette azt, amit élőben láttam. Annyira jóképű! A sötét haja kissé kócosan, de valahogy mégis rendezetten állt, az arca szögletes volt, orra pedig tökéletesen arányosan idomult az arcához. A sötétkék, éjszakai égboltra emlékeztető szemei higgadtságot, majd hirtelen zavart tükröztek, amikor rámnézett. Nem tudtam, hogy elsőre mit gondol rólam, de azt reméltem, hogy csak jót.
A mai reggel különösen odafigyeltem, hogy a hajam úgy álljon, ahogy kell és hogy a kedvenc térdvédőm legyen nálam, amit majd a meccsen láthat rajtam.
Oikawa persze csak nevetett rajtam, hogy mennyire igyekszem és azonnal cukkolni kezdett:
-Boku-chan csak nem utolért a szerelem?-ezt persze jelentőségteljes pillantás és szemöldök rángatás kísérte, amire nagyot sóhajtva csak egy vállvonással válaszoltam. Lehetséges lenne egyáltalán az ilyesmi? Túlságosan is álomszerű volna...amúgy is nem egy jó ötlet belezúgni ismeretlenbe egy vélhetően full hetero srácba. Ki van zárva. A témát szerencsére már a vonaton elengedte; úgyhogy ezek után már igazán az előttünk álló meccsre koncentrálhattunk. Átvizsgáltuk a lehetséges gyengepontjainkat és megvitattuk, hogy az ellenfélnek hol volt instabil a játéka. Aztán persze mihelyst leszálltunk a vonatról azonnal összeszólalkoztunk valamin, aminek az lett az eredménye, hogy a végén már csak egymást ismételgettük és gúnyoltuk. Mire észbe kaptunk odaértünk, úgyhogy véget is vetettem ennek a hülyeségnek, hogy mielőbb bemutatkozhassak a minket elég kifejezéstelen arccal figyelő feladónak.
Utólag belegondolva nem feltétlen volt jó ötlet csak így rárontani, de ami történt, megtörtént és végülis az eredmény az lett, hogy bemutatkoztunk egymásnak. Én persze már rég tudtam róla minden elérhető infót, hiszen órákat töltöttem az internet vizslatásával; ennek köszönhetően tudtam azt is, hogy a legjobb barátja Iwa, az ászuk és hogy amikor csak lehet elmennek együtt valahová.
Amikor feltűnt, hogy nem igazán figyel rám; igyekeztem elérni, hogy újra rámnézzen, hogy megkérdezhessem a számomra égető kérdést. Nem akartam tolakodó lenni, de meg kellett ragadnom az alkalmat, hogy csak ketten vagyunk:
-Aghaaasiii, megadod a telefonszámodat? Akkor tudnánk még beszélgetni máskor is!
Az addig teljesen nyugodt arckifejezést a színtiszta döbbenet váltotta fel. Nem tudtam mire vélni, így magyarázkodni kezdtem.
-Tudod gondoltam jól szórakoznánk, ha máskor is töltenénk egymással időt és jó lenne megismerni egymást-igyekeztem nyugalmat erőltetni magamra, de eléggé megnehezítette a dolgomat az, hogy továbbra is csak bámult rám. Az egyetlen felfedezhető változás az azóta rendeződött vonásai voltak, amikről újfent semmit nem lehetett leolvasni.

Hála az égnek pár másodperc kínos csend után mégis megszólalt:
-A nevem Akaashi és nem Aghaaasiii. Ettől eltekintve jó ötlet; cseréljünk számot.
A telefonját felém nyújtotta majd ahogy én is átadtam az enyémet hamar begépeltük egymásnak az elérhetőségünket.
Éppen belekezdzem volna a mondatomba, amikor megszólalt a síp éles hangja és az edzőnk kiáltása hallatszott;
-Indulás befelé; elég az ismerkedésből!
Kissé csalódottan de azért mégiscsak lelkesen vágtattam be a terembe, ami persze azonnal nyugalmat hozott. Imádok röplabdázni! Nem sok dolog van, ami lázba hozna, de a röplabda az ilyen. A célom az, hogy később hivatásos legyek és azok között is a legjobb! Oikawát persze halálra idegesítem azzal, hogy folyton erről beszélek, de ha egyszer ez az igazság! Sajnos ő kijelentette, hogy semmilyen esetre sem lesz hajlandó a japán válogatottban játszani, de azt nem volt hajlandó elárulni miért. Van egy olyan sejtésem, hogy ez amiatt van, hogy nemrég kihirdették Ushijima bekerülését és ő mindig is szenvedélyesen utálta a csávót. A részletek számomra is homályosak, de gondolom ez még alsó-középből eredeztethető.
Amint kész voltam a nyújtással elindultam bemelegíteni, hogy a lehető legjobb állapotban lehessek a játék során. Mindig alapos vagyok ilyen téren, de most extra figyelmet fordítottam minden izmomra. Nehogy már most égessem be magamat egy sérüléssel...ritka kínos lenne.
De akárhogy is gyötörtem magamat, hogy koncentráljak a tekintetem folyamatosan Akaashi felé vándorolt.
Egyszerűen nem bírom levenni róla a szemem, de fogalmam sincs miért. Mármint azzal tisztában vagyok egy ideje, hogy meleg vagyok; nem is ez az ami szokatlan, hanem az hogy eddig sose senki nem váltott ki belőlem ilyesmit, mint Ő. Pedig még csak 5 perce ismerjük egymást! Ráadásul tuti, hogy nem gondol rám úgy.
A gondolatra erősen arconcsaptam magam és innentől kezdve nem pillantottam felé többet.

☆☆☆

Na jó egy ideig nem pillantottam arra. Egyszerűen muszáj volt megnéznem, hogy ő felém néz-e. Ez nem bűn, nem igaz?
Azonban ki kellett ábrándítsam magamat: bemelegítés alatt még csak rám sem nézett. Egyszer sem. Persze azonnal elöntöttek a hülyébbnél hülyébb gondolatok, amik azonnal lelomboztak:
Ennyire visszataszító lennék? Hiszen nem is ismer! Vagy lehet, hogy nem nézek ki olyan jól, mint ahogy igyekeztem kinézni? De hiszen még Oikawa is elismerően bólintott felém ma reggel, mikor meglátott. És ő a nők bálványa! Akkor viszont mi a gond? Fogalmam sincsen, de ez nagyon kiborít. Az is lehet, hogy utál...annyira hülye vagyok! Miért kezdtem el ennyire pörögni az elején!? Ha nem lettem volna olyan, mint egy idióta duracell nyuszi, akkor lehet, hogy most nem lenne ez.

Ezeket a gondolataimat gyors egymásutánban persze ehhez totál nem kapcsolódó, de ebből kialakulók követték:

Hogy fogok én így bármit is csinálni a meccsen? Olyan béna vagyok mindenben, szerintem le kellene cserélniük. Amúgy is az ütéseim is bénák lettek mostanra; ráadásul a hajam is hogy áll...

Az egyre növekvő letargiámat egy ismerős hang állította meg:
-Boku-chan, hát veled meg mi történt? Miért vagy ilyen letört? Na majd én segítek rajtad. Hiszen mindketten tudjuk, hogy benned bízom a legjobban a pályán és azon kívül is, úgyhogy mindent bele!
Ezek a szavak persze ráébresztettek arra, hogy akárhogy is van; a csapat számít rám. Én vagyok a pontszerzés alapja. Az ász. Hiszen még a nagy király is ezt mondja! Ő pedig nem szokott hazudni.
A csendet hangos és immáron lelkes kiáltásom törte meg:
-Hey hey heeyyyyy!
A reakció sem maradt el: Oikawa egy elégedett mosollyal az arcán nyugtázta a sikert. Ismét átlendített egy fázison.
A háttérben megkönnyebbült sóhajtás hallatszott, vélhetően a csapat többi részétől, hiszen mond tudjuk, hogy nem mindig ment ez olyan zökkenőmentesen.
Egy jó ideig Oikawa csak döbbenten szemlélt engem, amikor elragadott a búsbánat és sehogy sem tudott kizökkenteni, ami volt hogy egy-egy szettbe, de néha akár egy egész meccsbe is került a csapatnak. Teljesen tisztába vagyok vele, hogy ez nem normális; azonban akárhogy is küzdök az érzéseim ellen; mindig legyőznek.
Emiatt néha elbizonytalanodom, de utána pont ugyanolyan lelkesen térek vissza, mint amennyire elkeseredtem. Ez az én szupererőm; végül mindig én leszek a legjobb!
A bemelegítés végét a sípszó hangja jelezte és az ezt követő kiáltás:
-Akkor kezdjük is el!