You're mine... ;[BEFEJEZETT]

11.

A nappaliban volt egy hatalmas asztal, amit Calummal azonnal megrohamoztunk, és nagyjából a felét elpuszitottuk. Ez van akkor, ha éhesek vagyunk. Nem. Ez van akkor, hogy ha csak egy kicsit vagyunk éhesek. Igen, így helyesebb. Miután teljesen teletömtük a hasunkat, leültünk a szomszédos helyiségben lévő kanapéra, és beszélgettünk. Ő kérdezett, nagyon is személyeseket. Meglepődtem rajta, de hát ki nem lepődne meg? Tekintetét mindvégig rajtam tartotta, és figyelt rám. Ez túlzottan is különös volt, ami miatt rá is kérdeztem. Nem válaszolt, csupán megvonta a vállát. 

Ezután jött be Mrs. Hood, és kiinvitált a nappaliba. Ott, a meghívottak énekelni kezdték a Boldog Szülinapot nevezetű éneket, majd Cal felvágta a tortát. 

Épp a sajátomat ettem, amikor Cal állt meg előttem. Mogyoróbarna szemeivel engem fürkészett, majd egy mosoly kúszott arcára.

— Mi a baj? — kérdeztem, miközben felnéztem rá. Eddig is magas volt, de így, hogy ültem előttem olyan volt, mint egy hatalmas felhő karcoló. 

— Tejszinhabos a szád — mosolyodott el, majd lehajolt, s lecsókolta ajkaimról a fehér krémet.

A csók persze hosszabbra sikeredett, mint ahogy azt mindketten terveztük, mivel teljesen fölém kerekedett.  

Ezt az idilli  pillanatot Mrs. Hood zavarta meg, kinek köhögésére szétrebbentünk. 

— Üdvözölnöd kéne a nagybátyádékat. Csak is miattad jöttek el ide. 

— Vagy inkább a bankkártyám miatt, amely tele van nem kevés pénzzel — fintorodott el az előttem lévő.

— Ne légy szemtelen! — nézett rá mogorván, mire kiment. 
Cal megragadta a kezem, s felhúzott. Ujjait összekulcsolta az enyémmel s kifelé húzott a helységből. Egy negyvenes éveiben járó házaspárt pillantottam meg az egyik sarokban, akik épp pezsgőt iszogattak. Mindketten feléjük vettük az irányt. Megálltunk előttük. Cal kezet fogott a férfival s megpuszilta a nőt.

— Kit tisztelhetünk a hölgyben? — kérdezte a férfi.

— Óh, igen. Ő itt a barátnőm, Yvonne. Yv, ő itt George és Elza Jones _ a férfi kezét nyújtotta, amibe beleraktam a sajátom, amit megpuszilt. Apró pír szökött arcomra, ezután pedig megpusziltam a nőt is.

Barátnőm. Annyira jó volt ezt hallani tőle.  Ahogy rám nézett, ahogy ujj begyeivel a kézfejemet simogatta, ahogy barnás-fekete haja ziláltan áll homlokán egyből azt az érzést keltette bennem, hogy köztünk tényleg van valami. Tekintete és kétértelmű mondatai mindig zavarba hoznak, ami neki tetszett. Ez pedig akkor tetszett neki, ha... á, ezt csak beképzelem magamnak.

Már csak azt veszem észre, hogy ismét csak a konyha melletti helyiségben vagyunk a kanapén. Úgy látszik rengeteget gondolkodom.

Kezét combomra helyezte, majd simogatni kezdett. Halk nyögés hagyta el szám, majd ajkaimat beharapva a fiúra néztem. Ajkain egy pimasz mosoly jelent meg, majd szemeimbe nézett. Megragadta a lábamon pihenő kezem, s magával húzott fel a harmadikra. Egy tető téri helységbe értünk, amelyben egy kisebb nappali volt, valamint négy ajtó. Bementünk a harmadikba.Fából voltak a falak, s a hely is szűkös volt. Egy nagy, két személyes ágy volt, mellette pedig egy hatalmas szekrény. Az ágy előtt volt az ablak, amely alatt egy fűtőtest helyezkedett el. Az ablakot eltakarta egy sötétítő, amely vörösben pompázott. Elképedve bámultam a gyönyörű szobát, majd Calumra pillantottam. 

— Ez gyönyörű! — motyogtam elképedve.

— Sosem hoztam el ide senkit. Sőt, sosem hívtam el magammal egyik lányt sem, akiket megvettem. Ismét első vagy, Yv — mormolta, majd közelebb lépett. 

Ajkait az enyémre nyomta, kezével pedig fenekemet markolászta. Elhúzta a függönyt, felemelt, s felrakott az ablak párkányra. Ajkaimba harapott, majd ajkaival nyakamat kényeztette. Vágyakozással teli nézéssel néztem a fiút, majd felemeltem a fejem, s ekkor megpillantottam egy képet az éjjeli szekrényen.

Nem akartam ezt tenni, de muszáj volt. Lassan eltoltam magamtól, amin meglepődött. Kidülledt szemekkel bámult rám, ám én csak előre mentem. Megálltam a szekrény előtt, s felvettem a kirámázott képet. Egy kislány volt rajta és egy kisfiú. Na jó, inkább pontosítok: Calum volt rajta és én. Emlékszem rá. Emlékszem, hogy mikor készítettük ezt a képet. Karácsony volt, a fejemen egy műanyagból készült barna szarvas szarv volt, amely villogott, Calumon pedig egy mikulás sapka. Mindkettőnk kezében egy kisebb doboz ajándék volt, amelyet egymásnak adtunk. Ez volt az utolsó közös karácsonyunk. 

Ezután keveredett tekintetem a mellette lévő kis rajzra. Négybe volt hajtva, bár már tudtam, hogy mi is lehetett az. Lassan nyitottam szét, és álltam Cal égető tekintetét. Miután teljes egészében láttam a képet, egy apró mosoly kúszott arcomra. Megtartotta. Pedig biztos voltam benne, hogy szétszakítja. 

— Kitől kaptad? — kérdeztem a lapra célozva. Ez így eléggé hülyén hangzott, tudva azt, hogy én firkantottam rá azt a szerencsétlen kiskutyát, ami annyira fogyatékosan nézett ki, mint egy olyan rajz, amit egy részeg rajzolt volna. 

— Egy lánytól. Nagyon régen — motyogta, majd kikapta a kezemből a lapot, és megnézte. Apró mosoly kúszott az arcára, ahogy végigmérte azt a szerencsétlen dögöt. 

— Szeretted őt? — haraptam ajkaimba.

- A kutyát? Nem, őt nem. Viszont a lányt annál inkább. De, ez már nagyon rég volt — vont vállat.

— És szeretnéd még azt a lányt? — néha utálom magam, meg azt a sok bátorságot, amely bennem veszett el.

— Talán. Nem tudom. Most más élet célom van. 

— Ó, igen? — néztem szemeibe. Talán el kéne mondani neki. 

— Igen. Itt áll előttem — mosolyodott el, majd kezeit derekam köré vonta.

Ha tudnád, Cal. 

Apró csókot nyomott ajkaimra, én pedig hajába túrtam. A falhoz nyomott. Éreztem égető leheletét arcom minden egyes pontján. 

S elképzeltem azt, hogy mit mondana akkor, ha megtudná ki is vagyok. Abban biztos vagyok, hogy nem lenne boldog miatta. 

Órákkal később az ágyban feküdtünk. Ő mélyen aludt, én pedig magam elé meredtem a sötétben. Térdeimet magam alá húztam, s a békésen szunyókáló Calumot figyeltem. Csak azon veszem észre magam, hogy magamban beszélek.

— Calum, képes lennél szeretni egy ilyen lányt? Aki az első perctől kezdve hazudott neked? Tudod, én el akartam mondani. Majd' minden nap. De nem mindig volt rá esély. Volt, amikor nem is engedted. Tudod, amikor ajkaiddal betapasztottad a szám, és nem engedtél szóhoz jutni. Bár, alig vagyok nálad egy hónapja, teljesen hozzád szoktam. Eleinte féltem tőled, hisz " Te vagy a gonosz bácsi, aki megvett engem", még akkor is, ha ismertelek régen. Ó, ha már itt tartunk, elmondhatom, hogy én vagyok a Te Zabpehely lányod. De, mivel te most alszod életed legjobb álmát és nem hallasz semmit, És, tudod, nekem ez így jó. Majd, ha egyszer kiderül, elmondhatom, hogy én bevallottam neked mindent. Az már nem az én hibám, hogy elaludtál — s egy puszit nyomtam homlokára, majd mellé feküdtem, s percekig őt bámultam.