Drága Mostohabátyus <befejezett>

Ashley

Na hellobello. Visszatértem. Tudom mindenki már nagyon hiányolt. Mielőtt még elszállok magamtól , elmondanám hogy jelen pillanatban mit is csinálok. Tehát, miután sikeresen ki lettem mentve, 3 napot átaludtam. Anya és Martin nem enged sehova. Clark.... Hát... Ő meg csak van. Tehát pont, ebben a percben is éppen csak fekszem az ágyamon és lapozgatom az instát.
Éhes vagyok.... Kéne enni valamit.... De lusta vagyok lemenni.
Jó... Ki nem szarja le... Ha éhes az ember akkor megy... Nem?

A fekete karikák meg nem szivodtak fel a szemem alól, és meg mindig eléggé vékonynak bizonyulok. Mellesleg a zúzódásaim sem a legszebbek.

Lebaccogok a lépcsőn. Martin.... Hmm... Nem is tudtam hogy tud főzni. De mmmm valaminek nagyon jó illata van.

- hát te?- kérdeztem mire kicsit megugrott. Nyilván nem számított rám.

- minek látszik drágám? - villantott felém egy pimasz kis mosolyt.

- ohhh hogy mi már együtt is vagyunk, hogy drágádnak hivsz? - basszus.... Ezt tényleg kimodtam.

- mi az hogy már? - lepődött meg. Az én meglepetésemre pedig teljesen elvörösödött. Basszus.... Olyan aranyos.

- aranyos vagy ha elpirulsz- karoltam át izmos derekát.

- nem vagy vicces - morgolodott majd felém fordult. - nem tudok főzni kisasszony - nézett le rám azokkal a hatalmas tengerkék szemeivel.

Most rajtam volt a sor pirulni. A fülem hegye is paradicsom színének megfelelőjét öltötte magára. Lángolt az arcom. Hogy ezt eltakarjam, egész arcom Martin apró kockái közé temettem.

- na mivan, tapizol? -nevetett. Ha lehet akkor én meg jobban elpirultam.

- é-é-én..

- te te te te?

- bazdmeg - eresztettem el, és megindultam felfelé.

Na várjunk... Valami nem stimmel. Ez... Most , valami nagyon nem stimmel. Kényelmesebben érzem magam. Na várj...a melltartóm.... HOL A MELLTARTÓM??

- MARTIIIIIIIN- rohantam le a lépcsőn.

- igen- kuncogott.

- ADD VISSZA A KIBEBASZOTT MELLTARTÓM- dühöngtem, és bogdosni lettem az oldalát.

- mi van ha nem?

- minek az neked?

- én kérdeztem az előbb, de amúgy meg... Nem tudom.

- na... Pont ezért. Add vissza!!!

- nem.

- jó... Tudod mit... Ha annyira kell. VEDD FEL- mosolyodtam el gonoszul.

- MIVAN?? - vágott teljesen értetlen fejet Martin.

- mondom... Vedd fel!

- nem- vörösödött el megint.

- na... Iparkodj- kaptam le róla a felsőjét. Na várj.... Mit csináltam?

Igen. Levettem a pólóját. Ám azzal nem számoltam hogy ilyen tökéletes teste van baszki. Jó... Oké... Akkor. Megint én pirulok el. Az arcom ismét lángra lobbant, és megint irigykedhetne rám a fél gyümölcs fél zöldség.

- csak nem tetszik? - mosolygott kajanul.

- nem- legszívesebben eltemettem volna magam. - na ,vedd már fel- váltottam gyorsan témát.

- jóvan na- nagy szerencsétlenkedés árán ám de feltuszkoltuk Martinra a fehér csipkés melltartómat.

Komolyan mondom ezért a látványért már most megérte. Már csak egy cicafül hiányzik a hajába. Igazi Catboy :3

- legközelebb a cselédlány jelmezemet lopd el- kacsintottam.

- olyanod is van?? - kerekedett el a szeme.

- uhumm.- vonta meg a vállam.

- felvehetem? - nevetett

- miért is ne? - szaladtam fel a lépcsőn.

Kevés keresés után a szemem elé tárult a fekete fehér, csipkés egyberuha. Még anya vette valamelyik Halloweenre. Igazából nem volt rajtam máskor, pedig akkor valóban tetszett a kis jelmez. De mindenesetre Martinon sokkal jobban fog állni. Gyorsan leszaladtam a lépcsőn, és ragyogó szemekkel nyujtottam át a ruhaneműt. A fiú szemei először végigment a ruha vonalán, majd bevonult öltözni. El sem hiszem hogy képes felvenni. Na mindegyis. Kamerát elő.

Kis várakozás után, nyílt az ajtó. Te Szent ég. Mit teremtettem?? A fiú izmos karjait a ruha ugyan eltakarta, mégis pontosan kivehető volt. Széles csípőjén tökéletesen állt a fodros szoknyarész , a fekete térd zoknim pedig csodásan passzolt erős ám vékony vádlijához. Erősen nevetnem kellene, ehelyett csak egy enyhe pír szokott az arcomra, és elmosolyodtam. NA MOST TÉNYLEG CATBOY :3
Egyszerűen KELL.

- ennyire tetszik? - kérdezte nevetve magát méregetve.

- igen- nevettem el magam.

- de ezért kérek ám valamit - mosolygott pimaszul

- Jézus... Na mond

- tehát - kezdett bele

- jó oké megeggyeztünk- nyugtáztam  le majd fel indultam a lépcsőn.

- ejnye már... Meg nem fejeztem be- durcizott

- na mond már- sürgettem

- kérek egy puszit - mosolygott sokatmondóan.

- jaaaj na... Velem ne szórakozz, nem az apám vagy hogy puszit kéregess - nevettem majd tovább indultam VOLNA a lépcsőn.

- azt meg nem mondtam hova- rántott vissza a lépcső tetejéről.

- na? Hova szeretne a nagyságos úr a pusziát?

- ide - Bökte meg meggyszínű ajkait.

Itt telt be nálam a pohár. Ismét teljesen piros lettem. Az információ sokáig bojonghatott az agyamban mire leesett hogy várja tőlem a dolgot.

És ilyenkor mi van velem. Erre vártam nem? Egész idáig arról álmodtam hogy milyen lehet meg csókolni. És most... Hogy itt lenne az alkalmam, nem merek lépni.... Mi történt velem?