Mi lett volna ha?

Család

Fáradtan ébredtem reggel. Jobban mondva nem is aludtam. Végre ez a nap is eljött a tárgyalás reggele. Vegyes érzések kavarognak bennem. Boldog vagyok és izgatott amiért végre egy család lehetünk hivatalosan is és örökre viszont félek attól, hogy mégis elvehetik tőlünk Hannát. Az elmúlt időszakban minden nap attól rettegtem, hogy mégis felbukkan egy rokon. Mivel nem tudtam aludni felkeltem, hogy reggelit csináljak, bár nekem egy falat sem ment volna le a torkomon. Dani és Hanna az ágyunkban aludtak. Este Hannus sem tudod elaludni ezért odafektettem közénk és ott rögtön megnyugodott és el is aludt. Utána akárhányszor visszaraktam a saját ágyába mindig sírni kezdett így a 3. alkalom után feladtam és köztünk maradt. Olyan édesen aludtak együtt, hogy nem bírtam betelni a látvánnyal.

-Jó reggelt szerelmem – hallottam meg a férjem hangját mögöttem. – hát te már fent vagy?

-Neked is jó reggelt – fordultam meg és láttam, hogy még az ágyban fekve nyomkodja a telefont. – Egy szemhunyásnyit sem tudtam aludni.

-Ideges vagy? – kérdezte és közben kimászott az ágyból.

-Hogyne lennék ideges.

-Ne aggódj – jött oda hozzám és ölelt át – minden rendben lesz. Csak odamegyünk elmondják, hogy hivatalosan is szülők lettünk aláírjuk a papírokat és hazajövünk ünnepelni.

-Remélem tényleg így lesz.

-Így lesz. De úgy érzem bundáskenyeret sütöttél. Nem ehetnénk belőle mert én éhen halok.

-Dehogy nem ott van a pulton. Ülj le mindjárt idehozom. – elmentem érte és letettem Dani elé az asztalra.

-Kicsim te nem eszel? – nézett rám kérdően.

-Nem vagyok éhes

-De enned kéne valamit. Napok óta sápadt vagy és rosszul érzed magad. Aggódom érted.

-Csak az idegesség. Jól vagyok. – igazából hazudtam. Én már tudtam valamit, amit ő még nem.

-De biztos, hogy jól vagy?

-Biztos. De most már egyél mert teljesen elhűl.

Hanna is nemsokára felkelt így elkészülődtünk és elindultunk a bíróságra. Ott gyorsan behívtak minket. Tényleg nem volt semmi gond. Minden rendben ment.

-Akkor a mai naptól maguk hivatalosan is egy család. Gratulálok

-Köszönjük. – mondtuk és ez a mondat akkora megkönnyebbülés volt. Végre senki sem veheti el tőlünk a kislányunkat. Hivatalosan is mi lettünk a szülei és ez ellen senki nem tehet semmit.

Amint kisétáltunk a bíróság ajtaján elkapott a sírás. Ezek örömkönnyek voltak és most tört ki az elmúlt időszak minden nehézsége is. Mikor Dani ezt meglátta nem szólt semmit csak odajött és erősen magához ölelt. Tudta, hogy most csak erre van szükségem. Ez szerettem leginkább a kapcsolatunkban, hogy szavak nélkül is értettünk egymást.

Már éppen készültünk beülni az autóba mikor a gyámügyes ügyintézőnk utánunk kiabált hogy be kellene mennünk még pár papírt elintézni így előbb oda kellett elmenjünk. A hölgy már az irodában várt minket.

-Először is hadd gratuláljak. Nagyon örülök hogy ilyen szerető családba került a kicsi lány.

-Köszönjük a segítségét ebben az egész ügyben. Nagyon hálásak vagyunk érte. – mondta Dani

-Ez a dolgom. Viszont egy nagyon fontos dolgot még meg kellene beszélnünk, mégpedig az Hogy Hanna nevével mi legyen.

-Úgy gondoltuk, hogy csak a vezetéknevét változtatjuk meg. – válaszoltam

-És akkor mi a teljes név?

-Gál-Szappanos Hanna.

-Köszönöm szépen. Akkor ezt még leadom. Végeztünk is.

-Köszönjük. Viszlát – köszöntünk el

-Viszlát – köszönt ő is.

Gyorsan haza értünk és bementünk a házba.

-Nézd csak mit készítettem be? – vett elő Dani egy gyerekpezsgőt a hűtőből.

-Akkor koccintsunk. – mondtam és odaadtam Hannát az apukájának és elővettem két pezsgőspoharat a szekrényből és leültem a kanapéra melléjük. – kinyitod? – kérdeztem a szerelmemet

-Ki de addig akkor visszaadom Hannust. – a pezsgő durrant egyet és Dani kitöltötte a poharakba a pezsgőt.

-Akkor koccintsunk arra hogy végre mi hárman egy család lettünk – ajánlotta

-Négyen – javítottam ki halkan. Először nem vette észre mit mondtam de aztán mikor tudatosult benne majdnem megfulladt.

-Tessék? – kérdezett vissza kikerekedő szemekkel.

Én csak mosolyogtam és bólogattam. Hirtelen csak azt vettem észre hogy Dani Hannával a együtt felkapott és megcsókolt.

-És akkor ez komoly? - kérdezett vissza még egyszer mikor letett.

-Igen ez teljesen komoly. - válaszoltam hatalmas vigyorral az arcomon.