Never Say Never **Befejezett**

Szavak

Jungkook:

Már egy hónapja, hogy az új falkámmal falkámban élek és nem bántam meg, hogy ide kerültem.
Amikor le telt a "próbaidőm" Hwan rákérdezett, hogy maradnék e nála mostmár hivatalos falkatagként vagy inkább másik falkához csatlakoznék.
Tekintve, hogy már itt mindenki családtagként néz rám és tekintve, hogy a többi falkával talán ha egy kettővel találkoztam, szóval nem igazán ismerem őket így egyértelműen maradtam, aminek mindenki örült és bulit is csaptak bár ez a banda ok nélkül is majdnem mindig bulizik de jól esett, hogy örülnek nekem.

Namjoonnal is sokat találkozom nagyon jól ki jövünk és hamar mondhatni legjobb barátok lettünk.
BamBam az egyetlen akivel nem igazán szeretek egy levegőt szívni, de szerencsére ő se nagyon keresi a társaságomat szóval sokat nem kell beszélnünk.

Taehyunggal pedig...nos... nehéz el mondani mi is van...
Szinte mindennap találkozunk és nagyon sokszor részesítjük egymást a gyönyör élményeiben.
Sőt mostanában az el válás is egyre nehezebb, sokkal jobb lenne ha az én falkámhoz tartozna és nem járna suliba sem mert akkor nem kellene haza mennie. Nem tudom, hogy ő is így van e ezzel mert sosem szoktunk beszélni arról, hogy mi is történik köztünk, csak azt tudjuk, hogy nem akarunk többet egymás nélkül lenni, de valahogy azt se bírjuk ki mondani, hogy mit érzünk egymás iránt, mintha egyetlen ilyen szó romba dönthetne mindent...

Most is ezen gondolkodom a szobámban, miközben ő mellettem fekszik és a be kapcsolt filmet nézi.
Mindketten meztelenek vagyunk és a nagy kifli-kis kifli alakban fekszünk.
- Taetae- szólítom meg óvatosan.
- Mond- mondja, de tekintét még mindig a képernyőn tartja.
- Holnap el mehetnék érted a suli elé és haza kísérhetnélek- puszilok nyak hajlatába. Hirtelen és értetlenkedve nézett rám.
- Minek? Majd inkább ide jövök, nem kell fölöslegesen jönnöd, tudom az utat egyedül is.
- Mért nem akarod soha, hogy haza kísérjelek, már szeretnék találkozni a családoddal is.
- Mért akarsz velük annyira találkozni?!- akad ki és fel ül amit én is követek- semmi érdekes nincsen bennük meg aztán úgy sem kell tudniuk róla nem tudják, hogy veled vagyok és ez teljesen rendben is van így.
- Ezzel arra akarsz kijukadni, hogy nem akarod, hogy tudjanak rólunk mert szégyelsz?!- akadok ki én is.
- Nem! Nem szégyellek, de könyörgöm nem elég, hogy én itt vagyok?! Minek akarsz ennyire bele menni az életembe?! Attól még, hogy néha össze fekszünk még nem jelenti azt, hogy együtt is vagyunk!- mondja fel feldúltan. Szavaira szívem megreped torkom pedig el szorul.

- Szóval nem vagyok több mint egy alkalmi szexpartner számodra...- vetem szemére az előbb halottak tartalmát.
- Te is tudod, hogy nem így értettem csak...csak...
- Csak mi?! Mi az nem jut eszedbe egy jó hazugság, amivel hitegethetsz és azt mondhasd, hogy számítok is neked valamit?!- kelek fel idegesen az ágyból.
- Fontos vagy nekem....- suttogja, de egyáltalán nem meggyőző hanggal hanem olyan kételkedő hanggal.
- Igen?! Akkor mért csak akkor vagy itt ha kell valaki melléd az ágyba?! Mért nem tudsz azért jönni, hogy beszélgessünk csak, vagy csak időt töltsünk valahol egymással?! Miért nem engeded, hogy meg ismerjelek rendesen, mért van az, hogy ha neked úgy szeretnéd akkor mindent tudhatsz rólam, de én soha semmit nem tudhatok rólad?!- kiabálok azzal sem foglalkozva, hogy kik hallhatnak meg.
- Kook...- szólít meg szipogva kezével enyémet akarja meg fogni, de én ellököm magamtól és hátat fordítok neki.
- Menj most el Taehyung...- mondom már én is halkan.
- Kook...
- Öltözz és húzzál el- borítom fel mérgemben író asztalomat és fordultam könnyes szemmel felé.
Döbbenten és ijedten nézz rám és az ő szemei is könnyáztattak.

El kezd lassan öltözködni amit én végig követek és bánatát látva legszívesebben magamhoz ölelném, mint mindig ha bánatos, de a most el hagzott szavai mögötti igazság miatt nem tudom meg tenni...
Ha szeretetemet csak ki használta akkor eméssze csak őt a fájdalom, úgy ahogyan engem is emészteni fog...

Csendben az ajtóhoz sétált, de még egy utolsó reményteljes pillantással nézett rám mire fejemet el fordítottam.
- Sajnálom...- suttogta, majd ki lépett az ajtón.

Miután el ment én teljesen el vesztem...
Dühös voltam, csalódott, szomorú és közben élt bennem a bűntudat, mert bántottam őt még ha az maga az igazság is volt..
Székemet fel kaptam és falhoz vágtam mire a szék ripityára tört, ahogyan ezután az egész szoba mivel törni zúzni kezdtem.
A zajra be néztek hozzám de Hwan nem volt itthon és rajta kívül senki nem mer ilyenkor leállítani, mert sikerült a legjobb harcosok közé jutnom erőm már Hwannal is el kezdett vetekedni, de mivel sikerült őt is el fogadnom vezéremnek így nem tudok fölé kerekedni vagy neki menni.

Eszetlenségemben karmaimat elő hívtam és már fájó szívemet akartam ki tépni, hogy abba maradjon ez a sok érzés ami meg rohamozott, de ekkor meg érzek egy ismerős karamell illatot, majd ahogyan egy kéz az enyémet el veszi mellkasomról és a földre húz ahol magához húzva ölelni kezd.
Kapaszkodnie kezdek ebbe a kellemes érzésbe mely most olyan biztonságot ad mint amit utoljára anyám vigasztaló karjaiban éreztem.
Lassan rájövök halk meg nyugtató hangjából, hogy Clara ölel magához.

Sokáig maradtunk így, éreztem Hwan illatát amikor gondolom benézett hozzánk, hogy mi történt, de Clara el küldte aminek örültem mert nem akartam változtani a mostani helyzeten.
Clara tényleg a falka anyjának mondhatja magát, Hwannál pedig nem tudnék jobb vezért találni.

- Gyűlölöm- suttogom ami tudom eszembe jut.
- Tudom, ahogyan most lehet ő is téged- mondja- milyen kár, hogy a szerelemnek ez nem az ellentéte sokkal inkább az a része mely megerősíti, a tudatot hogy igenis szeretitek egymást...- mosolyodik el- hányszor vágtuk egymás fejéhez Hwannal, de mindketten tudtuk, hogy nem igaz, csak a düh szavával fejezzük ki a szeretlek szót.

Ellenkeznék, hogy nincs szerelem köztünk de szemhéjam egyre nehezebb lett míg végül el nem nyelt a kimerültség sötétje...