Drága Mostohabátyus <befejezett>

Martin

Amikor elmesélte nekem ezt az egészet ami vele és a "családjával" történt , egyből megértettem mindent.
Megértettem hogy miért barátkozik olyan emberekkel, hogy miért bántja magát, miért nincs jó viszonyban az apjával és az anyjával, es hogy miért ennyire rossz. Mármint most ezalatt nem azt értem hogy úgy rossz mint egy huncut kisgyerek. Egyszerűen rossz. Mint a gonosz a mesefilmekben vagy mint az ellenség a szuperhősösben. Bunkó, flegma, és még kemény is.
Egy dolog viszont még mindig nem esett le. Miért nem szorul bele egy icike picike érzelem sem. Csak ránézek és rosszul vagyok. Az az arc amin sem egy apró mosoly, sem fájdalmas könnyek, sem meggyötrés vagy alázat, csak a szín tiszta semmi.

A pólóm tele van áztatva a lány meggyötört könnyeivel. Őszintén meg is értem hogy képes elsírni magát. Én is így tennék ha bojgatnom kéne azt a múltat amit az ember általában minden erejével próbál elfelejteni. Vannak szerencsések akiknek ez könnyen meg mert az életük könnyebb lesz mint volt... De vannak olyanok is mint Ash, vagy mint én.... Akiknek újra és újra visszatalál és nem hagyja nyugodni.

- na... Mostmár te jössz- szipogta nyugottabban mint eddig.

- ohhh.... Hát,. El kell szomorítsalak- tettem a vállára a két kezem és kerítettem szembe magammal.

A lány értetlen tekintete teljesen belefúródótt az arcomba, hogy ez ne maradjon sokáig inkább megmagyaráztam a dolgot.

- valamilyen szinten nekem sokkal jobb gyerekkorom volt- ránéztem Ash re hogy mit fog reagálni de semmi. Nyilván  ő is tudja hogy kevés ember jut hasonló sorsra mint ő. - tehát... Volt egyszer egy anya és egy apa. - kezdtem mesélni úgy mintha egy estimese lenne.

- na... Ne játszadozz velem mert lekeverek eggyet- nézett rám teljesen komoly kifejezéssel..... Pedig eskü azt hittem viccnek szánta.

- jó... Jó.. Na. Tehát anya megbetegedett. Minden 2.honapot a kórházban töltötte és nagyon rossz állapotban volt. Az orvosok képtelenek voltak megmondani mi baja lehet. Hasonló volt mint a rák. Vagyis azthiszem. - utálom ezt a témát feszegetni....de most muszáj, csak így nyerhetem el a bizalmát. - így telt el kereken 3 év. Annyira elvette anya kezelései a pénzt hogy már a lakást alig tudtuk fenntartani. És ott voltam én is. - a lány nem beszélt. Csak hallgatott és kíváncsian várta a fojtatást. Erre van nekem szükségem. Valakire aki meghallgat és aki megért. - majd anya meghalt. Ekkor apa összeomlott. Suliba is alig jártam mivel elég sok volt a munka otthon. Illetve ott volt a beteg apám akit szintén ápolni kellett. Így az edzéseken képtelen voltam részt venni. Illetve a pénz sem engedte meg. Így ezekről huzamosan le kellett mondanom- pontosan azért nem szeretek erről senkinek sem mesélni mert 1. Már én is a könnyeimmel küszködöm.
2. Ez az egy a gyengepontom és ha valaki ezt megtudja elég gyorsan hasznát fogja venni.

- én.... Sajnálom- nézett rám együttérzően Ash.... Nyilván tudja mit érzek.... Hisz ő is átment rajta.

Nem engedett válaszolni. Szorosan karjai  közé fogott és egy erős ölelésbe vont. Jól esett hogy van valaki akinek ezt gond nélkül elmondhatom. Ráadásul valaki olyan akit teljes szívemből tudnék szeretni..... Ami azért nálam nagy szó. Sosem voltam egy közvetlen ember. Nehezen bízok meg másokban, bár ez érthető. Főleg miután apám sorra hozta haza azokat a r*bancokat. Igazi barátaim nem is nagyon voltak. Úgy jóba voltam mindenkivel. De olyan akivel az ilyeneket meg lehet beszélni, na olyan egy sem akadt. Apám nagyon örülök hogy ezt a nőt választotta. Na meg persze annak hogy Ash nem ölte meg magát az első találkozásunknál .

- na... Elég legyen a szomorú storykból mert nem akarok többet sirni- tolt el magától Ash.

- egyetértek - bólogattam és meg az utolsó kósza könnycseppeket letöröltem ág arcomról.

- várj... Játszunk valamit- azzal leült az út kellős közepére törökülésbe.

- omm... Nem zavar hogy az út közepén ülsz? - értetlenkedtem mire a lány megragadta a csuklomat és maga elé ültetett az aszfaltra.

- tehát.... Mivel hasonló dolgokon mentünk keresztül... Így mondok egy olyan dolgot amint te is tuti érzetél már... Majd te meg mondod hogy igen vagy nem. Ha igen pontot kapok ha nem... Hát akkor nem- szögezt le a dolgokat. Nem válaszoltam csak bólogattam. - én kezdek. Tehát... Tuti érezted már azt hogy olyan embert hozott a lakásba az apad/anyád aki képes lett volna megölni.

- .... Igen- gondoltam bele az egyik kurv@ jelenlétére aki ha lehetett volna szemmel ölni már rég szétkaszabolt volna.

- na akkor egy pont ide- mosolygott.

- na... Én jövök. Tuti érezted már azt hogy. .... - és így ment a játék percekig, sott talán órákig. Teljesen belefeledkeztem a jövőbe csa a jelen és Ash érdekelt. Végre mosolyog. Végre nem egy érzelem mentes lány van előttem.
Az idő szaladtával sötét lett. Nem tudom mennyi lehetett az idő de sötét és hideggé váltak a lámpával kivilágított széles utak. Eső előtti jellegzetes illat lengte körbe a fákat és bokrokat az út mellett.

- te... Ashley... Szerintem esni fog-mutattam a máshol már villámló égboltra.

-meg egy ok hogy maradjunk- dobta hanyadt magát az úton.

- meg vagy te huzatva, és ha ránk szakad az ég... Olyan tüdőgyulladást kapunk- próbáltam érvelni hogy miért menjünk haza. Nem reagált. És ahogyan josoltam mint amit dézsából öntenek pillanat alatt ránkszakadt az ég. - basszus Ash menjünk haza. - ripakodtam a lányra. Aki elképedve emelte meg a fejét a mehnevezésemre. Eddig csak fejben hívtam így... Kimondani nem mondtam.

- Ash? - rancolta a szemöldökét.

- bocsi... Kicsúszott a számon. - mentegetőztem.

Erre felállt és elém jött . Távolságot tátva megállt előttem és megfogta a kezeim.

- Ashley? - álltam mint a f@sz a lakodalomba és semmit nem értettem a jelekből.

- naaa... Gyere velem táncolni - vette le a cipőjét.

- Ashley... Se zene nincs... Se.. - érveltem.

- nem baj az... Az eső a zene- nevetett és pörögni forogni kezdett.

Nem tudtam ellenállni. De őszintén... Melyik az a srác aki egy ilyen pillanatban képes meg hagyni a józan eszét és nem egyből a lánnyal menni.

Tehát táncolni kezdtünk. Ashley-t sem láttam még ennyire felszabadultnak, pörgött, forgott és ugrált a szakadó esőben. Vizes haja pedig hol a vállán pihent meg hol pedig éppen repkedett a levegőbe.

- na jó.... Te vagy a fogó- nevezte el magát és a vállamra csapott.

- szórakozol?- nevettem el én is magam. De úgy látszik nem szórakozik. Futásnak eredt én pedig utána.

Percekig futkostunk és táncoltunk még a szakadó esőben. Amikor eszünkbe jutottak a szüleink is.

- haza kéne menni- vetettem fel.

- igen... Mostmár nem ártana. - hejeselt Ash. Majd elindultunk haza. Ám nem gyalog aaa dehogyis. Oda is rohanva mentünk ha már eláztunk akkor élvezzük még ki amíg kint vagyunk elvel.