You're mine... ;[BEFEJEZETT]

16.

Felálltam a földről, nekidőltem az ajtónak, s megkapaszkodtam az ajtó melletti szekrényben. Féltem, hogy ha a közelemben van, minden energiám elhagy, s összeesek. Ujjaival felemelte állam, így csillogó szemeibe néztem.

— E... elhagytál... ezért? — vonta fel a szemöldökét. Arcán megbántottságot véltem felfedezni. Francba.

— Ha... ha tényleg elhagytalak volna, akkor miért vannak kötél nyomok a karomon? — emeltem fel a kezem, ahol még mindig látszottak a kötél nyomok.

Kezeibe vette kezem, s egyik ujjával végigsimított a sebes felületen. Lábaim remegni kezdtek, szaporábban vettem a levegőt. Forró érintése égette kezem. Ajkaimba haraptam, s ismét tekintetét kerestem.

— Hiányoztál — suttogta.

— C... Calum é... én... s... sajná... — nem engedte, hogy kimondjam. Hüvelykujját ajkaimra nyomta, ezzel belém fojtotta a szót.

— Ne... ne sajnáld — motyogta, s ajkait az enyémre nyomta.

Kezemet az ajtóhoz szorította, egész testével pedig nekem nyomódott. Ajkaimat megállás nélkül csókolta, és csókolta, és csak csókolta. Nyelvével bejutást kért számba, amit meg is adtam neki. Kezével megragadta derekam, s feljebb emelt, így lábaimat dereka köré fonhattam. Ajkait még mindig nem vette le az enyémről, így vitt el az ágyig, amire aztán ledobott. Ajkain egy pimasz mosoly villant meg, ami az ablakon beszűrődő halvány fény tökéletesen kirajzolt.

Inge után kaptam, amit hamar kigomboltam, így kivillant napbarnitott felsőteste. Izmai megfeszültek, ahogy végighúztam ujjaim mellkasán, lehunyta szemeit, s úgy tűrte. Miután elvettem kezem, kinyitotta szemeit, majd ujjaival a ruhám cipzárjával bajlódott. Bőrömön éreztem, ahogy lehámlik a ruha, s hallottam, ahogy a földre esik.

Ajkaival végigcsókolta nyakam és mellkasom minden egyes pontját, torkomból pedig egy halj sikoly tört ki. Hirtelen megállt, tekintetét pedig az enyémbe fúrta.

— El kell innen tűnnünk — jelentette ki, ezzel pedig felállt rólam, megragadta a kezem, s az ajtóhoz húzott. Magamra kaptam a ruhám, majd tekintetemmel követtem minden egyes mozdulatát.

Zakózsebéből kivett egy kulcsot, amit aztán a zárba helyezett. Két kattanás után az ajtó kinyílt, mi pedig kifelé futottunk. Le a lépcsőn, ki az épületből. Calum keze végig az enyémen volt, szorította, ahogy csak tudta, s el nem engedte. Gyorsan vettem a levegőt, kezdtem fáradni, amit Calum is észrevett. Lassabban futott, végül pedig megállt.

— Yv, nem állhatunk meg! Csak pár méter, és ott az autóm, utána már szabad vagy! — suttogta fülembe, s apró puszit nyomott ajkaimra. — Gyerünk!

Ismét futottunk. Összeszedtem minden energiám, és futottam. Lábam már nagyon fájt, sosem futottam ennyit. A cipőm sarka egy reccsenéssel jelezte, hogy azt már többé nem veszem fel. Mindketten lelassítottunk. Calum zihálva vette a levegőt, kezével megtámaszkodott a falban. Levettem magamról mindkét cipőt, s otthagytam a földön.

— Mehetünk! — jelentettem ki, s ismét eszeveszett futásba kezdtünk.

A francba is a nagy birtokokkal! Még mindig volt egy kisebb ösvény, ami elvezetett a kapuig.

Ekkor jelent meg két emberke az említett helyen. Kezükben egy-egy, nagyjából kilenc kaliberes fegyver volt. Megtorpantunk. Cal még erősebben szorította a kezem. Hátrapillantottam. Carter volt ott, nagyjából tíz méter távolságra tőlünk. Mellette még két embere, hasonló fegyverekkel, mint az előttünk lévő.

Carter közelített felénk, megállt a hátamnál. Egy kés volt nála, amit azonnal a torkomhoz szorított.
—- Calum, mit szólnál ahhoz, ha megtudnál a te Yvedről valamit? Valami nagyon, nagyon, de nagyon rosszat! — morogta fülembe, de úgy, hogy Cal is meghallja. Cal érthetetlen arckifejezését látva, Carter folytatta. -—Tudod, hogy Yv nem is az a lány, akit gondolnál? Tudod, hogy szövetkezett azzal, akitől megvetted?