Jégvirág I. /Befejezve/

Chapter 5

   A repülőúton mindenféle dologról beszélgettünk, ami csak éppen az eszünkbe jutott. Ő még mesélt a kapcsolatáról Pepperrel, a szülei haláláról, a csapat tagjairól és New Yorkról. A csapat egy egészen más oldalát ismertem meg, ezzel együtt a történteket az ő szemszögükből láttam. Így picit szimpatikusabbak, de még mindig hibásak a szememben. Ezekkel együtt Tonyt is jobban megismertem. Lehet vele normálisan is beszélgetni, ha akarja.

   Az út durván tíz óra volt. Ez az első repülésem, s míg az elején izgatott voltam miatta, most már halálra unom magam, aztán végre valahára megérkeztünk. Landoltunk a leszállópályán, ahol már várt egy fekete autó, amibe beszálltunk és elindult a végső úti célunk felé, Manhattanbe.

   A város hatalmas. Az épületek a külterületeken nem magasabbak az otthon lévőknél, csak a stílus más. Mindenhol rengeteg ember nyüzsgött az utcákon. Ahogy közeledtünk Manhattan központjához a füves területek csökkentek, viszont az épületek átlag magassága egyre jobban növekedett. Az autók és a járókelők száma is növekedett, pedig én már a városrész külső részein mozgolódó tömegtől is rosszul voltam.

   Aztán egyszer csak, megpillantottam a Bosszúállók Tornyot. A robusztus, büszke látképe mintegy pajzs, azt sugallja az embereknek, hogy minden rendben van, hogy semmi baj nem érhet minket. A környéket uralta a látvány. Rengeteg turista fotózta az építményt. Az üvegen néhol meg-megcsillant a napfény, ami a környező épületekre tükröződött.

   A csatában ezt a környéket érte a legtöbb kár, de ebből semmi sem látszódik. Pedig tavaly történt. Otthon tuti, hogy öt évig csak panaszkodnának, hogy mennyi lesz a helyreállítás, de itt pikk-pakk mindent helyre hoztak, mintha csak néhány repedés keletkezett volna a falakon, nem pedig emeletek omlottak volna le.

   Az autó a bejárat előtt állt meg. Tony és a sofőr, Happy is fitten pattant ki, nekem viszont a látványtól zselévé vált a lábam, szenvedve kászálódtam ki, nem túl elegánsan.

   – Na, mit szólsz? – kérdezte a milliót érő mosolyával Tony, amikor mellém lépett. – Tetszik az új otthonod?

   – Jól néz ki – válaszoltam úgy mintha azt kérdezték volna, hogy milyen volt aznap az iskola. – Bár inkább nevezném egy mesébe illő üvegpalotának, mint az otthonomnak, de biztos, hogy megfog változni a véleményem.

   – Remélem is! – átkarolt és a főbejárat felé terelt.

   Egy hatalmas előtérbe értünk, ahol egy óriási pult állt recepció felirattal. Az emberek sürögtek-forogtak. Olyan mintha egy irodaházban lennénk, nem pedig a Bosszúállók központjában! Mintha bármelyik pillanatban bejöhetne egy járókelő, hogy üzleti megbeszélése lenne Hulkkal, és a recepciós megmondja, hogy melyik emeleten, melyik tárgyalóba kell mennie. Biztos jó helyen járunk?

   – Nos, most elkísérlek a szobádhoz és egy picit lepihenhetsz, pakolászhatsz, vagy bánom is én akár megépíthetsz egy időgépet is, ami a hasznomra válna, szóval ennek örülnék a legjobban, de a lényeg a cuccaid ott vannak, és majd olyan egy óra múlva pedig bemutatlak a többieknek. Oksi-moksi? – hadarta el.

   Bólintottam, de görcsben volt a gyomrom, az idegességtől.

   Intett, hogy kövessem a lifthez, ahol előre engedett. A felsőbb szintek egyikén álltunk meg, ahol egy társalgó fogadott minket. Néhány kanapé volt itt elhelyezve, és kandalló. A felvonóból kilépve balra ment, ahol egy hosszú folyosó volt, a végén egy fehér ajtót nyitott ki, ami egy hatalmas szobát rejtett.

   Valami kis tompa puffanást hallottam, valószínűleg az állam most adta meg magát a látottak miatt.

   A szoba fehér volt, mennyezettől padlóig érő ablakokkal, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a városra. Az ajtóval szemben egy kis nappali részleg volt, szürke bútorokkal, egy hatalmas tévével. A sarokban egy szintén fehér fésülködőasztal volt, egy háttámla nélküli párnázott székkel. Rengeteg üres könyvespolc kapott helyet a szobában, amit valószínűleg hipp-hopp megtöltök könyvekkel. Az ágyban akár három ember is kényelmesen elalhat akkorra volt az ezüst szövetből készült ágytámlával, ami a plafonig nyúlt.