Never Say Never **Befejezett**

Furcsa beszélgetések

Jungkook;

Na most elkaplak, muszáj, hogy elkapjalak- mondtam magamban az őznek amit készültem elejteni ezen a héten ez az első nagyobb erdei állat amit találok, ebben az erdőben nagyon kevés a nagytestű állat szóval ha nem akarok sokadjára is mókus húst enni (amivel még csak jól sem lakok) akkor nem hibázhatok.

Előttem van éppen iszik én pedig éppen rá ugrani készülök, hogy elharapjam a torkát ekkor azonban lépéseket hallottam magam mögött.
Bele szagoltam a levegőbe és ha jól éreztem két erős alfa tart felém, akik nyilván szintén megéreztek engem, ahogyan be lopakodtam a telkükre...

Nagyot fújtatva hagyom ott prédámat, hogy el menekülhessek hiszen kettővel nem tudnék el bánni, na meg aztán mégiscsak az ő erdőjük én meg csak az egy csavargó...
Azonban nem számítottam rá, hogy ilyen közel járnak, mert a következő pillanatban az egyik a hátamra ugrott a másik pedig torkomnál fogva próbált földre kényszeríteni.
Bár szorításuk elképesztően szoros volt és már majdnem hagytam magam, viszont szerencsére az egyiket aki a hátamon volt sikerült valahogy ki billentenem az egyen súlyából a másikat pedig minden erőket össze szedve le rúgtam magamról és rohanni kezdtem, nem nézve semerre csak futottam amilyen gyorsan csak tudtam.
Egyszer a semmiből neki ütköztem egy másik farkasba akivel össze gabajodva gurulunk kicsit aztán szét válunk, hála istennek nem az egyik alfa volt, hanem csak egy...omega?
Mivel nem láttam még testközelből egyet sem így nem tudtam biztosra, hogy az e, mindenesetre gyönyörű világosabb árnyalatú farkas volt kecses testalkattal, minden bizonnyal emberi alakja is csodálatos és lenyűgöző lehet.
Viszont mielőtt el gondolkozhattam volna hallottam meg a vonyítás, amire nem kicsit ijedtem meg, ezért utoljára rá néztem a farkasra, és a biztonság kedvéért nagyívben ki kerültem és újra őrült módjára futottam.

Sokáig futottam nem figyelve mi van előttem, amikor a semmiből egy szakadék tárult elém...
Meglepődve próbáltam meg fékezni de már késő volt és már szabad esésben kezdtem el zuhanni...
Azt hittem mély a szakadék és, hogy le fog peregni hitvány és szar életem sorozata ezzel ellenben viszont, zuhanásom utolsó pillanatában fenn a peremen láttam az ismert farkast, aztán pedig minden elködösült...

"- most jól figyelj rám Jungkook! Nem szabad ide vissza jönnöd! El kell menned és mindenedet itt kell hagynod, hogy senki se találhasson rád! Értetted? Azt kérdeztem, hogy értetted?!- kérdezi anyám zokogva előttem térdelve.
- De mama én nem akarok el menni...
- Tudom, de muszáj drágám...
- És pápa hol van tőle is el kell köszönöm...
- Édesem... Papa...papa... már nem lesz többet velünk...
- De hát mért nem? Hol van? Talán el ment tőlünk?
- Igen, el kellett mennie, de Jungkook most ideje neked is menned
- Velem jössz?- sírok fel
- Sajnos nem tudok, meg kell védenem téged.
- De...
- Csak menj, és ne feledd minden rendben lesz...."

"Minden rendben, minden rendben lesz, nincs semmi baj"- zúgtak a fejemben az álmom szavai.
Egyszer csak azt érzem, hogy egy puha selymes lesz kéz pihen mellkasomon, azt hittem meg haltam és anyám az, de mikor ki nyitottam a szememet egy talán velem egy idős fiú térdelt mellettem...
Ösztönösen kaptam el kezét és vicsorogtam rá majd mielőtt számított volna rá, nem törődve a tegnapi fájó sebeimmel szorítottam nyakától fogva a falhoz.
Kicsi kezével fuldokva az én kezemre fogott;

-

Ki vagy és hová hoztál?- kérdezem rekedtes és morgó hangon mivel olyan mintha ezer éve nem kellett volna meg szólalnom emberi hangomon.
- Énn..öhmm..meg...fuull..- hörögte könnybe lábadt szemekkel, mire rájöttem, hogy túl erősen szorítottam, így engedtem rajta.
- Szóval?!
- Taehyung vagyok- köhögte- megsérültél szóval ide hoztalak, hogy helyre gyere.
- Szóval nem SuRu embere vagy?! Nem megölni készültél?! És ne hazudj- szorítok újra nyakára.
Újra fulldokolni kezdett alig bírt valamit kinyögni.
-Nhemm.. Tu...- megint engedtem a szorításból- Nhem tudom... miről.. beszélsz...nem vagyok senki embere Jung Hoseok fia vagyok...

El engedtem ő pedig térdre esett és mély levegőket szívott magába.
A fejembe hirtelen erős szúrást kezdtem el érezni így elé rogytam térde én is és fejemet kezdtem fogni ahonnan a fájdalom érzete jött és még is éreztem egy egyáltalán nem kicsi sebhelyet..

- Feküdj vissza- mondja az idegen fiú, én pedig morogva teszem meg.
Egy hideg rongyot tesz fejemre amin érzem a fertőtlenítő szagát.
- Tessék, idd meg- nyújt egy palack vizet, és mivel már régóta nem ittam így rögtön kezéből kikapva ittam volna ki minden cseppjét, azonban hirtelen kivette kezemből és egy pici gyógyszer tablettát adott.
- Vedd be fájdalom csillapító mondja.
Bólintok és a maradék vízzel be veszem

- Mért vagy itt? Egyáltalán mért segítesz rajtam?- kérdezem amikor már jó hosszú ideje ülünk és nézzük egymást- még csak nem is ismersz...
Hosszasan el gondolkodik mielőtt válaszolna.
- Valójában fogalmam sincs, csak valamiért, talán kíváncsiságból vagy ösztönből. Végülis az omega vagyok...megeshet a szívem egy bajba jutott alfán- gondolkodik el-mosolyogva.
- Te...- nézek végig rajta- te tényleg omega vagy?
- Ezt úgy mondod mintha nem láttál volna még omegát- nevet fel, de mikor nem szólalok meg és fel húzott szemöldökkel néztem rá, csodálkozva nézett rám.
- Várj... Te még nem láttál egyetlen omegát sem?! Az lehetetlen!
- Nehéz lett volna ha sehol nem maradtam 2-3 napnál tovább...- dünnyögöm.
- Uram isten- mondja sokkolva- életemben nem hallottam ilyet...
- Mi ez a fura szag?- szagolok a levegőbe mert kezd idegesíteni, aztán rá nézek a fiú táskájára- onnan jön.
- Ó, tényleg el is felejtettem- nyúl bele- tessék egyél csak, lefogadom, hogy már rég nem ettél- nyújtott nekem valamit, amit nem tudom, hogy mi volt így csak bambán néztem rá.
- Mi az? Finom szendvics én csináltam.
- Ez étel?
- Nem, kis kutya szar- forgatja szemét, de amikor látja fejemen, hogy képes lennék el hinni, nagyot sóhajtott- Jesszusom jár persze, hogy kaja!
- De én ilyet nem eszem...
- Hát akkor mit eszel- húzza fel szemöldökét- kekszet? Mert csak azt hoztam a két szendvicsen kívül...
- Mókust, nyulat, őzet, vadd...- nem hagyta, hogy be fejezzem.
- Fúj, te nem is ettél soha emberként?!
- De, utóljára öt évesen, bár sosem ettem túl sokat, mindenesetre már el felejtettem milyenek...
- Húha... Akkor azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy egyél, úgyhogy fogd és edd meg, ne aggódj ízleni fog.
El veszem tőle y majd kicsit harapok belőle, nem is volt rossz bár az igaz, hogy fura volt, de nagyon is finom volt, úgyhogy hamar meg is ettem.

- Tényleg finomak voltak- mondtam evés után.
- Én szóltam- nevetett és én is el mosolyodtam kicsit.
- Amúgy...- kezdi óvatosan- mi a neved?
- Jungkook- válaszolom én is óvatosan.
- Wow, macsó névnek hangzik- mosolyog rám furán és szemei is furcsán csillannak meg.
- Az mit jelent?- kérdésemre el kezd nevezni.
- Hát, ha nem tudod, akkor azt hiszem lesz még miről beszélnünk Jungkookie.

Sziasztok!
Na, hogy tetszik idáig a történet?
Amúgy biztos elég furán hangzik, hogy Jungkook csa eddig csak farkasként evett, de mivel menekülnie kellett nem sokat változott vissza emberré inkább farkas volt miután el került otthonról.
Mindenesetre remélem tetszik és nem sokára hozom a folytatást, ha bármi kérdés van nyugodtan tegyétek fel.
Szép napot!❤️