Kamerák mögött /SL. FF./

Tudom, hogy elszúrtam

R U G G E

Tudom, hogy elszúrtam. Na, ez tökéletesen leírja a mostani helyzetet. Összegezzük: Karol utál, a dalom hetekig vezette a toplistát, Karol utál, a hónap legfelkapottabb dala lett a Probablemente, Karol utál... Azt hiszem, ennyi. 

Én igazán nem akartam neki azt mondani! Egyszerűen kicsúszott, és onnan már nem volt visszaút. Tudom, hogy nincs mentség arra, amit mondtam, de akkor annyira felhúztam magam a lány viselkedésén és... egy életre megutált.  

Azon voltam, hogy elfelejtsem a lányt, és csak úgy nézzek rá, mint egy munkatársra. Na, tudjátok, hogy ez mennyire sikerült... semennyire. Karol olyan hatással van rám, mint senki más ezen a világon, én pedig elcsesztem nála a lehetőséget. Még mindig az utolsó mondata visszhangzik a fejemben. 

-Rájöttem, hogy ez úgysem működne -vonta meg a vállát. -Soha nem leszünk együtt, és ez jól van így... csak... tudd, hogy szerettelek -fogta meg a kilincset, majd kinyitotta a bejárati ajtót.  

Gondolataimból az ajtón való kopogás zaja zavarta meg, majd nyílt az ajtó, és belépett az öltözőmbe... valaki. 

-Helló, te vagy Ruggero Pasquarelli? -kérdezte egy srác, aki még mindig nem méltóztatott megmondani a nevét. 

-Nem, azért van az ajtómon az a név, mert tetszett -forgattam meg a szemeim, mire a srác kínosan elnevette magát. 

-Te tényleg olyan vagy, mint amilyennek leírtak -fonta össze a karjait a mellkasa előtt. 

-Milyennek? Jóképű, vicces, csodálatos, esetleg tökéletes? Akkor igazat mondtak -mosolyogtam nagyképűen. 

-Nagyképűnek -reagálta le egyszerűen. 

-Ezek szerint az előbb Karol-nál jártál -értettem meg azonnal, mire a srác bólintott. Vehetnék végre egy lottószelvényt...

-Tényleg, még be sem mutatkoztam! Bruno Nisco, a rendező fia -nyújtotta felém a kezét, mire félrenyeltem a... levegőt. Köhögve ráztam meg a kezét, amit a srác csak mosolyogva nézett végig. 

-Látom a... hasonlóságot -mondtam, miután már nem fuldokoltam. 

-Karol és te... nem vagytok véletlenül eltitkolt testvérek?

-Az kéne még -nevettem fel kínosan. -De miért? 

-Ő is ugyanezt mondta, és ugyanúgy félrenyelt, amikor megemlítettem neki a nevem...

-Huh... Hát csak kicsit hasonlítunk -vontam meg a vállam. -És nem tudtuk, hogy van a rendezőnek gyereke... 

-Na, jó mit csinált az apám? -értette meg a helyzetet azonnal Bruno. 

-Ő? Semmit, áldott jó lélek az apád -mondtam szarkasztikusan. 

-Valamit csinált kettőtökkel és ki fogom deríteni, hogy mit -gondolkozott a srác, én pedig megveregettem a vállát. 

-Hajrá, haver.

-De most már mennem kell, mert Karol megígérte, hogy körbevezet, szóval, majd találkozunk -intett gyorsan, én pedig tátott szájjal néztem utána. 

Az nem lehet, hogy Karol máris megtalálta ezt a srácot, akinek az apja, az élete megrontója, és még kedveli is Bruno-t. Az nem lehet, hogy elfelejtett... 

-Ruggero, két perc, és kezdünk -hajolt be gyorsan az ajtón az asszisztensem, majd el is száguldott. 

-Mi lelt ma mindenkit? -sóhajtottam, majd egy utolsót beletúrva a hajamba, léptem ki az öltözőm ajtaján, hogy felvegyük a sorozat első évadának a 17. részét.