Never Say Never **Befejezett**

Nem akarlak elveszíteni...

Taehyung:

Nem tudtam, hogy hová csak szaladtam minél messzebb, viszont muszáj volt meg állnom mivel emberi alakban sokkal lassabb és sokkal hamarabb is elfárodok, amikor pedig körbe nézek és körbe szaglászom pár perc múlva rá is jöttem, hogy Noelék területén vagyok így nem aggódom, hogy bárki bántana. Egy kisebb séta után már látom is házukat amit nagyobb ívbe próbáltam ki kerülni nehogy bárki meg lásson, de természetesen nem jött össze.
- Lám, lám kit fújt ide a szél- szólalt meg mögöttem egy ismerős hang mire sóhajtva fordultam a fának dőlő alfafelé- eltévedtél? Már ezer éve nem jártál erre.
- Téged is jó látni Taemin...
- Jamie most nincs itt.
- Nem is miatta jöttem, csak... Kicsit nem figyeltem az útra és itt lyukadtam ki- vonok vállat.
- Értem. Hallottam, hogy az alfád haza jött, hogy hogy nem vele vagy?- erre a kérdésre újra dühös leszek és ennek hangot is adok.
- Ő nem és soha nem is volt az alfám!- kiabálom- vissza se kellett volna jönnie, ott kellett volna maradnia, úgyis fontosabb neki mindenki nálam, pedig ha igazán szeretett volna engem választott volna! Engem! És nem azokat akikhez soha a büdös életében nem kötődött... És most azt hiszi csak úgy vissza fogadom! Na meg a nagy büdös francot! Találjon más balekot aki elviseli, különben is túl jó fiús és én utálom az ilyeneket! Nem is értem hogyan tudtam eddig elviselni, azt a szerencsétlent!- törlöm le indulatosan kicsordult könnyeimet, de egyre csak több követi mire újra dühös leszek és egyre jobban törölgetem le őket.

- Héj, Taetae- ölel meg Taemin óvatosan én pedig valamiért belé is kapaszkodok- Jól van, semmi baj, össze vagy zavarodva és túl sok érzelem tombol most benned, de figyelj csak egy pillanatra csukd le a szemeidet- fordít gyengéden magával szembe én pedig tettem amit mondott- jól van, most pedig vegyél egy nagy levegőt majd lassan fújd ki, és ezt ismételd meg ötször.... Nagyon jó most akkor pedig mond csak, de ne gondolkodj rajta, mond el, hogy hiányzott e neked és ismétlem ne gondolkodj a válaszon.
- Igen... Válaszolom halkan- de...
- És nem szeretnéd, hogy újra a karjaiban tartson?
- De...de...
- Nem akarod újra érezni azt a biztonságot és boldogságot érezni amit akkor éreztél mikor vele voltál!? Nem hiányzik az érintése?! Az illata?! Törődése?!
- Jó lenne újra magamon érezni őket- sírom el magam újra.
- Nyisd ki a szemed. Most akkor pedig azt áruld még el, hogy tényleg akarod, hogy el menjen és soha többé ne menjen a közeledbe?- kérdezi mosolyogva, engem pedig közös emlékeink sokasága rohamozott meg..az első csókunk és szeretkezésünk...az amikor szerelmet vallunk, amikor meg nyugatat vagy meg nevetettet....
- Taehyung..- láttam már szerelmet elveszni....nem túl jó senkinek sem, mindenki aki el veszti az mindig magányos marad legbelül..Te meg érdemled a boldogságot, ahogyan ő is, bár még nem igen ismerem, de tudom, ha téged le tudott venni a lábadról akkor rossz nem lehet. Ha hagyod, hogy egy olyan kisebb dolog miatt mint amit te is érzel most, el távolodjatok és sosem bocsájtasz meg neki, akkor örök szenvedésbe taszítod őt is és magadat is ezt ne felejtsd el.- lép el tőlem majd mire észbe kapok már el is tűnik szemem elől.

Szavain gondolkodva indultam tovább haza felé, amikor egy fura szag kúszott az orromba.

Át változtam hátha jobban tudom azonosítani és sikerült is...vér volt..vér szaga áradt a levegőben, gyorsan szaladtam a szag után meg tudni mi történt, és aztán megláttam a két alfát, ahogyan küzdenek, közelebb mentem hátha ismerem őket és mintha villám csapott volna belém, ijedten jöttem rá, hogy az egyik az Jungkook...és nem nézett ki túl jól...fáradt volt és gyenge habár sikerült sebet ejtenie a másikon nem is keveset, és lehet ha jobb formában van le nyomná ha nagyobb tőle a másik ha nem, de ahogy elnézem rájövök, hogy azóta nem ehetett és ihatott vagy fújhatta ki magát mióta haza jött, mert rögtön engem keresett meg... A szívem bele fájdult ahogyan láttam, ahogy az alfa a hátánál meg fogva dobja neki egy fának aminek nagyot reccsenve esik neki.

Nem bírtam tovább bátorságot erőltettem magamba, hogy meg mentsem ugrottam neki a nagy darabnak, jobb fülét jól meg szaggatva, mire nagyot morogva dobott le magáról és rám vicsorgott, én pedig fel állva fajós lábbal amire rá estem, álltam Kook elé védelmezőn.
- Kim Taehyung! Mit képzelsz?!- szólal meg belső alfája, mire rá is jöttem, hogy kivel állok szembe...
- Nagyon sajnálom Adam.., de nem bánthatja!
- Miért?! Ki ez neked?!
- Ő az én...- nézek rá a most már emberi alakban és ájult Kookra- az én alfám...
Adam nem kicsit döbbent le kijelentésemre amivel nem volt egyedül én se hittem volna, hogy valaha ilyet mondok...
- De mi a fenét csinált itt?!
- Szerintem nem tudta, hogy az önök területén van...
- Mindegy, és bocs kölyök ha tudtam volna nem bántom.
-Tudom- mondom, majd mindketten vissza változik, én pedig rögtön hozzá rohanok.

- Vigyázz, majd én viszem úgyis nálunk van a doki majd meg vizsgálja.- emeli fel Kookot Adam, én pedig követem őket.
- Hogy, hogy önöknél van a doki? Csak nem egy újabb baba a láthatáron?- kérdezem oldva a kínos csöndet, és próbálva nem félni a hatalmas alfától mellettem...
- Nos valami olyasmi- jön... talán zavarba..ami fura mert általában határozott szokott lenni.
- Értem- mondom és inkább csendben folytattuk az utat. Bevallom mindig is féltem Adamtől, nem is tudom, hogy az az aranyos és kedves melegszívű Sebastian, hogy a fenébe jöhetett össze ezzel az emberrel. 

Mikor be nyitottunk egy két üvöltő személy fogadott.
- Gyere- mondja halkan Adam- menjünk a földszinti szobába- int a szoba irányába, én pedig követem oda.
- Jól van maradj itt vele, mindjárt ide hozom az orvost- megy ki a szobából.
Kookra nézek aki még mindig ájultan fekszik az ágyon. Arcára simítok és egy apró csókot adok szájára.
- Tt...tae..taehyung...- nyögi nehezen még mindig csukott szemekkel. Újra arcára simítok és suttogva beszélni kezdek hozzá.
- Nyugodj meg, itt vagyok, itt vagyok, mostmár minden rendben lesz.

Szerencsére sikerült ellátni és az orvos szerint estére jobban lesz. De jobb lenne ha pár napig nem mozdítanánk el mert fel szakdhatnak a varratok. Adam és Sebastian is meg engedték maradjon én pedig fel hívtam apáékat és megbeszéltem velük, hogy én is maradok. Ha jól értettem, az itt kialakult dolgokat rá jöttem, hogy az egyik ordibáló fél az Sebastian volt a másik pedig Adam új fiatal titkára akit valaki fel csinált vagy valami ilyesmi...
Nem akartam bele keveredni a dolgokba.
Óvatosan Kook mellé feküdtem és én is el aludtam.

Reggel lágy simogatásra ébredek az arcomon. Kinyitom szememet és egy mosolygó Jungkook néz vissza rám.
Én pedig boldogan ugrok nyakába mire egy kis fájdalmas nyögést hallat, de vissza ölel.
- Annyira féltem- suttogom- nem akarlak elveszíteni...
- Shh- nyugtat- soha többet nem foglak el hagyni, soha többé! De mi most hol vagyunk?- néz körbe, én pedig vissza ereszkedek mellkasára.
- Adaméknél, Nam szüleinél.
- És ki volt az a másik alfa?
- Adam, nem tudta ki vagy és tudod ő...nos általában előbb cselekszik és csak utána kérdez...
- Aha..mindegy amúgy is pont vele akartam beszélni.
- Mi dolgod van vele neked?- értetlenkedek
- Tudod kutatom a választ, hogy mivel bántottalak annyira meg- süti le szemeit.- Hwan szerint Jamienek el mondtad, de mivel ő úgy se mondaná el így eljöttem olyanhoz akivel Jamie őszintén szokott beszélni.
- Nos akkor nagyon rosszul tudja a dolgokat Hwan mert Jamie már nagyon régóta nem beszél pár mondatnál többet Adammal azt is csak összejöveteleken, ahol muszáj.
- Akkor mond el te! Kérlek azok áruld el nekem!

- Tudod...nem olyan nagy ügy, csak nagyon fájt, hogy bárhogy kértelek, és marasztaltalak, hogy maradj velem, te mégis őket választottad... Őket pedig csak aznap találkoztatok...- kezdek el már megint könnyezni- én értettem és megértettelek, hogy miért és mit akartál,de miért nem tudtál legalább addig maradni mellettem amíg megnyugszom és elfogadom a dolgokat...elfogadtam volna, és szerelemmel fűtve vártalak volna vissza, de te csak úgy elmentél velük, nem figyelve mennyire fáj ez nekem... Egyszerűen nagyon fájt, hogy inkább velük tartottál ahelyett, hogy míg szükségem volt rád mellettem legyél... Idegeneket választottál helyettem...
- Nagyon sajnálom Taehyung...
- Jungkook- ülök fel szipogva és meg fogom kezeit- ígérd meg nekem, hogy mielőtt csak úgy el akarnál menni előtte meghallgatsz és figyelsz rám, mellettem leszel.
- Ígérem, és akkor megbocsátasz?- próbál felülni fájdalmasan, de én vissza nyomom és oda hajolok, ajkainkat már csak egy hajszál választja el...
- Már régen megbocsátottam- suttogtam majd ajkainkat egyesítettem.