Jégvirág I. /Befejezve/

Chapter 2

    Ne! Ugye nem? Pedig nagyon vigyáztam, hogy fel ne fedjem a titkom. Senki se tudja, még a családom se.

   Kikerekedett szemekkel néztem Tony Starkra. Nem tudom, hogy meddig voltam lefagyva a sokktól, de ahogy észhez tértem, megfogtam és megráztam a kinyújtott kezet jó erősen.

   – Jó napot Mr. Stark! – köszöntem angolul. Tökéletesen beszélem a nyelvet.

   – Húha, jó erős kézfogás! – mondta mosolyogva, miközben még mindig ráztam a kezét. – Jó, most már elég lesz, mert kezdem úgy érezni mintha ötös erősségű földrengés lenne.

   – Hoppá! Elnézést kérek, Mr. Stark! – zavartan elengedtem a kezét.

   Mosolyogva rázta a fejét, jelezve, hogy nem történt semmi.

   – És minek köszönhetjük a látogatását? – dadogtam.

   – Hogy te – hangsúlyozta ki, – minek köszönheted a látogatásomat? Egy ajánlattal érkeztem, amit jobb lenne négyszemközt megtárgyalni – járatta végig a szemét a családomon. Négyszemközt? A szüleim nem tudnak angolul, Márk beszéli alap szinten az angolt, de nem pletykálkodós.

   Egy ajánlat? Remélem nem azt tárgyaljuk meg, hogy melyik szuper titkos dutyiba fog zárni. Bárki, akinek az otthonában – pláne Magyarországon – hirtelen megjelenik Tony Stark, az biztos visítva ugrándozna, de én inkább elmenekülnék, akár az országból is. Nem tudom, hogy hogy fedtem fel.

   Bosszúállók. Nem vagyok az hardcore rajongó, de azért nyomon szoktam követni, hogy mi történik a házuk táján. Emlékszem a tavalyi New York-i balhéra, és a pár hónappal ez előtti Washington-i katasztrófára is. Semlegesen állok a dolgokhoz, néha jó hogy vannak, bár érdekes, hogy mielőtt Vasember feltűnt volna, nem voltak rendszeresek az ilyen problémák, ráadásul ezeket a hadsereg nem tudta megoldani, mert azokhoz a feladatokhoz szuperhősök kellettek. Azóta a gonosztevők egymásután bújnak elő az odújukból.

   – És megköszönném, ha tegeznél! Nem vagyok én annyira öreg – tette még hozzá.

   – Persze, Mr. Stark... – nézett rám szúrós szemmel, – vagyis Tony. Jöjjön utánam! – Elindultam a nappaliba, ő meg követett.

   Mikor bejött, becsukta az ajtót. Egy kicsit körbenézett, a képeket a polcokon, a könyveket, én közben feszengve álltam az ablak előtt. Amikor befejezte a túráját, leült a kanapéra, és a szemembe nézett, de nem sokáig, mert én elkaptam a tekintetemet.

   – Félsz tőlem? – kérdezte hirtelen, én meg felkaptam a fejem. – Mert ahogy a szemedbe néztem, szinte rögtön elkezdted nézni azt a sarkot. Vagy talán van ott egy rohadt nagy pók, és szemmel tartod? – rándult meg a szája sarka az elfojtott nevetéstől.

   – Nem. Nem csak... – Igen.

   – Plusz izzadsz – jegyezte meg.

   – Mi? Nem is! – Azért megtöröltem a homlokom.

   Ezen már mosolygott.

   – Nos, hogy a lényegre térjek, ahogy kint is mondtam, van egy ajánlatom számodra.

   – Mondja – nyugodtan mondtam, bár belülről szétfeszít a félelem.

   Erre csak a parkettát kezdte el fixírozni, miközben idegesen dörzsölte össze a kezét.

   Tony Stark ideges. Létezik ilyen?

   – Igen – köszörülte meg a torkát, – akkor belevágok. – Felállt és odajött mellém. – Tudom, hogy ez most betegesen fog hangzani, de egy ideje figyellek, – Eltátottam a számat. – Nem csak téged, ne aggódj nem vagyok perverz – elgondolkodott, – annyira, mint ahogy azt terjesztik rólam. Még néhány másik jelöltet is megfigyelek, persze csak távolról, internet, térfigyelő kamerák, a többiről nem kell tudnod. – Jelöltek? – Ebből az egész katyvaszból annyi a lényeg, hogy téged találtalak a legalkalmasabbnak arra, hogy te legyél a legújabb tag.