Kamerák mögött /SL. FF./

Vigyázz Cancún, jövünk!

Reggel nagyon korán keltem...
Nem, nem tudom, miért azt hiszem egyfajta izgalom kerekedett úrrá rajtam. Végül is nem mindenki mondhatja magát egy sorozat főszereplőjének. Amikor megláttam az üzeneteket elkerekedtek a szemeim. Először is bevettek egy csoportba. Soy Luna szereplők. Ez még nem is lett volna annyira különös, ha nem lett volna benne vagy 100 üzenet. Jó, akkor tekerjünk vissza az elejére....

Üdvözlök mindenkit a Soy Luna sorozatban.

Mint tudjátok a sorozatban Luna nem Buenos Aires-i, hanem Cancún-ban élt. A sorozat első része ott játszódik, így kérem David Muri-t, Ana Carolina Valsagna-t, Lucila Gandolfo-t, Rodrigo Pedreira-t, Micheal Ronda-t, Valentina Zenere-t, Ruggero Pasqurelli-t és végül Karol Sevilla-t, hogy haladéktalanul csomagoljanak! Indulunk Cancún-ba! A limuzin mindenkiért elmegy, hogy felvegye Önöket a házuknál!

Akinek pedig nem említettem a nevét, azt kérem, hogy fáradjon erre a címre: .....

Megnéztem az időt, majd rájöttem, hogy még csak 8 óra van, ezért nekiláttam csomagolni. Időközben volt időm gondolkodni. Buenos Aires és Cancún között van távolság, ezért útközben gyakorolhatom a szövegemet.

Amikor kész lettem a pakolással, ami nem lett valami sok (csak két bőrönd) egyébként tudtam volna többet is pakolni, de mivel a helyszínen fognak nekem ruhákat adni, ezért... nem tudom, hogy miket tudtam két bőröndbe pakolni.

Gyorsan én is felöltöztem, majd úgy döntöttem szólok anyáéknak, hogy ,,bocsika, lelépek Cancún-ba, ne keressetek egy darabig". Szerencsémre anya színésznő, apa pedig énekes, így remélem meg fogják érteni. Leballagtam a lépcsőn, és bevetettem a legédesebb nézésemet.

-Jó reggelt, édes szüleim! -mondtam, mézédes hangon.

Most az egyszer voltam kedves velük az utóbbi időben, így a szüleim számára egyértelmű volt, hogy akarok valamit.

-Javier, a lányod akar valamit! -mondta az anyám.

-Miért csak az én lányom? Carolina, a te lányod is akar valamit! -vágott vissza az apám.

-Befejeztétek? Lenne valami... -kezdtem lassan.

-A sorozatod ki akar téged vinni Cancún-ba, mert ott veszik fel az első részt. -hadarta apa.

-Igen... de ezt ti honnan tudtátok? -értetlenkedtem, majd leültem a konyhapulthoz, hogy egyek néhány falatot.

-A szüleid vagyunk! Jó, hogy szól nekünk a rendező, hogy a lányunkat el akarja vinni egy másik országba! -mondta anya, miközben elém tett egy tál pirítóst --amit mellesleg nem is ő készített, hanem a bejárónő, de anyám szeret úgy tenni, mintha háziasszony lenne--

-Akkor? Irány Cancún? -kérdeztem félve.

-Persze, menj csak -legyintett apa, miközben a telefonját le sem tette a kezéből.

-Most pedig menj, és hozd le a bőröndödet! Mindjárt itt az autó! -mondta za anyám, majd ekkor éles dudaszó hallatszott.

Így felvonultam a szobámba, majd lépcsőfokonként haladtam lefelé a két bőrönddel.

A szüleim a köszönes fogalmát nem ismerve engedtek az utamra. Nem is érdekelte őket, hogy egy hétre nem leszek otthon. Bár biztos vagyok benne, hogy amikor hazaérek ők már nem lesznek itthon.

A házből kilépve indultam el a limuzin felé. A sofőr, amint meglátott felém sietett, hogy elvegye a bőröndjeimet, de kicsit megakadt, amikor megfogta őket, és majdnem összeszakadt alattuk.