Drága Mostohabátyus <befejezett>

Ashley

Temérdek érzés szúrta a porcikáimat. Olyan helyeken is ahol nem is gondoltam volna. Ma van az a csodás nap hogy végre méregben áztatott szívem, kiszakadhasson és kedvére játszadozhasson. Szemeim előtt már ott lebegett az édes győzelem. Ám a számban fémes íz kavargott. A tudat hogy mivan HA.... Soha nem hagyott nyugodni. Ezernyi ilyen meg olyan kétej járta át a zsigereim, bizsergető érzést hagyva maguk után.

Jelen esetben itt állok a "kemping" Területén.... Na jó valójában mi ezen a helyen lakunk. Mondhatni. Mindenki nyüzsgő kavalkáddal készül a mai nap során bekövetkezendő, remélhetőleg halálos összecsapásra. Már ha lehet ezt úgy hívni.

- na jó skacok... Akkor nézzük miből élünk- bacogtam oda az asztalhoz ahol fegyverek tömkelege foglalt helyet.
Volt itt kisebb nagyobb, vékonycsövű vastagcsövű, egyszóval... Mindenféle.
- na jó... Ez mégis minek- fogtam és mutattam fel egy kézigránátot.

- mert miért ne? - nézett rám Dom. Szemében ott ragyogott a tudat hogy megviccelt. Ám a szokásos mosolyom most elmaradt. A helyzet nem vicces. Látva komor arckifejezésem ő is komolyabbra vette. Hát én ezt akartam az eleje óta... De mindegy.

Egy dobokés készleten akadt meg a tekintetem. Szépen végignéztem a csillogó pengéjű, bőr markolatú éles eszközt.
Ez meg biztosan jól fog jönni.

- na neee... Ez egy Smith & Wesson 559 ? - kérdeztem elképedten az öreg fegyvert kézbe véve.

- aham... Apumé volt- sétált mellém Jason. - te Ash... Jól vagy... Elég feszült vagy ma- fordított maga felé. Szemében a csillogások tele voltak rémülettel és aggodalommal.

- nagy nap ez a mai... - erre csak föl vonta a szemöldökét - figyelj... Nem mondom azt hogy biztosan én nyerek... De nagy a sansz rá... Kiváló tervünk van... Meg amúgy is... Erősek vagyunk- hogy bizonyitsam az igazán meg egy elég erőltetett mosolyt is felvéstem az arcomra.

- szeretlek

- én is...

Nagy ölelkezés keletkezett VOLNA de ekkor megjött az őr csapatunk. Itt vannak. Basszus....

- mindenki kész- rikkantotam. Hangos "igen" kántálása volt a válasz.

- ugye nem adod fel? - kérdezte Jason ismét. Remegtek a végtagjai, az egész fiú a félelem átáztatta testével reszketett.

- nem, én soha- mosolyogtam majd faképnél hagyva őt beálltam a hejemre.

Kezemben az egyik dobokés markolatát szorongattam, a másik erősen ökölbe feszülve ernyedt a combom mellé.
Az övemen pár egyszerű légfegyver, puska, és Jason kérésére egy kézigránát lapult.
És ekkor betoppantak... Mondtam én hogy többen jönnek.

- készülj leányzó... Ma véged- húzódott gonosz fél mosolyra Tom ajka.

- szeretnéd Tom, szeretnéd- csak hogy előbb én nyírlak ki.

És akkor közeledni kezdtünk. A többi emberke csak állt. Ez nem az ő harcuk hanem a miénk. Semmi közük az egészhez. Mivel elég kínosan éreztem magam így én kezdeményeztem és az első ütés Tom orrát érte.

- ráfért már egy plasztikai műtét... Én csak segitettem- nevettem el magam.

- anyádat- mormolta vérző orrát torolgetve.

És asszem ez elég volt ahhoz hogy kellően felbosszantsuk egymást. Fegyverek meg nem játszottak közre. De mi akkor is erősen nyomultunk a másikra és próbáltuk azt teljesen kimeríteni.
Végre fölé kerekedtem. Ágyéki tájon rúgtam. Ettől ő összegörnyedten esett a talajra. Kapott ajándékba.. Nyilván akciósan egy erős rúgást a bordái közé. A szívem vitt volna tovább. Addig rugatam volna míg holtan nem látom. Az agyam viszont lefékezett. Ennek még nincs itt az ideje. Teste felé leptem. Fölötte álltam és figyeltem gyötrelmes arckifejezését.
Ekkor egy másik pasas ragadta meg fojtófogással a nyakamat hátúlról.
Leráncigállt Tom-rol és a földre dobott. Testem nagy huppanással érte el a nedves talajt. Ekkor a helyzet megfordult. Immáron Tom állt fölött emelkedő ugyan úgy ahogy én az előbb. Csak az ő kezében egy fegyver lappangott.

~~~~~~~~~~~~~MARTIN~~~~~~~~~~~~~~~

Azthiszem kidurciztam magam. Le sétáltam a nappaliba bocsánatot kérni a tegnapi kirahanásomért, viszont a ház kongott az ürességől. Egy apró levélke volt a hűtőre ragasztani egy mágnessel.

Kedves Martin!

Nem akartalak ezért zavarni. Ma van a "harc" Napja... Elmentem... Na ja ha nem jönnék vissza akkor... Így jártál :)

Puszi, Ash!

Görcsbe rándult a gyomrom. Mi az hogy " Ha nem jönnék vissza"? Ugye nem azt.... Remélem. Minden esetre ott akarok lenni. Felszedtem a cuccaim és elindultam arra amerre Ashley egyszer elvitt. És ott volt mindenki. Egy kupacba tömörülve. Átfurakodtam magam az emberek halomján hogy végre én is lássak... Lehet jobb lett volna nem ezt tenni. Ashley összegubózva feküdt a földön. Felette közvetlen az a Tom gyerek asszem. Nem fogtam fel mi történik. A szemem nedves könnyekben ázott. Nem sírtam. Csak lehet mégis. Porcikáimat át járta az az ismerős érzés mint korábban. A kín kellemetlen feszítő érzéssé vált, és izmaimat fenyegette. Nem... Nem lehet.

~~~~~~~~~~~~ASHLEY~~~~~~~~~~~~~~~

Ennyire meg sosem kerültem halál közeli állapotba. Sok volt... Túl sok. A levegő nehézkesen jutott be reménykedő tüdőbe széttőrt bordáim között. A fájdalom ami eddig maró kínokkal marcangolta testemet, enyhült. Szemem közelében fény derült. Fehér.. Vagy világos fény. Szemem sarka viszont még mindig az engem fürkésző tömeget kutatta. Mintha keresne valakit. Ekkor Martin könnyekben ázó tekintete az enyémmel egyéolvadt. Tudtam hogy meg fogok halni... De így... Valahogy nem akartam. Ösztöneim nem engedtek. Küzdöttem. Tovább. Nem tudnék meghalni Martin előtt. Azok a kék szemei amellyek most sós könyekkel voltak teli. Gyönyörű piros ajkai amik most cserepesen, kiszáradva próbaltak kellő oxigént összeszedni.... Nem ment... Így nem.