You're mine... ;[BEFEJEZETT]

10

A következő nap reggelén ismét egyedül ébredtem. Ez a mániája, az már egyszer biztos! 

Nehezen ugyan, de felálltam az ágyból. Döbbenten tapasztaltam, hogy csak a takaró fedte meztelen testem. Vörös pír szökött arcomra, ha arra gondoltam, hogy mi is történt a tegnap este. Büszke és magabiztosan kijelenthetem, hogy ez volt életem legjobb, legizgalmasabb éjszakája egy olyan személlyel, akit kedvelek. Igen, kedvelek. Fura kimondani, de már egy ideje fura érzelmek kötnek hozzá. Utálom, mert néha egy faragatlan, idióta faszfej, máskor olyan, mint régen volt. Tökéletes. Hiányzik is néha az az énje. Na jó, talán mindig. Hiányoznak az együtt eltöltött órák, meg a mosolya. Amióta itt vagyok, nála, keveset mosolygott. Sőt. Épp hogy elhúzta a száját, ami, megmondom őszintén, zavar. Idegesit az is, hogy alig szól hozzám. Persze, a tegnap óta minden meg fog változni, hisz egyértelműen kijelentette, hogy nem szeretné, ha ismét ilyesmi történne. Bár, mondjuk nekem sem tetszett, hogy ennyire ideges lett. De, ha arról van szó, hogy az idegesség miatt hányszor is túrt dús hajába, és hogy milyen helyesen festett ezután, azt kell mondanom, hogy én minden nap el szöknék itthonról.

Itthon. Fura kimondani, de én már tényleg otthon érzem magam ebben a házban. Olyan, mintha mindig is itt éltem volna, vele. Mintha... tényleg együtt lennénk. Pedig nem így van. Abban már biztos vagyok, hogy hamarosan engem is el fog adni. Túl tesz rajtam, és én nem fogom neki elmondani az igazságot. Nem akarom, hogy azért tartson meg, mert muszáj. Ha nem jelentek neki sokat, akkor inkább tegyen túl rajtam. 

A takarót magam köré csavartam, s felálltam. Zilált, összegubancolódott hajamba túrtam, s megdörzsöltem szemeim. Elcsoszogtam a szekrényemig, s elővettem minden egyes szükséges dolgot, amit ma magamra akartam venni. Elvánszorogtam a fürdőig, s megengedtem a vizet. Ledobtam magamról a takarót, s bemásztam a zuhany kabinba. A forró víz egyáltalán nem égette testem, bár egy ideig szokatlan volt, viszont hamar hozzá szoktam. Először csak áztattam a fejem, hagyta, hogy a gondolataim elpárologjanak a fejemből. Minden egyes olyan gondolat, amivel nem szeretnék foglalkozni most, egy ideig el kellett tűnjön. Mindennek. 

Pár perc elteltével nyomtam a kezemre a samponból, amit nemrég vett Calum, s a hajamra kentem. Lassan beledörzsöltem a sampont a fejbőrömbe, majd miután eléggé habosnak tűnt, és alaposan meg volt mosva, ismét a víz alá álltam, s lemostam magamról a habot. 

Miután tisztának tituláltam magam kiszálltam a kabinból, s megtörülköztem. Magamra vettem a kiválasztott ruhadarabokat, s a fejem köré egy törülközőt tekertem. Kimentem a párás helyiségből, s a konyhába vettem az irányt. Az ebédlő asztalon hevert egy műanyag fóliába csomagolt vörös estélyi ruha, és egy levél. Elsőnek a levelet néztem meg, bár tudtam, hogy kitől is kaptam.

Korán be kellett mennem, viszont itt egy ajándék. Ma este csinosnak kell lenned anyámék előtt. C.

Két dolog járt az eszemben. Az egyik: a ruha csodálatos, és Mali - nak jó a stílusa. A másik viszont a rosszabbik: Cal anyja ismer engem. Tudja a titkom. És ez eléggé nem jó. Ha elkotyogja nem lesz jó vége az estének. 

Elhessegettem a gondolatot. Mrs. Hood nem tenne ilyet, és remélhetőleg nem is fog. 

Normálisan kibontottam a ruhát, majd csendben megcsodáltam. 

Na jó, nem. 

Felszakítottam a műanyag dolgot, amivel be volt csomagolva, és össze - vissza rángattam, mígnem megtaláltam a tükröt. Magamhoz húztam a ruhát, és megnéztem, hogyan is fog állni rajtam este. A ruha csodás volt, egy problémával. Én nem illettem hozzá. Valahogy túl nyúzott, túl karikás volt a szemeim alatt a bőr. 

Ismét pír szökött az arcomra. Ha csak arra gondolok, hogy miatta nézek ki ilyen elfuseráltan... Hát, lennék ilyen helyzetben többször is. 

Lassan a telefon után léptem. Cal leírta a telefonszámát olyan esetek miatt, ha történne valami. Elvettem a kis cetlit, ami a hűtőre volt ragasztva, s a vezetékes telefon felé vettem az irányt. Lekuporogtam a kis asztal melletti székre, és tárcsázni kezdtem Calumot. A hangrögzitő, bár erre számítottam. 

Miután hallatszott a sipszó, nekikezdtem.

— Jó reggelt, Cal — suttogtam, s kisebb hatás szünet után folytattam. — Kicsit fáradt vagyok, nem tudod az okát? Érdekes, mert én sem — kuncogtam, majd folytattam. — Hiányzol. Fura ezt kimondani, és biztos, hogy nem kölcsönös, de... Nem is értem, hogy miért mondtam ezt el _ ráztam meg fejem. — Csak azért hívtalak, hogy megköszönjem a csodás ruhát. Be kell mutass Mali-nak, ez már biztos. Mindegy — ráztam meg fejem, s miután rájöttem, hogy ezt nem látja, folytattam.
— Siess haza — ezzel letettem.

Miért mondtam el ezt neki? 

Nem értem a saját tettem.

Kötődöm hozzá.

Rohadtul.

Pedig nem kéne.

Nem olyan a helyzet, hogy megtehetném ezt. Nem szabad. Egyszerűen nem szabad! 

Az óra nagy mánusa a 12-re helyeződött, ami egyet jelentett: Cal bármelyik pillanatban megérkezhet. Rajtam van a csodálatos vörös ruha, a hajamat pedig kontyba kötöttem. A kinézetem a tűrhető állapotban volt, én pedig még idegesebb voltam, mint amilyennek lenni szoktam. 

Az ajtó kinyílt, s belépett Ő. Inge ki volt tűrve a nadrágjából, haja tökéletesen állt. Még.

Ajkai megrándultak miután meglátott, s táskáját az asztalra helyezte. Az ajtót becsukta maga mögött, s felém igyekezett. Tekintetét az enyémbe fúrta, s másfelé nem is öszpontositott, csak rám. Ettől a nézéstől még tényleg elhiszem azt, hogy jelentek neki valamit. Csak az a baj, hogy nem így van. 

Kezeit derekam köré fonta, s felemelt. A konyha asztalra ültetett, majd megcsókolt. Ugyan olyan szenvedélyesen, mint az előző este. Felsőteste gyengéden simult az enyémhez, nyele pedig érzéki táncot járt az enyémmel. Olyan mesébe illő volt ez az egész. Felfoghatatlan, mégis csodálatos.

— Nekem is hiányoztál, kiscica — morogta számba, majd egy mosoly terült el arcán. Olyan jó mosolyogni látni őt. 

Ismét pír szökött arcomra, ami miatt nevetni kezdett. Rajtam nevetett. A szenvedésemen. Néha azért kedvesebb is lehetnél, Hood. 

— Ne nevess — böktem vállába. 

— Olyan szép vagy, amikor elvörösödsz. És hogy mindez miattam van — csókolt meg ismét, majd ismét, és ismét. Nehéz betelni vele, az már biztos.

Miután eltávolodott, rendbe szedte széttúrt haját, majd eligazította magán az inget. Ismét felém pillantott. 

Ott ültem előtte egy széken, és minden tettét lestem. Annyira tökéletesen állt előttem, hogy még mindig nem tudom felfogni, hogy tényleg Ő az. 

— Induljunk, mert anya már türelmetlenül vár, hogy bemutassalak neki.

Ettől tartottam, Cal. 

Az út csendben telt el, ami szokatlan volt. Sosem hittem volna, hogy ilyen szótlan. Soha. Ámbár jót tett a csend. Kellett gondolkodnom egy keveset. Minden a fejemben kavargott, de leginkább ideges voltam, és féltem. Féltem, mert Mrs. Hood elkottyanthatja magát, ami nem lenne valami jó. 

Az ajtó bekanyargott egy hatalmas ház udvarába. Halk zene csendült fel a házból, és láthatóan tele volt emberekkel. Cal kinyitotta előttem az ajtót, és segített kiszállni. Karon ragadott, és befelé kezdtünk menni. Miután beléptünk hatalmas hangzavar keletkezett; mindenki tapsolt és fütyült. Megilletődve álltunk mindketten, pedig ilyenre számítottunk.

Mrs. Hood érkezett közénk. Arcvonalai ugyan olyanok voltak, mint amilyenekre emlékeztem, csupán egy-két ránc volt az arcán. Arcon csókolta fiát, aztán felém lépett. Arca döbbent volt, ám boldog. Két puszit nyomott arcomra, majd a fülemhez hajolt.

— Elmondtad? — suttogta, mire megráztam fejem. Aprót bólintott, jelezve, hogy értette, majd a fiához fordult. — Gyertek, egyetek-igyatok. Van itt minden — Ezzel elment. 

Apró sóhaj hagyta el számat. Nem buktam le. Még.