Drága Mostohabátyus <befejezett>

Martin

~megbilincselik, elviszik, megölik.... Nem látom többet~

Ezek a gondolatok gyötörnek egy kerek hete. Egy hete hogy Ash elment, hogy jóba lettem a bandával, és hogy minden erőmet Ash megtalálása veszi el. Nem adhatok fel és mondhatom hogy "ahhh nem érdekel". Nem tehetem. Azzal neki és magamnak is ártok. Már az is elég volt, hogy azokat a szép kék szemeket meggyötört könnyek között kellett látnom.

Éppen egy terven dolgozunk. Vagyis a fiúk dolgoznak én pedig Ash adatait próbálom bemérni a számítógépemen. Ha már a stratégiai dolgokban nem vagyok jó, ehez legalább értek.

- hé, Martin... Találtál már valamit- szólt oda nekem Jason az asztal másik feléről.

- mhmm - dörmögtem

- miva? - bökött oldalba Dom.

- naaaa- mordultam rá. - egy dolog már biztos. Ash Kanadában van. - emeltem fel fejem a monitortól.

- de az....

- igen tudom, elég messze van- vakartam meg a tarkóm.

- mégis mit keres ott?? - nézett egy nagy grimasszal Jacob.

- én tudjam... Biztos távol akarja tudni az apja

- fhuuuuuu... Ez nem lesz egyszerű- sohajtott Dom.

- nem, de Ash- ért mindent - csapott az asztalra Josh.

- pontosan - hangzott kórusban.

- holnapra kipihentek legyetek. Éjfél táján indulunk mert akkor biztos kevesen vannak. - figyelmeztetett Jason majd ő és a többiek is elmentek.

Egyedül maradtam. Megvan a koordináta, meg van minden szükséges dolog Ash megtalálására. De mégis... Valami hiányzik.

A család eléggé szét omlott. Kate szinte a depresszió szélén áll. Apám fojton dolgozik. Már biztos hogy túlhajtja magát.  De a legrosszabb hogy egyre több a konfliktus a családon belül. Ám mindig megoldódik, félő,hogy egyszer ez maradandó lesz.Én pedig... Hogy is mondjam. Hagyjuk is... Biztosan értitek. Remélem...

~~~~~~~~~~~~~~ASHLEY~~~~~~~~~~~~~~

Egy hét alatt annyi minden történt hogy 15 év alatt nem volt ennyi érzelemteljes napom.
Szörnyen szégyellem magam hogy ide jöttem. Gyűlölöm ezt a helyet. Ez nem az otthonom. Ez..... Ez nem komfortos..... Ez.... Ez egy rakat szar. Hiányzik anya... Az ölelése, érintése, simogató szavai. Hiányzik Clark, a viccei, a vacsorái. És... Hiányzik Martin.... Az egész jelenléte hiányzik, szükségem van rá. MOST.

- halo- kopogtak

- gyere- néztem az ajtóra.

Egy sűrű fekete hajú buksi jelent meg ág ajtóban. Hófehér bőre, szeplőti, mogyoró barna szeme, és izmos teste volt. Felcsillant a szemem. Nem azért... Naaaa ne gondolj rosszra.

- Ashton- mosolyodtam el.

- Ashleey- ölelt meg a fiú. - hogy vagy?

- a körülményekhez képest? - nevettem fel fájdalmasan.

- Ash... - folytatta volna de belé szorítottam a szót.

- én ezt nem bírom- akadtam ki

- tudom hogy nehéz... De Ash, nézz rám. Egy hét alatt túléltél 3 megerőszakolást, 4 támadást, és a családod kínzó hiányát. - sorolta Ashton az ujjain számolva az eseményeket.

- igazad van- mosolyogtam halványan.

Ennél már nem lehet rosszabb....

~~~~~~~~~~~~MARTIN~~~~~~~~~~~~~~~

Minden kész. A terv, a csapat, és az egyéb dolgok is. Izgatott vagyok. Végre én mentem meg Asht, nem ő engem.

Elindultunk. Közben persze esett az eső. Remélem Kanadában már nem fog.

Ééés meg is jöttünk. Egy elég modernizált ház. Sötétszürke cseréptető , hatalmas műfüves kert. Egy igazi kocka ház. A fél csapat elaludt így az első dolog ezeknek az embereknek a felébresztése.
Ez is megvolt. Csodás. Na rajta.

Szépen lassan és megfontolt léptekkel keritettük be a ház minden szögletét.

Terv:

Egy ember Ash- ért megy a szobájába

Egy ember ág apját rendezi Amig az alszik

A többiek pedig a csicska majmokkal bánnak el.

Na szóval. Rajta.
Megvolt a jelzés mej szerint mehetünk.
Én leszek az aki megöli az apját... Én akarom megtenni. Azt akarom hogy lássa mennyire fájt ahogyan Ash - vel bánt. Azt akarom... AZT AKAROM HOGY SZENVEDJEN!

A férfi hálója a 3. emeleten volt. Lassan felbaccogtam a lépcsőn és benyitottam. Aludt... Pont ahogyan vártam. Egy hét gyötrelem után végre... Végre az én kezemen szárad majd az a mocskos vére.

Felé tartottam a fegyvert. Egyetlen mozdulat, egy ujjrándítás, és minden vágyam beteljesül.

Ez mind szép és jó lenne... Ha nem rontott volna be a szobába az izzadt, könnyes szemű, vékony, sebes és zuzodasos testű kis angyalom.

- MARTIN- rémülten sikító hangjától a gyomrom dió nagysagúvá vált. - könyörgöm- fogta vissza magát, nehogy az öreg felébredjen.

- Ashley... Ez az ember bántott téged. Had tegyem meg- néztem kérlelve anygalomra.

- Martin... Az az ember az apam- jött közelebb az agy végéhez. Egy percre sem vette le tekintetét az enyémről.

- de... - fojtottam volna

- nincs de Martin. Az az ember az apám. Bármennyire is fáj... És bármennyit is ártott nekem. Ő az apám - nem tudok neki nemet mondani. Letettem a fegyvert, és Ashley karjai közé vetettem magam.

Ez az érzés ami minden porcikam körül járja. Ez az érzés... Ami minden gondomat elfelejteti. Ez... Ez az amit szerelemnek neveznek.

Percekig álltunk így, amikor a fiúk fejüket veszítve rohantak be a szobába, hogy mennünk kell mert az örök észre vettek minket. Lerohantunk a járgányhoz. Óvatosan beemeltem a már mélyen szuszogo Asht, majd mellé ültem. Fejét az ölembe fektettem. Egész úton selymes bőrét, bódító illatát, és ragyogó jelenlétét élveztem. Végre. Végre itt van VELEM.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Halika !
Na szóval. Tudom rég volt rész, de nagyon zűrös a mostani életem. Úgyhogy bocsánat. Viszont minden erommel azon vagyok hogy több részt hozzák.
És aki örül örül, aki nem nem. De lassan vége a könyvnek. Hidjetek el a legjobb befejezést találtam ki.

Legyen szép napotok. Puszi😉✨❤