Drága Mostohabátyus <befejezett>

Ashley

Megvan az az érzés igaz?
Megvan hát hiszen mindenki érez fájdalmat.
A fájdalom két féle lehet, a fizikai mely selymes , sima és hibátlan bőröd rondítja, vagy esetleg a lelki mely ártatlan, kedves lelked roncsolja. Hogy ki melyiket viseli jobban rá bízom.
Eddig minden nap kín volt felkelni, végig csinálni minden nap ugyan azt, szerencsésnek mondhatom magam hogy találtam valakit igazán szeret és begyógyítja bármilyen sebemet. Vagyis eddig annak mondtam magam.

A kedvem amilyen gyorsan jött azon az éjjelen, olyan gyorsan ment ahogy immáron nem a megszokott simogató napsugarra keltem, hanem hangos beszélgetésre kintről.
Úgy néz ki úgy na itt és ugyan úgy vagyok ahogyan utolsó emlékem súgja, ez nyugtat, de az már kissé sem kedvemre való hogy kint mi folyik. Úgy néz ki nem én vagyok az egyetlen akit ez zavar. Martin tincsei hullanak a szemembe, meleg arcát és morgó hangját immár nyakhajlatomban hallom.

-nem tudom ki meg mi ez de lemegyek és lefejezem- dünnyögött.

- van balta nálam - fordultan felé és erősen hozzá simulva bújtam a mellkasának.

Pár perc nem telt el, pedig mesugom úgy maradtam volna abban a pozícióban, a hangok egyre intenzívebbek és hangosabbak lettek.
Egyre jobban éreztem a mellkasomban szorító érzést mely most nem a pillangók sokasága miatt volt ott.

- nincs jó előérzertem- motyogtam

- nyugodj meg csak valaki hangosan konstatálja mi legyen a reggeli - hangja bár kiegyensúlyozottnak és nyugodtnak tűnt, teste remegése nem erről árulkodott.

Fél perc kellett ahoz hogy egy nagyobb csattanásnál automatikusan álltam fel és rántottam fel a kilincset.

- hét na nyugi csak... Ooo gondolom le esett valami reggeli készítés közbe

- geci vicces ha most valakinek baja van odalent rád bízom az újjáélesztését - tudom mivel érek célt .

A lépcső tetején állva kissé megremegett a térdem.. Jó szokásom , hogy a legrosszabb jut eszembe minden egyes alkalommal.
Ekkor már tökéletesen ki lehetett venni ki és mit hangoskodik.

- apa?

- anya? - a kérdés egyszerre hagyta el a szánkat abban a pillanatban ahogy a két felnőtt alakja rendesen láthatóvá vált.

- jóreggelt - köszönt illedelmesen Anya

- ezt nem fejeztük be - nézett szikrákat szóró szemmel Carl anyára.

Reflexszerűen néztem Martin irányába ahol a két semmit nem ertő tekintet összekapcsolódott.

Sokan vannak vele úgy hogy a veszekedés csak erősíti a kapcsolatot. Igazából ez teljesen igaz... De mint mindenben ebben is vannak kivételek.
Ha két ember olyan dolgon vagy éppen annyira össze veszik.. Nos akkor annak annyi. De ez nem feltétlen csak a mennyiség lehet, a két ember személyisége is közre játszik. Szeretek veszekedni. Másokat viszont nem szeretek látni. Főleg nem ha éppen az életem jelentős két személye képezi azt.

Dél mar biztosan elmúlt de talán még 1 óra is amikor én úgy gondoltam mivel már amúgy is rég bandáztam ha most miért ne. Szépen haladt a tervem már anyának is mondtam amikor egy zöld szenpár került elém.

- hova hova? - kérdezi a szem tulajdonosa fejét egyik oldalra eldöntve.

- bandázni - jelentettem ki mintha éppen azt mondanám el neki hogy aludni megyek pedig tudtam nála ez egyáltalán nem ilyen egyszerű.

- én is megyek veled - nyitotta ki az ajtót.

- igazából nincs ellenemre úgy hogy gyere - láttam az arcán a színtiszta lepődöttséget.

Nincs messze a bázis úgyhogy igazából tökéletes nyugalomban sétáltunk egészen a kis parti helységig.

- wohooo kit látnak a szemeim, az elveszett bárányka haza került

- beeee - adtam be magam egy kis hülyeségnek míg szorosan karjaim közé fontam James-t

- oi én is kérek - nézett rám Dom .

Nagy keretekben beszámoltam és ők is mi történt míg nem voltam. És hát ha egy csapatban nem a kibeszélés megy akkor a nosztalgia. Márpedig nálunk nem nagyon volt kitéve hirtelen ki beszélni így maradtunk a kínos, vicces, aranyos és szomorú storyk tömkelege mellett.

Egyre komolyabb témák váltották fel az aranyos hangulatot.

- Ash én soha nem értettem.. Mi az istenért van az hogy ha valaki közeledni próbál feléd eltolod magad mellől?

- erre egy rettentően egyszerű választ kapsz. Úgy hívják "második választás "- valaszoltam egyszerűen de túl sok értetlen arcot láttam.
- ohh hogy ezt is magyarázni kell...
Na szóval soha nem voltak olyan fhuu de igazi barátaim. Mindig voltam valakivel aki ha úgy gondolta eldobott és egy másik ebben az esetben jobb embert szerzett helyettem maga mellé. Ezek egy idő után egyre többször következtek be. És nem vettem észre mekkora hibákat vétek egymás után, fajt és soha nem értettem miért.Ez annyiszor megtörtént hogy teljesen összezavarodtam bizalmilag hogy olyan embereknek olyan bizalmas dolgokat mondtam el amit nagyon nem kellett volna, mert mindenáron meg akartam bízni benne, olyan kényszer bizalom volt. Ezzel magamnak akkora fájdalmat okozni amekkorát semmi mással nem csináltam. Kb 1-2 éve sikerült végre magam köré építeni embereket, akiknek tudom hogy nem vagyok második esély. - egy kövér könnycsepp szánkázott le az arcomon a kellemetlen gondolatra melyben benne voltak a napos önbántalmazások és az átsírt éjszakák. - így ha valaki közeledni akár felém inkább eltolom és bántom, hogy nekem ne essen bántódásom, ha nem adja fel, szépen lassan képes leszek benne bízni...
Én csak azt szeretném mondani... Ha láttok kér embert akik nagyon jól elvannak, kérlek hagyjátok őket békén.

~ ooo ha tudnatok hogy a tapasztalatom mennyire kijött ezen a reszen,shinte dalolt XD.ehehe mindig elkepedek magamon hogy nem írok rendszeresebben, ezért bocsánat is de nézetek el nyár van ;3
Sokszor mondtam már de ahogy úgy számolom, nagyjából 3 részt tudok meg az epilogussal benne kicsikarni magamból. Imádom ezt a könyvet írni és nagyon remélem nektek is tetszik de ez nálam ennyire futotta.

Illetve meg szeretném köszönni a több mint 4k megtekintést elkepesztoek vagytok, ez nekem nagyon sokat jelent ❤✨

Tessék meg úgy utoljára kaptok tőlem egy aranyos Pouf-ot .

Bye bye~~