Drága Mostohabátyus <befejezett>

Martin

Magány... Milyen egyszerű szó nem?
Amilyen egyszerű annyi jelentősége van. Mindenkinek vannak emberek az életében kiket szeret kiket nem. Vannak fontos szerepet betöltő emberek és kevésbé fontosat. De mi van ha egyedül maradsz? Ha senki sincs melletted és akármennyire próbálkozol egyedül kelsz fel, fekszel le, tanulsz, eszel, mindent egyedül csinálsz... Egyes egyedül.
Mindigis gyűlöltem egyedül lenni, ám milyen ironikus mindig egyedül voltam. Ezidáig... Franc sem gondolta hogy ez ilyen gyorsan változni fog.

Sokáig maradtunk még a srácokkal, de cseppet sem bántam. Nemcsak hogy én jól éreztem magam, Ash is felszabadultan beszélgetett , ami jól esett.

Már este fél tíz felé járt mikor rá vettük magunkat az indulásra.

-kész vagy már? - sürgettem a meg nagyban búcsúzkodó lányt.

- ja ja mehetünk - fordult végre felém .

Nem volt hosszú az út ám kínkeservesen lassan teltek a percek. Egyikünk sem beszélt, mindketten kerestük a megfelelő szavakat a beszélgetés elkezdéséhez, ám egyikünk sem talált semmit.
Csendesen értünk bejárati ajtó elé, mely kopott festéke most is ugyanúgy peregett.
Benyitva a szokásos ajtón már mindkettőnknek más véleménye volt az "otthon" szó kapcsán.

- jól látok? - kérdezte harom mérettel nagyobb pupillákkal Ash.

- együtt vagyunk kattantak ha nem - torkomon akadtak a hangok.

Mintha hurrikán csapott volna le a házban. Minden szana szét , a virág cserepek melyekben eddig gyönyörű rózsa díszelgett, immáron szilánkokban hever a padlón. A tányérok szintén, villák , kanalak teljesen random helyeken a padlón. A kép keretek leverve hevertek és keservesen próbálták meg védeni a benne lévő képeket. Az egész ház szét volt csapva.

- hurrikán? - nyogtem, mert jelenleg ez volt az első elég kacifántos gondolatom.

- hülye vagy? - kérdezett vissza reflexből a lány.

- apaék?

- én tudjam?

- most komolyan kérdésekkel fogunk beszélgetni? - nevettem fel már szinte hisztérikusan a lakást illetőleg.

- nem én kezdtem - emelte fel magasra védekezően Ash a kezét.

- jó menjünk be és takaritsunk fel - ajánlottam és már léptem volna be az ajtón ha VALAKI nem fogja meg a pólómat. Ash ujjai szorosan tartották rajtam az anyagot, mintha attól félnr ha belépek, kámforrá valók és nem leszek többet.

- előbb anyáékat kéne felhívni - Ash nem mozdult, ugyan úgy állt és nézett maga elé mint amikor meg jöttünk. Élesen csengett a hangja, hátamba mélyedő körmei viszont nem éppen a nyugodságáról árulkodtak.

- jó igaz - ezzel telefonom elő és már tárcsáztam is a tökéletesen ismerős számot.

Kicsöng... És megint.... Majd megint... Újra és újra... Majd hang posta. Baszki.

- nem veszi fel - ejtettem kezemet reménytelenül magam mellé 

- akkor most én - vette a kezeibe most Ash a telefont, és kihangositva hívta fel "anyát"

Ez is kicsöng... Megint... Megint...
A percek iszonyú lassan vanszorogtak, mintha soha nem akarna vége lenni.... Hang posta.

- reménytelen - sohajtott fel Ash.

- hát akkot be megyünk - indultam el második alkalommal befele.

- ha meghalunk, tanacsolni fogom Istennek hogy a pokolba rakjon téged - sétált mellém Ash.

- chh...

Miután kellően feltérképeztük a házat belülről hátha valaki tényleg meg akar minket gyilkolni, fel mentünk a szobáinkba, azt is végig nézve.

- semmi

-semmi

- elég különös hogy a mi szobáink érintetlenek - vezettem zavaromba kezemet a tarkomra

- igazad van, csak reménykedjünk hogy anyáék nemsokára haza érnek - ölelte át a derekam a lány. Kezeimet automatikusan határa vezettem, barna tincseibe nyomtam arcomat és szivtam be a lány kellemes illatát. Olyan véget nem érő pillanatnak tűnnek ezek. De persze egyszer mindennek vége kell hogy legyen.... Hah

Telefonom csengőhangja törte meg a csodás pillanatot, így minden a ketten a hang irányába kaptuk a fejünket. Akármennyire utálom ezt a hangot most pontosan tudtam ki keres és ez biztonságot nyújtott.

- szia apa

- aha

-igen

- ja..... Oké

- szia

- te aztán értesz a telefon gyors lerendezéséhez - állt előttem Ash

- azt mondta lassan itthon van, ezt meg bóknak veszem - sétáltam le a lépcsőn, hogy egy picit rendet rakjak ha már ekkora kosz van.

Tehát neki álltunk takarítani. Utálok de ez most határozottan jó muri volt. Bár nagy valószínűséggel csak Ash dobta fel a kedvem. Nagyjából fél óra telt el, ezalatt mi a legtöbb dolgot el láttuk, amikoris Apa lépett be az ajtón.

- megjöttem - nem láttam de pontosan tudtam hogy milyen állapotban van, spoiler alert : nem jóba

Ash szemei elég árulkodóak voltak arról , hogy jelen esetben ő sincs kifejezetten jó állapotban, főleg nem akkor amikor a konyhai asztalnál mind helyet foglalva síri csöndben egymással szemeztünk.

- meg várjuk anyádat is - törte meg apám a már rettentően feszítő csöndet.

- igen ezt már kitaláltam - Ash hangjában olyan él csengett, csoda hogy nem vágta el a nyelvét kifelé jövet.

- ne legyen olyan nagy a szád kisasszony, garantálom hogy ma te is pörögni fogsz nem csak az anyád - ehez már nem fűzött a lany semmit ám szemei szikrákat szórtak apám minden porcikájara.

~~~

Unalmas, rettentően késői és rövid rész ,nagyon el vagyok maradva és rettentően sajnalom :/ igyekszem srácok
Remélem mindenkinek megy a suli és jól érzitek magatokat ^^