Jégvirág I. /Befejezve/

Chapter 4

   Másnap reggel fáradtan ébredtem. Nem túl jól aludtam, így óriási táskák éktelenkedtek a szemem alatt. Boldog születésnapot Alíz!

   Gyorsan telt a délelőtt, segítettem anyának egy kicsit a főzésben, majd később megterítettem az ebédlőben és a teraszon. Délután letusoltam s felöltöztem: egy fehér felsőt vettem fel, egy magasított derekú farmernadrággal. Elégedetten néztem magam az egész alakos tükörben. Sosem kellett aggódnom azért, hogy mit eszek. Közelítek a csontsoványhoz, de nem az a visszataszítóan sovány, hanem az a pont jó. Pedig imádom a gyomromat! Szerencsémre ez nem látszódik meg rajtam. Genetikailag vagyok ilyen, ott gömbölyödök ahol kell.

   A konyhában csak anya és a mamám volt.

   – Boldog születésnapot! – mondta a mamám.

   – Köszönöm!

   Kimentem a hátsó teraszra, ahol már ott volt a papám, a keresztszüleim, és a két gyerekük. Az egyik már öt éves, a másik még csak egy.

   Mélyen elmélyedtünk a beszélgetésben, amikor a kocsibejáróba beállt egy autó, és kettőt dudált.

   Istenem! Muszáj mindig felkeltenie az emberek figyelmét?

   Ránéztem az órámra. Hat óra múlt öt perce. Azt mondta ötre itt lesz. Mondjuk, hogy is gondoltam én azt, hogy ötre itt lesz?

   Leszaladtam a lépcsőn, hogy megbizonyosodjak róla, hogy tényleg ő érkezett-e meg. Egy drága sportkocsi állt a behajtón.

   – Ki volt az? – kérdezte a nagynénim.

   – Hát – vakargattam a fejem –, ezt nehéz lenne elmagyarázni...

   Magyaráztam, amikor éppen kilépett az ajtón Stark. Mindenkinek elakadt a lélegzete, ahogy észrevette a legújabb vendéget. Elkerekedett szemek kereszttüzében jött oda hozzám.

   – Boldog születésnapot pici Liz! – megvillantotta a drága mosolyát.

   – Ne hívjon így, vagy nem fog tetszeni a válaszom! – figyelmeztettem.

   Nem reagált a megjegyzésemre.

   – Tetszik a sminked! A páncéljaim ihlették?

   A fenébe! Ez instant ego növelés neki! Még a tudatalattimba is beférkőzött.

   Válaszként csak megforgattam a szemeimet.

***

   Az este gyorsan telt.

   Kívülről nem látszódott rajtam, de belül ordítottam a döntésképtelenségtől.

   Pohárköszöntő, vacsi, most pedig egy rövid szünet a torta előtt. Vagyis gondolom a torta előtt, mert nem mondták, hogy lenne, de csak nem hagynának a szüleim torta nélkül a tizennyolcadik születésnapomon.

   Tony. Nos igen, most közelebbről is megtapasztaltuk azt, amit a pletykaoldalak hoznak nyilvánosságra egy-egy buliról, hogy Stark megint mit alkotott, de szerencsére nem olyan intenzitásban. Vagyis nem issza le magát teljesen. Az mondjuk jó kérdés, hogy hogy fog visszamenni a szállodába. A család többi részének is felvázoltam Stark jelenlétének az okát, és nagyobb részben pozitív volt a visszajelzés. És igen, Tony magyarul beszélt! Valamilyen eszközt kifejlesztett, amivel folyékonyan tud beszélni más nyelven.

   Az ebédlőből szóltak, hogy valamit nézzek meg. Na, vajon micsodát, ha nem a tortámról van szó?

   Amikor ránéztem az asztalra egy gyönyörű tortát láttam meg. Barna volt, a tetején kókusz reszelékkel, és persze a tizennyolcas számot formázó gyertyával. Csoki torta, amit valószínűleg pár nap múlva megfogok bánni, pattanások formájában.