Kamerák mögött /SL. FF./

Az a hülye póló

-Ezerszer elmondtam neki, hogy nem kéne ennyire megerőltetnie magát! Erre teljesen az ellenkezőjét teszi, és mi lett a vége? Megint elájult! -fújtatott idegesen Valu.

Már bőven eltelt egy fél nap, és már jócskán benne vagyunk a reggelben, de Karol még azóta sem kelt fel, ami enyhén szólva is frusztrációt okoz mindenkinek.

Amikor a forgatás után a szemem előtt esett össze nem tudtam mit csinálni. Egyszerűen fogtam magam, és a lépcsőkön lesétálva a kezemben a lánnyal, elhoztam őt a lakásomba, ugyanis nem volt kedvem újra belevonni a médiát azzal, hogy a kórházba megyünk.

-Édes, ne hibáztasd magad emiatt! Nem a te hibád! -próbálta nyugtatni a barátnőjét Mike.

Mindannyian a hálószobám ágya mellett ültünk, és várakoztunk, hogy Karol végre felébredjen.

-Ki mondta, hogy magamat hibáztatom? Azt hittem egyértelmű, hogy ez Rugge miatt történt! -nézett rám úgy, mint egy bűnösre Valu.

-Már elnézést, de te miről beszélsz? -kérdeztem felháborodva.

-Jaj, te is nagyon jól tudod, hogy miről beszélek! Már hetek óta nem vagytok olyan beszélő viszonyban mint régen, és ez biztosan megterhelte őt! -válaszolt Angelina, a másik lány helyett.

-Ennek semmi köze ahhoz, hogy milyen viszonyban vagyunk! -vágtam vissza azonnal.

-Nem lehetne halkabban? Majd' szétszakad a fejem -szólalt meg hirtelen Karol, mire egyszerre kaptuk a fejünket az ágyhoz, ahol a lány feküdt.

-Úristen, jól vagy? Úgy megijesztettél minket! Soha többet ne csinálj ilyet -ugrott oda hozzá azonnal Caro, majd jó szorosan megölelte.

-Mintha tudnám kontrollálni mikor ájulok el -forgatta meg a szemét az ágyban fekvő lány.

-Hogy érzed magad? -kérdezte Lio, aki egész végig a sarokban állt maga előtt összefont karokkal, és csak most lépett közelebb hozzánk.

-Őszintén? Kicsit éhes vagyok -ült fel az ágyban Karol, mire nagyot kordult a hasa. -Jó, talán nem is kicsit! -helyesbített, és mindenki felnevetett.

-Hozok neked valamit -bólintott Michela, majd rögtön ki is ment a szobából.

-Egyébként... hol is vagyunk? -nézett körbe a hálószobában.

-Nálam -szólaltam meg most először. -Miután elájultál nem akartam, hogy megint a címlapon legyen, hogy kórházba kerültél másodjára is, így inkább ide hoztalak.

-Köszönöm -biccentett felém mosolyogva, majd egy pillanat alatt fagyott le az arcáról, amikor újra rám nézett. -De... ki is vagy?

-Na, nem mondod komolyan? -nevettem fel hitetlenül.

-Karol, drágám, nem emlékszel rá? Megint? -kérdezte aggodalmasan Valu, mire az ágyban fekvő furcsán nézett mindenkire.

-Tessék, hoztam neked sütit -lépett be mosolyogva az ajtón Michela, majd amikor észrevette, hogy milyen fagyos a hangulat azonnal felénk fordult. -Történt valami? -kérdezte, miközben az ágyamhoz sétált, és átnyújtotta a lánynak a csoki tortámat, ami őszintén már fogalmam sincs, hogy honnan volt.

-Karol nem emlékszik rám... megint -ráztam meg a fejem, ugyanis én sem akartam ezt elhinni.

Ez már szó szerint a vicc kategória. Hacsak...

-Na jó, ne vágjatok ilyen arcot -nevetett fel hangosan Karol.

-Várj, mi? Most mi történt? Összezavarodtam -nézett ránk Agus.