Drága Mostohabátyus <befejezett>

Ashley

- tehát... Mit szeretnél tudni? - léptem ki az ajtónkon  .

-..... Mindent- nézett rám.

- hát ezzel sokat segítettél. - ráztam meg a fejem egy mosoly keretében.

-.. Jó tudom.. Na... Először is... Miért vagy ilyen.. Ilyen... Hogy is mondjam - motyogta alig érthetően.

- nyögd már ki...- sürgettem meg.

- ilyen- mutatott rám a mutatóujjával.

- flegma?... Itt az a kérdés hogy miért ne legyek? - szinte köptem  a szavakat.

- mert ettől nem leszel nagyobb- forgatta meg a fiú a csillogó kék szemét.

- ki mondta hogy az akarok lenni? - húztam fel értetlenül a szemöldököm.

- látszik- villantott egy 1000 vattos mosolyt és szembe fordult velem.

Így tökéletes rálátást kaptam a két tengerkék szemére.

- nem igaz- fordítottam el a fejem durcis kislány módjára.

Nem sikerült a terelő hadművelet. Megragadta az állkapcsom és maga felé fordított. Nem szóltam... Csak meredtem bele a két íriszbe. Ugyan éreztem hogy a keze egészen a derekamig szántja végig a testem.... De.... Jó oké... Nem próbálok meg hazudni... Tetszett. Mire észbe kaptam olyan szinten közel voltunk egymáshoz, hogy a felső ajkam már-már súrolta az övét.

Eme szép pilanatot egy kocsi közeli dudája szakította meg. Faszom.... És igen.... Itt jöttem rá hogy b@szottul beleestem.
Eddig amúgy fel sem tűnt hogy az út közepén állunk.

Elnézést intettem a sofőrnek. Lesétáltam a járdára és rám jött a röhögőgörcs.

- te meg mit nevetsz..madnem meghaltunk.- nézett rám Martin.

- hatalmas lett volna ha elcsap- nyögtem ki a szavakat.

- ohh tényleg? - vetett rám szúrós pillantásokat hátha meghat a dolog.

- ahaaaa-nem jött össze neki. - tudod mit.... Menjünk tovább mielőtt megfulladok- biccentettem a fejemmel majd egy nagy levegő kiséretében elindultunk.

Csöndben sétáltunk egymás mellett. Az agyam egész végig a témát kereste... De semmi ébkézláb téma nem jutott eszembe. A tekintetem néha Martinra szegeződött aki szerintem  hasonló dolog miatt törte az eszét.

- ééés... Van valami hobbid?..... Vagy sportolsz?- törte meg a csendet először Martin..... A lehető legjobb téma jutott eszébe.

- persze- bologattam.

- és meg is osztod velem? - érdeklődött.

- nem- mosolyogtam rá kislányosan.

- de ne már- biggyesztette ki alsó ajkát.

- jóóó.... Legyen.. Csak neked, csak most, akciósan- löktem meg egy pöppet.

- na... Hallgatom- mosolygott.

- tehát... Mivel bandatag vagyok... Így muszály voltam valami harci sportot vállalni.... Így nálam alap a box. És mivel kiskorom nagyrészét a lovak iránti szerelmem határozta meg így lovagolok.- soroltam.

- azta.... - nem gondoltam volna- mondta.

- hidd el.... Sokkal több vagyok mint amennyit te tudsz- ezzel a mondattal zártam a beszélgetés rám eső részét.

- na akkor asszem én jövök- mosolyodott el elégedetten.

- hallgatlak- néztem rá kíváncsian.

- tehát... Amíg nem jöttünk ide addig kosaraztam.... Előtte pedig fociztam. - sorolta az ujjait használva.

- és... Miért hagytad abba? - ez egy igen illetlen kérdés volt.... De lesz@rom.

- hosszú... - komolyan... Egy szó.. Na kössz.

- van időnk- érdeklődtem tovább hátha.

- tudod mit... Majd akkor ha előbb apádról mesélsz- húzta huncut vigyorra a száját.

- beletrafáltál- néztem rá.

- tudom- veregette meg elégedetten a mellkasát.

- na jó.... Hol is kezdjem... Tehát gondolom anya mondta hogy ők nem az igazi családom- forgattam meg a szemem- na igen... Amikor ide jöttem minden HAPPY volt... Semmi gond... Egy szép családként éltük a mindennapokat. Apa rengeteget járt kocsmázni... Minden nap részegen esett haza. Nem igazán zavart.... Megszoktuk. Egy estét kivéve. - itt totál elcsuklott a hangom. Éreztem a vállamon egy kezet. Martin tette oda bíztatás képpen. Rámosolyogtam és fojtattam.- tehát... Nagyban éppen társasoztunk amikor a megszokott képpen haza esett. De most cseppet sem volt részeg. És nem is egyedül volt. Valamibe biztos belekeveredett mert mielőtt a többi ember is bejött egy aprócska " Sajnálom " Hagyta el a száját..... Mielőtt megkérdezed... Igen... Minden apró kis lófasz részre emlékszem. Tehát megjött a többi ember. Anyámat és engem is széjjel vertek...... Ő meg csak állt és látszólag élvezte is.... Ekkor határoztam  el hogy elegem van.... Rossz döntés volt... Felálltam és az apámtól kapott kis légpuskámat rá szegeztem...... Ekkor elnevette magát.... Ennyire emlékszem...... - már rendesen sírtam- anyám elmondása szerint lecsaptak egy vasrúddal....

Ezután egy szó sem esett ki a számon. Csak sírtam.... Éreztem két kezet ami átölel.... Nem érdekelt ki az... Reflexből visszaöleltem és beletemettem az arcom az ember mellkasába. Beszippantva emberünk parfümjének erős illatát.

- na... Shhhh... Már vége... Nyugi- innen derült ki kinek a pólóját áztattam szanaszét. Martin. Ki más.