Kamerák mögött /SL. FF./

Csak mi ketten...

-Mondj el neki mindent!

Ez volt az utolsó mondat, amit Mike mondott, majd azonnal el is tűnt, így egyedül maradtam a másik fiúval.

Én a kanapén ültem, illetve feküdtem egyszerre, míg Rugge a velem szemközti fotelban ült, és láthatóan gondolkozott valamin.

-Szóval... mizu? -próbáltam beszélgetést kezdeményezni, hátha elmondja végre mi történik körülöttem.

-Karol valamit tudnod kell! Azok, amiket elmondtál, hogy semmit nem érnek... igazából nagyon is számítottak nekünk -nézte folyamatosan az ölében pihentetett kezét a fiú. Idegesített, hogy nem nézett a szemembe.

-Rugge, te miről beszélsz? Az előbb elmagyaráztam mindent, és biztos vagyok benne, hogy te is egyetértettél velem! -ráztam meg a fejem, mire a fiú végre felemelte a fejét, de még akkor sem nézett a szemembe.

-Hát én egyáltalán nem így látom, sőt szerintem te sem, csak most hirtelen rád jött az öt perc, de amint átgondolod a dolgokat, rá fogsz jönni, hogy milyen ostobaságokat beszélsz -vette fel végre velem a szemkontaktust.

-Ez nem csak egy gyors agymenés, ami hirtelen el fog tűnni! Hidd el, én már mióta rágódom ezeken, csak nem mutattam ki! -töröltem meg erősen az arcomat, hogy ne folyjanak végig a könnyeim az arcomon.

-Jól van, akkor ezek szerint én most hivatalosan is Karol Sevilla pszichológusa leszek, és átsegítelek ezen a pillanatnyi szakaszon! -csapott a combjára, majd felállt a fotelből.

Azt hittem, hogy most ki fog menni az öltözőből, de ehelyett elém állt, és levette a lábam a kanapéról. Én addig ülőhelyzetbe tornásztam magam, közben pedig Rugge leült mellém.

-Figyelj, Karol! Most szépen el fogok neked magyarázni mindent, és el szeretnék mondani neked egy hatalmas titkot, és nem szeretném, ha a szavamba vágnál, vagy dühös lennél, rendben? -húzta fel a szemöldökét, mire bólintottam.

-Rendben -mondtam.

-Nem most szóltam, hogy ne vágj a szavamba? -válaszolt azonnal, mire furcsán néztem rá.

-De még el sem kezdted! -háborodtam fel.

-Most akartam elkezdeni, amikor te félbeszakítottál!

-Nem is beszéltél, akkor mit szakítottam félbe?

-Éppen a fejemben gondolkodtam hogyan kezdjem! Azt szakítottad félbe!

-Istenem, én csak annyit mondtam, hogy rendben! De akkor többször meg sem szólalok! -fontam össze a karjaim a mellkasom előtt.

-Köszönöm -bólintott Rugge, és még figyelembe sem vette a mérges arckifejezésemet.

Miután a kis "szócsatánk" véget ért, még egy percig néma csendben ültünk. Az egyetlen háttérzaj a másik öltözőből jövő porszívó hangja volt, ami szerint még a takarítók dolgoztak.

Közben az ujjaimmal a combomon doboltam, hogy próbáljam enyhíteni a feszültségemet, illetve már egy enyhe mehetnékem is volt, de úgy látszott, hogy itt fogok még ülni egy darabig, ha Rugge nem kezd el mesélni hamarosan.

-Tudod, én tényleg nem értelek, Karol -szólalt meg csendesen, én pedig hangosan felsóhajtottam. Kezdődik a hegyi beszéd. -Mindig elvárod magadtól a legtöbbet, de a többiektől semmit sem. Miért vagy ilyen lenéző magaddal, és ilyen elnéző a többiekkel? -tette fel a kérdést a srác.

Éppen nyitottam volna a számat, hogy elmagyarázzam mégegyszer neki az életem, de ő folytatta.

-Tudom, hogy a szüleid sok terhet tettek rád, aztán itt voltam én is, akivel nem soha nem olyan volt a kapcsolatod, mint kellett volna. Aztán a sorozat is bekavart neked, amivel még csak vitatkozni sem tudtál ugyanis nem te jelentkeztél azon a napon. De te mégis mindig rendes voltál mindenkivel. A szüleiddel te mindig próbáltál megértő lenni, hogy miért várják el ezt tőled. Velem is mindig megbocsájtó voltál, a hülyeségeim után. A barátaidat pedig mindig szívesen látod magadnál, holott tudom, hogy néha nagyon eleged van belőlünk -nevetett fel kínosan.

-Rugge, ez... -kezdtem volna a visszavágásra, de a fiú ismét félbeszakított.

-Nem, Karol, ez így van, fogadd el! Minket mindig kihúztál abból a bizonyos gödörből, de azt nem tudtuk, hogy emiatt a te válladra kellett állnunk, míg te még mindig ott vagy lent, és még csak meg sem próbáltunk segítséget nyújtani -rázta meg a fejét dühösen Rugge.

-Ne legyél dühös, én jól vagyok odalent! Már megszoktam -vontam meg a vállam.

-De ennek nem így kéne lennie! -kiáltott fel a fiú idegesen. -Miért vagy néha ennyire önzetlen? Annyi minden szar történt veled, de te még mindig itt vagy, és... a világ nem ilyen, Karol fogd fel! A világban sok a gonoszság, és nem lehet mindent kedvességgel megoldani!

-Én azért próbálkozom -ismételtem meg az előző cselekedetemet.

-Tudom, és ez teljesen őrületbe kerget! Legalább egyszer gondolj önmagadra, és ne arra, hogy mások hogy vannak!

-Már próbáltam, oké? És az lett a vége, hogy mindent elvesztettem, amit valaha szerettem! Hidd el, te sem tudsz rólam sok mindent, sem a múltamról! Igenis hibáztatom magam mindenért, és minden hibám belülről fal fel engem, de nem tehetek semmit, mert ha egy kicsit is érdekelne a saját magam egészsége, akkor újra szörnyű dolgok történnének, velem, és veletek is amiket nem akarok! Ezért távol tartom magam minden önzőségtől, mert ezt kell tennem! -vesztettem el a kontrollt magam felett, és mondtam azokat a dolgokat, amiket... egyáltalán nem akartam.

-Már miért lenne baj, ha magadra gondolnál pár percig? Soha nem gondoltad egy szituációban, hogy milyen lenne, ha a te javadra kedveznének a dolgok?

-Minden egyes pillanatban. És tudod mit látok ilyenkor? Káoszt -álltam fel a kanapéról, úgy hogy nem érdekelt mit akart mondani Rugge, én mindenképpen el akarok húzni innen a francba.

-Karol, állj meg! -szólt utánam a srác, majd hirtelen egy kéz szorítását éreztem meh a könyökömnél, és húzott vissza nagy erővel.

Hirtelen ütköztem bele Rugge nagy mellkasába, majd idegesen vettem észre, hogy milliméterek választják el egymástól az arcunkat. A sokkomból az zökkentett ki, hogy a fiú vészesen lerövidítette a távolságot kettőnk között. Majdnem össze ért a szánk, amikor mögülünk valaki hirtelen megszólalt.

-Maguk még mit keresnek itt? -kérdezte egy visító női hang, mire Rugge keze engedett a könyököm szorításán, így gyorsan megfordultam, és válaszoltam.

-Én menni készültem éppen -mondtam, majd hátra sem nézve siettem ki az ajtón, majd keresztül a folyosókon, míg ki nem értem a szabad levegőre.

Vettem két nagy levegőt, majd elővettem a telefonomat, és azonnal tárcsáztam azt, akivel most muszáj lett volna beszélnem.

-Szia! Tudom, hogy késő van, de nem megyünk el valahova? Csak mi ketten... mint régen.

~~~~~~~~~~~~~

Szijjasztokkk!

Hogy vagytok?
Mert én szörnyen! Ma jön ki a sorozatom új része, és annyira félek tőle, mert nem tudom, hogy mire kéne számítanom, és folyamatosan görcs van a gyomromban, annyira be vagyok feszülve szóval... ja.

Na, mindegy elhoztam nektek egy új részt, ami egy hetes kis késéssel, de itt van, szóval TÁDÁ! Remélem nem haragszotok miatta, csak közben az új sztorimat is írom, és... azt is de várom már💞💞

Egyebkent szeretném kérdezni, hogy akik most írtak felvételit azoknak hogy ment? Mert én őszintén nem írtam -kisgimnázium chekk- de láttam a feladatlapot és huhh... elég kemény lehetett!

Mindegy remélem tetszett ez a rész, ha igen akkor szívecskézzetek, és írjatok egy kommentet!

Még így egy kérdés... szerintetek kit hívott fel Karol?

Viviiiii🍕