Mi lett volna ha?

A döntés

Letaglózott a hír, amit az imént megtudtam. Nem hittem a fülemnek.

-Nekem...nekem most egy kicsit ki kell mennem. - motyogtam majd elszaladtam.

Mire kiértem az udvarra már potyogtak a könnyeim. Nem tudtam mi tévő legyek. Csak azt tudtam, hogy valamit tennem kell. Felelősséget éreztem Hannáért. Valami megmagyarázhatatlan kötődést volt közte és köztem. Próbáltam összeszedni magam mert tudtam, hogy hamarosan kezdődik a műszakom. Mikor végre sikerült megnyugodnom bementem az épületbe. Éppen mentem volna az öltözőbe mikor egy ismeretlen női hang megszólalt mögöttem.

-Elnézést – szólt a hang utánam.

-Igen? - fordultam hátra.

-Tudna nekem segíteni? – kérdezte a hölgy udvariasan – a gyámügytől jöttem. Egy bizonyos Kiss Hanna ügyében hívtak

Mikor meghallottam miért jött elakadt a szavam. Nem tudtam hirtelen mit mondjak, de aztán mégis csak sikerült megszólalnom.

-Igen tudok. – válaszoltam – én vagyok a kezelőorvosa, vagyis...

-Ó, remek – vágott közbe a nő – akkor megmutatná, hogy merre találom?

-Mi fog történni vele? Hova fog kerülni? – szegeztem neki a kérdésimet.

-Mivel egy rokona sem él és az apát sem sikerült megtalálnunk így egyelőre állami gondozásba fog kerülni. – Válaszolt egyértelműen a kérdésemre.

-És ha valaki örökbe szeretné fogadni? – kérdeztem hirtelen és ezen a kérésen még én is meglepődtem.

-Hát igazából az lenne a legjobb megoldás – mondta – de erre jelenleg nem sok esélyt látok. Azt mondta, hogy maga az orvosa ugye?

-Igen én vagyok. Miért?

-Hát meg kellene beszélnünk, hogy meddig szorul még kórházi ápolásra a kislány. - javasolta a hölgy

-Nem tudom pontosan. – tudtam, hogy időt kell nyerjek és beszélnem kellett Danival. Nem hagyhattam, hogy árvaházba kerüljön. – még egy 2 napig biztos. – válaszoltam végül.

A nap további része lényegében eseménytelenül telt. az összes szabad időmet Hannával töltöttem. Nagyon jó érzés volt mikor a fejét odahajtotta a vállamra és elaludt. Nem értettem pontosan, hogy mi történik, de azt tudtam, hogy ennek a kismanónak szüksége van rám és én pedig itt leszek neki bármi is történjen.

Dani szemszögéből

Mióta Katát kitettem a kórháznál nem jár máson az eszem csak rajta és azon, amit mesélt. Felhívott a haverom, aki az autómat szokta csinálni, hogy ráér ma így elvittem az autót. Azt mondta, hogy nagyjából 2 óra alatt kész lesz vele ezért úgy döntöttem, hogy úgyis sok elintézni valóm van a városban szóval addig ott maradtam. Mikor haza értem ettem valamit és leültem, hogy megnézzem a híreket. Hirtelen a telefonom feldobott egy cikket az örökbefogadásról. Eddig soha életemben nem gondolkodtam ilyenen viszont ma egész nap ezen járt az eszem és ezt a cikket egy jelnek vettem. Jobban utána jártam a dolognak és biztosan tudtam, hogy mi a megfelelő döntés.