Jégvirág I. /Befejezve/

Chapter 16

   Rajongok a téli New Yorkért! Annyi látnivaló, program van, hóval fedetten pedig teljesen más arcát mutatja a város.

   Az újév másnapján kezdett el havazni, és két nap alatt másfél méter hó hullott. A diákoknak a téli szünetet meghosszabbították, így a Central Parkot ellepték a gyerekek, tinédzserek. A korcsolyázásra is időpontot kellett kérni, de megérte! Én kétszer korcsolyáztam, egyszer a Rockefeller Centerben Steve-vel, másodszor pedig a parkban Pepperrel és nagy nehezen, de Tonyt is elrángattuk.

   Nem volt olyan nap – legalábbis amikor nem volt edzés –, hogy nem mentem el otthonról. Sétáltam a parkban, a Hudson folyó partján, elmentünk a Brooklyn hídhoz vagy a város egy távolabbi szegletébe utaztunk metróval, ami szörnyű volt, mivel minden utat hó borított, így rengetegen utaztak vele.

   Január 12-ére nem voltam felkészülve. Aznap volt a Nadrág Nélküli Metrózás napja. Őszintén? Én éreztem magam kínosan, mintha pont rajtam nem lett volna nadrág! Alig láttam embert nadrágban, nők, férfiak és még gyerekek is részt vettek ebben. Az senkit sem zavart, hogy tél van és hideg. Mit ne mondjak, azért voltak érdekes látnivalók!

   Steve-vel és velem, vagyis kettőnkkel minden oké. Sőt, több mint oké! Nagyon kezdetleges a kapcsolatunk, új helyzet számunkra, figyelembe véve azt, hogy egyikünknek se volt párkapcsolata még, így együtt kérdezzük magunktól, hogy ez most tényleg velünk történik? Az ismerkedős időszakon túl vagyunk mivel, szeptember óta egy fedél alatt lakunk, viszont mindketten egy új oldalunkat fedezzük fel. Olyan tulajdonságokat hoz ki belőlem, amiről azt se tudtam, hogy létezik. Márpedig létezik romantikus oldalam, na nem az a nyálas! Bár honnan is tudhattam volna, hogy létezik? Élvezek minden vele töltött percet, persze eddig is, de most olyan más. Együtt alszunk hol nála, hol nálam, pár éjszakát meg mindig kihagyunk, mert én egyedül töltődők fel igazán. Azt hittem, hogy jobban fog az zavarni, hogy sülve-főve együtt vagyunk, de nem. Imádom amikor a közelemben van!

   Igazán boldog vagyok most! New York-ban lakom, Bosszúálló vagyok – újabb sikeres bevetésekkel –, imádom az apám, a csapatom, és van egy csodálatos barátom, aki olyan édesen tud rám nézni, hogy már attól cukorbeteg leszek. Szóval, minden rendben van jelenleg.

   Jelenleg...

   A többiek tudomására hozni, hogy együtt vagyunk újév másnapján sikerült véletlenül, amikor reggeli közben azon tanakodtunk, hogy pontosan mikor is jöttünk össze:

   – Szerintem tavaly csókoltalak meg – mondta Steve.

   – Aha, szóval tavaly óta csókolóztunk! – vágtam egy ,,not bad'' arcot. – Nem apróztad el. De árulj el nekem valamit – támaszkodtam a pultra. – Ez volt az első csókod '45-óta?

   Tényleg kíváncsi voltam. Természetesen tudtam Peggy Carterről, hát persze, hogy van előélete egy majdnem százéves embernek. Mondjuk ő pont nem az a típusú férfi, akinek hosszú listája legyen.

   – Nem.

   Micsoda?! Nem tippeltem meg a válaszát, de meglepett.

   – Amikor tavaly körözést adott ki ellenem a S.H.I.E.L.D, akkor egy plázából álcázva menekültünk Nathasaval. Egy mozgólépcsőn mentünk lefelé, amikor felfele jött a Rumlow barátod – jegyezte meg viccesen, én meg grimaszoltam –, és Nat azt mondta, hogy csókoljam meg, mert az emberek zavarba jönnek a nyilvános smárolástól.

   – Jah, én is!

   – Pont ezt mondtam – kínosan mosolygott. – Bejött.

   Nat nálam még sokkal jobban palástolja az érzelmeit, de mégis a legjobban ő ismeri az embereket, a reakcióikat.