You're mine... ;[BEFEJEZETT]

12.

Sziasztok. Igen, megint rizset osztogatok, de ez most fontos. Eston görlök figyeljenek jobban! Szóval, az egyik legjobb irólány most publikálta történetét( szeptember óta. Rohadjmeg.... ), és szeretné, ha benéznétek hozzá. http://www.wattpad.com/56374663-team-damon-%CE%B2evezet%C5%91 . Szép napot ˘˘ 

Két héttel később épp otthon forgolódtam a konyhában, amikor kopogtak. Egy konyharuhába töröltem kissé zsíros ujjaim, majd az ajtóhoz siettem. 

Calummal nemrég átbeszéltünk mindent. Már nem áll mellettem két gorilla bácsi, aki lesi minden lépésem. Már nem zárja rám az ajtót, és már megengedi, hogy elmenjek itthonról. Talán... mást érez. Pedig ez lehetetlen. Sosem jelentette ki, ámbár voltak rá utalások. Megengedte, hogy eljárjak itthonról, persze csak a boltig, meg vissza. Azt jegyezte meg, csak úgy mellékesen, hogy ha megpróbálok elszökni, akkor ő megtalál, és nagyon csúnyán elbánik velem. Na igen, miután megláttam azt a pimasz mosolyt az arcán, azonnal arra az elhatározásra jutottam, hogy egyszer megpróbálok elszökni. Ott legbelül vágyom arra a büntetésre, még ha talán nem is lesz olyan kellemes számomra. 

Miután kinyitottam az ajtót egy fiatal, pink - kék - lila hajú lánnyal találtam szembe magam. Miután feldolgoztam látványát, megmukkantam.

— Miben segíthetek? 

— Sziiia! Lauren vagyok, az új szomszéd! Hoztam sütit! — az "ü" és az "i" betűt hosszan ejtette, s a kezében lévő tányért felém nyújtotta.

— Én Yvonne vagyok, de szólíts csak Yv - nek. Gyere be — invitáltam őt be a házba, majd jómagam is a nappali felé vettem az irányt. 

A konyha pultra helyeztem a süteményes tányért, majd a hűtő felé cammogtam. Kivettem a narancs, valamint az alma levet, s két pohár kíséretében az asztalra helyeztem. 

— Melyiket szeretnéd? — kérdeztem tőle, mire az almaléval teli üvegre mutatott. 

Percekkel később mesélni kezdett. Magáról, a férjéről, akivel nemrég házasodtak össze, s a jövőjéről. Két gyereket szeretne, elmondása szerint, ennyi minden családba kell. A hajáról pedig egy kisebb mesét is mesélt, amit be kell, hogy valljak, tetszett. Persze, hogy ha ennyire szereti a férjét, akkor nem is csodálkozom. Aranyos volt, ahogy kisebb pír szökött az arcára, amikor mesélt a férjéről, s látszott rajta, hogy ugyanúgy szereti, mint ahogy néhány évvel ezelőtt is tette. 

Ekkor elkezdtem gondolkodni a jövőn. Vajon én is ugyanígy fogok mesélni valakinek Calumról? Ilyen boldogan? Vagy lehetséges, hogy ki fog dobni, én meg még gondolni sem fogok rá, mert ismét csak sírnák. Az utóbbi opció lesz, valahogy érzem.

— Hahó! — lóbálta meg kezét előttem Lauren, ami felébresztett mély gondolkodásomból.

— Itt vagyok, bocsánat! Csak elgondolkodtam. Éhes vagy? — tereltem témát.

— Nem, köszi. Így is már itt vagyok egy órája, pedig azt mondtam Shaynek, hogy csak tíz percig leszek távol. Inkább megyek — indult meg az ajtó felé, ám megtorpant. — Ó igen, még valami — fordult felém. — Ma este party lesz, tudod, koktél ruha, meg svédasztal, és hasonlók. Szívesen várlak titeket! — kacsintott, majd elment. 

A folyosó felé vettem az irányt, pontosabban a vezetékes telefon felé. Cal számát már fejből tudtam, így egyszerű volt tárcsázni őt. Felmásztam a fotelbe, lábaim magam alá húztam, s vártam, hogy felvegye a telefont. 

A tónus elhallgatott, csak halk zörgetés hallatszott a túloldalról. Majd egy sóhajtás. Mi mindent megadnék, ha most látnám a kissé ideges fejét, amikor is kifújja a levegőt, majd egyik kezével hajába túr, s egy féloldalas mosollyal elkápráztatja a körülötte lebzselő nőket. Ilyenkor jut eszembe, hogy én is csak az egyik vagyok. Egyik, a sok közül.