You're mine... ;[BEFEJEZETT]

08

Napokkal később egyedül ültem a szobámban. Azóta az este óta alig szólt hozzám. Sőt.  Rám sem nézett. Elárulhattam magam? Azt azért kétlem, mivel kimagyaráztam magam. Akkor mi lehet a baja? Néha.. vagyis inkább mindig, nehéz kiigazodni rajta. Nem tudom hová tenni ezt a fajta viselkedést, de az biztos, hogy meg kell tudnom, hogy mi a baja. 

Épp a fürdőből jövök ki, amikor csengett a telefon. Ajkaimat beharapva közelítettem meg az eszközt, s félve vettem fel.

— Calum, drágám, hova tűntél? Olyan rég beszéltünk! — a nő hangja rettentően ismerős volt. Pár tized másodperces gondolkodás után rájöttem, hogy ki is a hang tulajdonosa.

— Jó napot, Mrs. Hood, örülök, hogy hallom magát! — apró mosoly kúszik az arcomra.

— Kivel beszélek? — hangja döbbent volt.

— Ó.. hát ez  hosszú mese. Nagyjából tizenhárom éve költöztem a családommal a nagyvárosba. Tudja, Carla Blunt lánya. 

— Yvonne, drágám, te vagy az? — kijelentéséből ítélve elmosolyodott.

— Igen, de kérem, ne tessék elmondani Calumnak. Még nem tudja. Tudja, apám nevét vettem fel anya halála után, így Chars vagyok, nem Blunt. Ezzel magyarázható az, hogy nem ismer fel. És, nemrég felkerestettem, és újra ismerkedtünk. De még nem sejt semmit. Szóval, azt szeretném kérni, hogy ne is tessék neki elmondani még — motyogtam el egy szuszra az egészet.

_ Gyermekem, ne félj. Nem mondom el neki. Szóval... azért hívtalak, mert, minthogy tudod, Calumnak jövőhéten van a születése napja, és szerveztünk neki egy bulit. De, utálja a meglepetés bulikat, ezért is akartam őt felhívni ez miatt. Megtennéd nekem, hogy szólsz neki? 

— Természetesen — bólintottam, bár semmi értelme nem volt, hisz amúgy sem látta. 

— Köszönöm szépen. És, sok sikert kívánok! _ ezzel letette.

Mrs. Hood sosem volt az a beszédes típus. Lényegre törő, egyenes beszéde mindig is benne maradt az emlékezetemben. Sosem szólt hozzám, csak ha hivatalos ügyről volt szó, mint például " Apád mikor szándékozik eljönni egy gyűlésre is? Mert hetek óta nem tette be a büdös seggét az irodámba. " Esetleg: " Mi a jó büdös fenére vár már apád azzal a rohadt aktával? Már kész kellene legyen! "  Négy-öt éves fejjel azt sem tudtam, hogy miről beszél, ám mostanra már meg tudtam. Apám és Mrs. Hood munkatársak voltak. Persze folyamatosan marakodtak, ami miatt feloszlott a cég. Ezért is költöztünk a városba. Egy ideig még tartották a kapcsolatot, amit, persze, csak pár hónapja tudtam meg, de utána az is abba maradt. 

Gondolataimba a közelgő esemény furakodott. Azt mondja, hogy... 23 éves lesz. Azt hiszem, eltelt az idő... Túlságosan is. Valamit ki kellene találnom, mert... tartozom neki ennyivel. Nem bánik velem úgy, ahogy kellene. Már-már túl jó Hozzám. 

Ajtó csapásra eszméltem fel. Calum állt előttem. Zilált, fekete haja homlokára tapadt, inge felső gombja ki volt gombolva. Vállára dobta méreg drága öltönyét, s felém igyekezett. 

Váratlanul ért tette. Sőt. Több, mint váratlanul. Kezét mellkasomra helyezte, s lágy csókot hintett ajkaimra. Lassan hátradöntött a kanapén, s fölém kerekedve folytatta az előbbit. Ajkai mentolos izé égették ajkaim. Lassan távolodott el, bár, szívem szerint, vissza húztam volna.

— Ezt miért kaptam? — nyögtem ki halkan, gyönyörű szemeibe meredve.

— Csak... úgy — kósza mosoly húzódott ajkaira, majd tovább folytatta az előbbieket. 

Ajkaimba harapott, ami miatt felszisszentem, így sikeresen bejutott számba. Ha valaki, még véletlenül is, azt merné mondani, hogy Calum Hood nem jól csókol, azt, esküszöm, megverem! Rohadt jól csókol, sőt, még annál is jobban. Ha lehet azt mondani, hogy mesevilágban voltam, akkor én kijelentem: ott járkáltam, rózsaszín felhőkön, miközben epres tejszinhabot ettem, és Calum felé igyekeztem. 

Ismét eltávolodott. Felállt, s felhúzott. Így, hogy nem volt rajtam egy magasabb sarkú cipő, kicsi voltam mellette. A válláig ért az állam, ami miatt nem tudtam rendesen szemeibe nézni. Mégis, az, ahogy nézett, valami fantasztikus volt. Újra éreztem azt az érzést, amit régen éreztem. Élveztem vele lenni, még akkor is, ha bezárva voltam. Bár, ha minden úgy alakul, ahogy elterveztem, akkor nem sokáig fog ez tartani. 

Szemkontaktust még mindig tartotta, megragadta kezem, s maga után húzott. 

_ Tegnap hoztam neked valamit, csak elfelejtettem átadni — a konyha asztalhoz húzott, ahol is kinyitott egy fiókot.

Egy doboz volt ott, meg némi pénz. Az a pénz! Ó, Calum, te rohadtul szerethetsz engem! Apró mosoly jelent meg arcomon. S egy még nagyobb, amikor átadta a dobozt. 

Lassan nyitottam fel, s ami benne volt, elállította még a lélegzetem is. Egy gyönyörű, három soros nyakék volt, ami egyszerűen csodálatos volt. 

Kivette a dobozból, majd a hátamhoz ment, s berakta a nyakamba. Ujjaimmal végigtapogattam, s döbbenten fordultam a fiú felé. 

— Ezt... nem fogadhatom el! — haboztam, s már ki is akartam kapcsolni a nyakamból, amikor a kezét az enyémre helyezte, ezzel meggátolta tervem.

— De. Ez a tied. Illik hozzád. Tökéletes. És a tied. Csakis a tied  — mormolta, majd ajkait ismét az enyémre tapasztotta. 

________________________

Sziiasztook. Szóval. Az előző rész az olyan elcseszett lett, hogy az még nekem is fájt :DD De, nem tudtam normálissá változtatni. Ez a rész pedig rövid lett, de mivel a jövő héten kirándulni leszek, igy akkor nem tudok hozni. Ezért is lesz holnap is rész :3 

Kellemes estét ^^