You're mine... ;[BEFEJEZETT]

19.

Órákig köröztem a városban, mindaddig, ameddig nem találtam egy olcsó motelt. Ugyan volt üres szoba, de az épp hogy lakható volt. Az ágynemű hófehér színe kissé barnás volt, a bútorokon rétegesen állt a por, a fal tele volt pókhálókkal. Nem épp kedvező, ám el lehet élni benne egy pár napig. Amúgy sem maradnák itt napokig, maximum egy hétig. Találnom kell egy normális albérletet, na meg munkát is. 

Az ágyon ülve magam elé képzeltem apám komor tekintetét, amikor is megtudja, hogy a kisebbik lánya egy koszos motelben lakik. Ez még egy címlapon sem mutatja jól: A milliárdos Richard Chars lánya egy lepukkadt motelben lakik.  Még viccnek is rossz, pedig ez a komoly valóság. 

Felálltam az ágyról, s a szekrény felé vettem az irányt. Kinyitottam a szekrény ajtaját, s elkezdtem pakolni bele a ruháimat. Talán öt darab felsőt tehettem fel a legfelső polcra, amikor is recsegést hallottam, majd hatalmas por kerekedett előttem. Igen... Leszakadt a polc. Az egész szoba - ha lehet ezt mondani - még jobban megtelt porral, épp úgy, mint a ruháim. Mindegyiket egyesével megráztam, s visszadobtam a táskába. 

Jobban járok, ha nem nyúlok semmihez, mert a végén még többet kellene fizessek, mint amennyit eredetileg kell.

Elővettem laptopom, s munka után kezdtem kutakodni. Rengeteg lehetőség volt, ám mindegyikhez kellett volna egy egyetem, amivel még nem rendelkezek. Ezek szerint előbb kéne egy egyetem, mint munka. Ám február környékén ez lehetetlen, esetleg csak tanfolyamok. 

Egy kis ablak ugrott fel előttem, amire azonnal rákattintottam. 

Pincér képző tanfolyam - 500$ naponta. 

Harminc napos a tanfolyam. Ezalatt a harminc nap alatt a tanulók minden fogást megtanulnak, amelyek segítségével a minta pincérek közé lehet őket sorolni. New York legjobbjai tanítják majd őket.

Jelentkezni lehet az alábbi telefon számon, esetleg a következő e-mail címen. alvin_sanford@gmail.com

Kimásoltam a címet, amit be is illesztettem a címzett helyére. Leadtam az alapadataimat, a telefon számom és a további elérhetőségeimet, majd elküldtem az e-mailt. 

Ezután a zsebemben kezdtem el kutakodni, ahol is találtam néhány dollárt, amelyből tudok venni magamnak ételt. Magamra kaptam kabátom, valamint egy csizmát húztam a lábamra. Táskámba helyeztem a telefonom, valamint a pénztárcám is, majd kimentem a lakásból. Kétszer fordítottam el a kulcsot a zárban, majd a zsebembe süllyesztettem az említett tárgyat. 

Miután elhagytam az épületet,  egyenesen a közelemben lévő boltba mentem. Megvettem mindent, mire a napokban szükségem lehet, majd vissza indultam. Közben megálltam a közeli bankban, s vettem le a kártyámról egy kevés pénzt. Abban van szerencsém, hogy van elegendő félrerakott pénzem egy bankszámlán, amiből nyugodtan vehetek le akkor, amikor csak akarok, meg amikor muszáj. 

A motel előtt voltam, amikor egy ismerős autót pillantottam meg. A francba.

Felrohantam a lépcsőn, s megláttam a kinyitott ajtómat. Picit meglöktem az ajtót, s miután beléptem, apám dühös arcával találtam szembe magam. Fura arckifejezéssel méregette a lakást, majd, miután észre vette, hogy megérkeztem, rám pillantott, s egy lépést tett felém. Automatikusan hátráltam, ám beleütköztem a falba.

— Ezt szeretnéd, Yvonne? — kérdésére felkaptam fejem. Nem, hisz ezt senki sem akarja. De vissza sem megyek. 

— Igen, apa. Pontosan ezt szeretném!

— Ebben a koszos, lebújt, lakhatatlan, szobának sem mondható helyiségben szeretnéd tölteni a mindennapjaid? — emelte fel hangját.

— Igen, épp itt akarok lenni. Miért? Tudsz jobb helyet? — vágtam vissza. Ideje, hogy az eddig csendben szunnyadó oroszlán magához térjen, és kiteregesse azt, amit eddig magában tartott.

— Yv, ezt még te sem gondoltad komolyan!

— Ó, apa, dehogynem! Annyiszor végig gondoltam már mindezt, hogy nincs mit ezen filozofálni már! Itt akarok élni addig, ameddig nem adódik jobb. És ne, ne mondd azt, hogy otthon minden jobb lenne, mert nem így van. Átvertél engem. Abban a hitben éltem, hogy Calum elfelejtett. De nem, mint ez a tegnap kiderült, nem így van. Sőt. Évekig keresett, és küldte a leveleket. Tudod milyen szar érzés volt ezt megtudni? Az akit szeretsz azért nincs veled, mert nem válaszoltam a leveleire? Mert a kis cetlik arról árulkodnak, hogy nem akarok róla tudni? Apa, tudod, hogy tönkre tetted az egész életem? Mindent. De ez neked úgysem számit már. Neked sosem számított az, hogy mi van velem. Sosem érdekelt, hogy hogy, és mit érzek ki, illetve ki iránt. Csak tömted a zsebem a mocskos pénzeddel, ezzel pedig el volt rendezve minden. Pedig nem így volt — fogalmam sincs, még miket vágtam a fejéhez, csak azt tudtam, hogy megállás nélkül beszéltem és beszéltem. Végül félbeszakított.

— Yv, mindezeket csak azért mondod, mert dühös vagy rám. Pedig tudjuk, hogy az elmondottaknak nincs sok valóság alapjuk. Én igenis... — ám az előző mondatát nem hagyhattam szó nélkül. 

— Szóval azt állítod, hogy hazudok?

— Én nem ezt... — nem, apa. ez a lakás az enyém. Itt én diktálok, és nem te. 

— Már hogy nem ezt mondtad! Takarodj innen! — mutattam kezemmel az ajtó felé.

— Yv, beszéljük ezt me...

— Azt mondtam, menj innen! Nem voltam elég világos? — üvöltöttem rá.

Megbántott pillantással vizslatott, majd kiment. Azonnal rácsaptam az ajtót, s ledőltem az ágyra. Hallottam, hogy még ott áll percekig, a nevem motyogja, meg azt, hogy ő mennyire, de mennyire sajnálja. Ám mindez nem érdekelt. Már nem. Ő kereste magának, és most fogyassza el. Negyed óra telhetett el, amikor hallottam, hogy elment. 

Kezembe vettem laptopom, s az e-mailjeimet ellenőriztem, gondolván, hátha...

És, igen! Jött egy válasz, miszerint holnap reggel tíztől kezdődik a program a keleti pályaudvar melletti bevásárló központ hátánál lévő épületben. 

Kopogtatást hallottam.

— Apa, nem meg mondtam, hogy menj el innen? — üvöltöttem.

Ám a válasz kissé meglepett.

— Yv, tudom, hogy pár évvel idősebb vagyok nálad, de az még nem azt jelenti, hogy az apád vagyok — halk kuncogás hagyta el száját, amit így, hogy egy ajtó választ el minket, is hallom. 

Mit kereshet ő itt?