Drága Mostohabátyus <befejezett>

Martin

Ashley nagy csörömpölés közepette felállt és elindult a konyha felé. Ennek meg mi baja van...

- Ash.. Most ez mi volt- indultam utána.

- hagyom a kis párocskát enyelegni.... - hangja gúnyosabb volt mint amikor az ellenségeddel beszélsz.. Szemei pedig szikrát szórtak... Azok a szemek...

- hogy mi... - akartam fojtatni de Emy sétált mellém.

- édesem... - kezdte közben az az Aranyos mosoly egy pillantás alatt egy komor arc váltotta fel. - ne ítélkezz úgy hogy nem ismered az adott embert. .... - nézett Ash- re elég lenézően. - először is... Előbb jönnek össze egy csövessel mint vele, másodszor pedig... Meleg vagyok- nevette el magát gonoszan... - ezt a rakás szerencsétlenséget meg hagyom neked- kacsintott majd elment vissza a többiekhez.

- én sajnálom- hajtotta le a fejét Ash.

- hé, kislány... Nyugi- ragadtak meg az állát ezzel biztosítva hogy tuti a szemembe nézzen. A két kék szeme izott a szégyentől.

- akkora egy seggfej vagyok- keseredett el.

- nyugi... Héj.. Nem tudhattad- voltak ölelésbe. Annyira pici hogy szinte eltűnik a karjaim között. - na gyere.. Menjünk vissza a többiekhez. - ragadtak meg a karját és húztam a kanapé felé.

- naaa... Minden oke- nézett ránk Emy egy perverz mosoly keretében.

- megöllek- néztem rá szigorúan.

- megköszönném - nevetett fel.

- meg ne halljak meg egy ilyet- ekkor teljesen elszomorodott.... És én is... Tudtam hogy ő már nem sokáig lesz velünk... Így igazából... Nem könnyű ezzel dobálozni nála.

További hosszú beszélgetés következett... Mindenki felszabadult és végre Ash- én sem azt láttam mint eddig. Élvezettel mesélt különböző kiskori storykat. Egy hangos telefoncsörgés szakította félbe egy szőke srác storyat. Emily ijedve kapta fel a telefont, amint annak képernyőjét meglátta meg jobban megijedt. Hatalmas lendülettel rohant ki a konyhába.... Furdallt a kíváncsiság... Muszaly voltam oda menni és kihallgatni.

~~~~ Emyily telefonhívása~~~~

- szia anyu..

                - Emily hol a retkes életbe vagy?

- Martinéknál- sóhajtott

               - de basszus... Már rég a kórházban kéne lenned kezelésen...

- anya... Én csak meg akartam látogatni
   
             - nem érdekel... Tudod hogy az életed forog kockán.. És már kevesebb mint két heted van

- tudom... Pont ezért vagyok itt

             - mégis miért??

- nem akarok a kórházban búcsúzni

             - jó... De holnap az az első dolgod hogy bemesz... És ott is maradsz.

- tudom anya... Na szia.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A szerencsém hogy ki volt hangisítva... Vagy is csak azt hittem hogy a szerencsém. Amint azok a fájdalmas szavak újra és újra csengtek a fülemben "búcsúzni" " Két heted van" " A kórházban a hejed" Olyan fájdalmat éreztem mint meg soha. Lábaim felhagytak a szolgálattal így a Földre rogytam.

- mindent hallottál igaz? - fordult felém szipogva Em.

Csak bólogatni tudtam, egy szó sem jött ki belőlem. Nesze neked férfiasság... El eredtek a könnyeim és nem volt megállás  zokogva öleltem át a legjobb barátom... Ki tudja... Lehet utoljára.

- srácok.. Minden oké- sétált be Ash, de amint meglátott minket egyből lesokkolódott.

- Ash takarodj- ripakodtam rá elcsuklott hangon. Hogy miért... Nem tudom... Nem akartam hogy sírni lásson... Pedig fog.. Nem egyszer az elkövetkező időben.

- de...

- nincs de... Azt mondtam TAKARODJ- üvöltöttem el magam... Vagy a fájdalomtól vagy a dühtől... Nem tudom.
Ashley könnyes szemekkel hagyta el a konyhát és ment vissza a sracokhoz.

Azt hittem kezdek lenyugodni...hogy végre elfelejtem ezt és még élvezni tudod a vele töltött pár napot.... Persze az ég nem kegyelmezett.... Emy a sírástól hangos és folyamatos köhögésben tört ki ami engem teljesen megrémisztett. Pánikba estem. A lány akit szeretek itt fulladozik a lábaim előtt és nem tudok mit csinálni.

- ASHLEEEY- üvöltöttem tehetetlenül, mire a lány egy szempillantás alatt termett mellettem.

- HÍVD A ROHADT MENTŐKET- utasítottam szerencsétlent.
Emily köhögése csak nem maradt abba.

- M-M-Martin- tapogatta az arcom.

- nyugi, nyugi itt vagyok- öleltem magamhoz. Óráknak tűnő percek után végre megjöttek azok a kibebaszott mentők. Emilyt pedig elvitték. Persze nem mehettem vele... Miért és mehettem volna...

- hé... Mostmár jó kezekben van- tette a kezét a vállamra Ash.

- ja... - ennyit bírtam sírás nélkül. Ismételten csak most Ash karjai között itattam tovább az egereket.