You're mine... ;[BEFEJEZETT]

18.

Ott toporogtam már vagy tíz perce az ajtó előtt. Luke már rég elment. Fáztam, a hó is el kezdett hullani. Muszáj bemennem. 

Elszántam magam, s ujjaim a csengőre tapasztottam. Megnyomtam egyszer. Majd még egyszer. És még egyszer.

Nővérem hangja csendült fel a folyosón. Halkan, szitkozódva nyitotta ki az ajtót, s amikor meglátott, köpni-nyelni nem tudott. Igen, Brie, én is nagyon, de nagyon szeretlek. 

— Brie, szeretem a Jégkorszakot, és lehetséges, hogy Sid a kedvenc karakterem, de akkor sem akarok úgy járni, mint ő. Nemsokára idefagyok úgy, mint a nyelve a jégcsaphoz — motyogtam, mire csak megragadta a kezem, s behúzott a házba. 

Szorosan magához ölelt, s percekig csak így álltunk. Halkan szipogott, arcát pedig a vállamba fúrta. Végül én bontottam fel a szorító kezek által keletkezett bilincset, amely a nyakam körül keletkezett. Vörös arcára pillantottam, s egy biztató mosollyal jutalmaztam őt.

— Itt vagyok, rendben? Többet nem megyek el  — suttogtam, majd ismét átöleltem. 

— Remélem is, Yv, mert soha a büdös életben nem engedlek el! Soha! — motyogta fülembe, majd berángatott a nappaliba.

A kezembe nyomott egy tányér sütit, majd leültünk a kanapéra.

— Össze kaptatok a nagy Ő-vel? — húzta kisebb mosolyra száját miután megtörölte az orrát.

— Úgy is lehet mondani - húztam el szám, majd elvettem a tálcáról a legtejszínhabosabb süteményt. 

Ekkor jutott eszembe az az este, amikor Mrs. Hood-nál vacsoráztunk. És a tejszínhab. És a szenvedélyes csókjai. És a perverz, ugyanakkor cuki vigyora. A védelmező karja, amely a hasamon pihen, ha hátulról átölel. 

Egy könnycsepp gurult végig az arcomon, amit még egy követett, amit még ezer követett. Brie karjaiba borultam, és bőgtem. Ki tudja meddig. Az arcom a kétszeresére dagadt, szemeim vörösen égtek.

— Most már mondd el, mit csinált az a faszfej, mert ha nem mondasz semmit, arra következtetek, hogy olyant csinált, amit nem akartál. Ami azt jelentené, hogy mészárlás lesz New Orleans utcáin — pszichopata vigyor jelent meg nővérem arcán, amin akaratlanul is nevetnem kellett. Ám a vigyor hamar lekonyult az arcomról. A francba is! Mindent elbasztam! 

— Én... én voltam a hibás! — törtem ki, s elvettem a kezében lévő papír zsebkendőt, amivel megtöröltem orrom, majd folytattam. — Nem mondtam el neki, hogy ki is voltam valójában — nővérem érthetetlen arcát látva óriási magyarázkodásba kezdtem. — Emlékszer arra a kínai beütésű srácra, akivel mindig együtt lógtam még Orleans-ben? Nos, ő az! De, nem mondtam el neki, hogy ismer. Reménykedtem benne, hogy egyszer leesik neki, ám nem történt meg. Egyik barátja mindezt megtudta, és felhasználta ellene. Egy rendezvényen voltunk, amikor is egy helyiségbe kerültünk. És akkor mondta el Cal-nak. Ám Calum a legjobb haverjának hitt, hisz mégis őt ismeri régebb óta, és benne - ezek szerint - jobban megbízott, mint bennem. És, most kidobott. Illetve, azt mondta, hogy soha többé nem akar látni. Én pedig olyan vagyok, mint egy mosott rongy  — az elmúlt hónapok történései, kissé kiszínezve. Yv, gratulálok! a legjobban hazudó díjat biztosan elnyernéd! 

Nővérem percekig meredt maga elé, próbálta feldolgozni a hallottakat. Öt perc elteltével bólintott, majd felállt. Felment az emeletre, ám még előtte azt motyogta, hogy meg ne mozduljak. 

Mialatt ő fent volt, én a konyhába mentem, s töltöttem magamnak egy pohár vizet.  Mikorra vissza értem, addigra Brie is a kanapén ült. Kezében néhány boritek hevert, tekintete komor volt. 

Leültem mellé, arcát lestem, vártam, hogy elmondja, mik is ezek a levelek, honnan vannak, s egyéb ilyen sablon kérdések.

— Tudod... apa ezt nem akarta elmondani, de Calum volt a mama temetésén. Ugyan akkor még tíz éves sem voltál így nem annyira emlékezhetsz rá. Apa nem engedte, hogy a közeledbe kerüljön, azt mondta neki, hogy te nem akarsz vele találkozni. Leveleket is küldött, rengeteget. Apa a legtöbbet felbontatlanul visszaküldte neki, egy olyan cédula kíséretében, hogy "hagyj békén" esetleg "nem akarok hallani felőled''. Talán ezzel is magyarázható a srác viselkedése. Ezeket megmentettem a visszaküldésről, mondván, egyszer még szükség is lehet rá. Szerintem... oda adom őket — suttogta.

Nem tudtam rá nézni. Ellenség volt már a szememben. Nem elég, hogy elhallgatta apa, hogy Calum folyamatosan keresett, még Brie is besegített neki. Olyan személlyé vált a szememben, akinek egyhamar nem tudok megbocsájtani. 

Kikaptam a kezéből a leveleket, s felszaladtam a szobámba. Magamra zártam az ajtót, s ledobtam magam az ágyra. Filozofáltam azon, hogy elolvassam-e vagy sem, megéri-e ezek után, vagy sem. Végül felbontottam a kék borítékot. 

" Kedves Yvonne!

Ez a sokadik levelem, már fogalmam sincs, hogy mennyi felbontatlan boritek hever az íróasztalom fiókjában. Szerintem új fiókot kéne neki készíteni. Nem tudom, hogy miért nem olvasod el őket. Nem tudom, hogy miért küldöd vissza. Azt sem tudom, hogy miért vagy velem ilyen ellenséges. Azt hittem, hogy régen sokat jelentettem neked, s hogy ez az érzés nem változott. Nálam még nem változott, -és nem is fog- ám úgy tűnik, hogy nálad igen. 

Már fogalmam sincs, hogy mit írjak, mivel az előző levelekben mindent elmondtam. Bármi érdekes, vagy épp érdektelen, leírtam. Úgy látszik nem érdekel téged.

Ez az utolsó levelem. Yv, megértettem. Nem akarsz hallani rólam semmit. Már nem akarod, hogy az életed része legyek. Felfogtam. 

Ég veled, Yvonne Chars!"

Többször is elolvastam. Megpróbáltam felfogni a tényt, miszerint Cal évekig keresett. Évekig. Csak az én édes-drága édesapám nem akarta, hogy kapcsolatban legyen velem. Sosem tudnám megbocsájtani ezt nekik. Nem. 

Elővettem a szekrény tetejéről a bőröndöket, s pakolni kezdtem bele a fontosabb ruhadarabjaimat. A kisebbik részbe a papírjaimat helyeztem, különböző iratok, diplomák, fontosabb verseny-eredményeket. 

El kell innen mennem. Most. Azonnal. 

Behúztam a cipzárt, majd a táskát a vállamra helyeztem. Több kiló volt, alig bírtam, de az autómig alig volt pár méter. 

Lementem a lépcsőn, majd át a konyhán, ahol is Brie-vel találtam szembe magam. Kikerekedett szemekkel bámult hol engem, hol a vállamon lévő táskát.

— H... hova mész? — makogta.

— El. Tőletek messze — motyogtam, ezzel pedig kiléptem a házból. 

A garázsban találtam fekete autómat, amelynek hátsó ülésére dobtam a bőröndöm. Beültem a volán mögé, majd kihajtottam a ház területéről.

Csak vezettem, vezettem és vezettem.