Túl fogjuk élni!

~20~

Már lassan delet ütött az óra amikor felébredtem. Először elcsodálkoztam azon, hogy a nagypapa nem keltett fel, de aztán leesett, hogy dolgozik.
Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és becsoszogtam a fürdőszobába.
Sokáig folytattam magamra a forró vizet, hagytam, hogy a gondolataim elkalandozzanak.

Amikor kiléptem a fürdőszobából, annyira megijedtem, hogy kis híján felsikítottam. Szerencsére sikerült visszafolytanom, mert a nem várt látogatóm nem volt más, mint Peti.
- Megijesztettél! - méltatlankodtam. - Nem tudtál volna kopogni?
- Az igazat megvallva nem csak, hogy kopogtam, de csengettem is. Égett a lámpa a szobádban, úgyhogy tudtam, hogy itthon vagy. Szóval bejöttem.
- Legalább valami hangot kiadhattál volna. Kimennél amíg felöltözök? - csak akkor eszméltem rá, hogy egy szál törölközőbe vagyok, miután felocsúdtam az ijedtségből. Peti kiment az ajtón, én pedig gyorsan magamra kaptam egy fehér farmert, és egy egyszerű fehér pólót.
-Most már jöhetsz.
-Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. - kezdett bele, amint belépett az ajtón. - El kell, hogy ismerjem.. nem volt helyénvaló, ahogy beszéltem veled. Bunkó voltam. - lehajtotta a fejét és halkabban folytatta. - Még csak most kaptalak vissza. Nem akarlak elveszíteni egy ilyen apróság miatt. - szempilláin keresztül pillantott rám.
- Ugyan már Peti. - odaléptem mellé és átöleltem. - Nem fogsz elveszíteni soha. Te is tudod, hogy levakarhatatlan vagyok. Ha akarnál se tudnál megszabadulni tőlem. - halkan felnevetett, és éreztem, ahogy erős karjai a derekam köré fonódnak. Mindig ugyan az az érzés fogott el ha megölelt. A teljes biztonság érzete.
Már egy ideje így álltunk, amikor hallottam, hogy valaki csengetett.
- Vársz valakit? - kérdezte Peter, miközben elengedett. Megráztam a fejem, és kiléptem a folyosóra. Lesétáltam a lépcsőn, közben pedig próbáltam figyelmen kívül hagyni a falra akasztott képeket. Persze pontosan tudtam, hogy az első fotókollázs édesapám gyermekkori képeiből állt. Azután a ballagási fotója következett. A harmadik a diplomaosztóján készült. Ezt pedig a szüleim esküvői fotója követte. Mellette két kép volt, szorosan egymás mellett. Én és Linda, csecsemő korunkban. Gyermekkori képek. Egyszerűen nem tudtam rájuk nézni. Az ajtóhoz siettem és szélesre tártam.
- Jó napot, Fox felügyelő. - köszöntöttem a nyomozót, akinek elmeséltem az elrablásom, és szabadulásom történetét.
- Jó napot Linnéa. Ugye nem zavarom?
-Nem, dehogy. Fáradjanak beljebb.
Fox felügyelő és a társa bementek a nappaliba, és helyet foglaltak a fotelekbe.
- Esteleg hozhatok valamit inni? Narancslevet vagy teát?
- A teát megköszönném. - mosolyodott el halványan a nyomozó. Kimentem a konyhába és csináltam két csésze citromos teát.
Visszaérve a nappaliba letettem a csészéket az asztalra és helyet foglaltam a harmadik fotelben. Peti természetesen a hátam mögött állt.
- Beszéltem a nagyapjával mielőtt idejöttem. Tisztában vagyok vele, hogy maga nagykorú de szerettem volna azért szólni neki a látogatásunkról.
- Miről van szó?
- Arról az férfiről van szó, aki fogságban tartotta önt és a családját.
- Megtudtak róla valamit? - egyenesedtem fel hirtelen. A fiatal nyomozó kezdett el beszélni.
- Fox felügyelő megkért, hogy segítsek be neki a nyomozásba. Miközben olvastam a vallomását, úgy éreztem, hogy valahonnan ismerős nekem a tettes módszere. Felhívtam egy régi kollégámat, aki kiderítette, hogy Maine, Massachusetts valamint Nevada államokban is voltak hasonló esetek. A legtöbb szemtanú azt állította, hogy a férfi akit utoljára a családok házánál látták, körülbelül 185 centi magas, átlagos testalkatú. Rövid fekete haja és barna szeme volt. Mikor ezt közöltem Fox felügyelővel, mutatott egy képet a lehetséges tettesről. Elkezdtünk kutatni a férfi után. Kiderül, hogy nem más, mint Demetrio Pellicer. A családja Mexikóból való.
Döbbentem hallgattam a nyomozót.
- Továbbá - vette vissza a szót Fox felügyelő. - Samuel White nyomozó azt is kiderítette, hogy legalább 6 családról van szó. De az az érdekes benne, hogy mind a hat családban volt egy lány, akit sokkal később találtak meg holtan. Arra következtettünk ebből, hogy Demetrio megvezette ezeket a lányokat. A segítségükkel sikerült elrabolnia a családokat, de mikor már nem volt szüksége rájuk, velük is végzett.
- Azt akarja mondani, hogy Linda veszélyben van? - hirtelen felpattantam, de mikor belegondoltam abba, hogy mit tett a szüleinkkel és a nagypapával, visszaroskadtam a fotelbe. Peter a vállamra rakta a kezét.
- Úgy gondoljuk, hogy a húga addig nincs veszélyben, amíg magát nem sikerül elkapnia.
- De.. nem értem. Miért Lindát környékezte meg?
- Nem tudjuk mi alapján választja ki az áldozatait. Nem volt a családok között semmi hasonlóság. Az viszont, hogy miért Lindát választotta és nem magát, egyértelmű.
- Hogy érti?
- Maga okos. Nem hagyta volna azt, hogy éket verjenek ön, és a csaladja közé. Ezzel szemben úgy látom Linda elég naiv még. Rengeteg sérelem gyülemlett fel benne, így könnyű célpont volt.
- Ezek szerint Linda a saját akaratából cselekedett. Nem kényszerítette rá senki..
- Sajnos így van. Ha megtaláljuk, megpróbáljuk jobb belátásra bírni, de csak ennyit ígérhetek.
- Nem tudják még, hogy hol vannak igaz?
- Nem. Olyan, mintha a föld nyelte volna el őket.
Fox felügyelő és White nyomozó felálltak, menni készültek.
- Linnéa, ha bármi eszébe jutna arról a helyről ahol fogva tartották, kérem azonnal jelezze. Nagyon fontos lehet.
- Rendben. Viszont látásra. - köszöntem el, és bezártam a bejárati ajtót. Éreztem, hogy a lábam elerőtlenedik. Nekidőltem az ajtónak és lassan a földre csúsztam.
- Linnéa.. - Peti leguggolt mellém, és odahúzott magához.
- Tudod, most nem tudom eldönteni, hogy sajnáljam-e Lindát amiért megvezették vagy undorodjam attól amit csinált. - magam is meglepődtem, hogy milyen határozott volt a hangom. - Fel kell hívnom a nagypapát.
Felálltam, és kikerestem a számát.
- Szia angyalom, meglátogatott Fox felügyelő?
- Igen. Pár perce mentek el White nyomozóval. Szerintem lassan megérkeznek hozzád.
Halk kopogást hallottam a háttérből.
- Szerintem ők lesznek azok. - mosolyodtam el halványan.
-Milyen igazad van Linnéa. - mondta, miután a két férfi belépett a szobába, a szabad után. - Később visszahívlak rendben?
- Jólvan nagypapa. Szia.
- Mit szeretnél csinálni? - kérdezte Peter.
- A múltkor találtam egy kis cédulát. A nagypapa elhozta a szüleim dolgait. Köztük a mama rengeteg könyvével. Az egyik könyvön volt egy kis cédula. Tudja, hogy milyen vagyok. Nagyon sokszor olvasom el ugyan azt a könyvet.
- Főleg a Harry Pottert. - nevetett Peti.
- Jólvan na. Szóval a mamának szokásává vált az, hogy kis cetliket hagyott a könyveken, hogy ezt ne olvassam el, mert úgyse fog érdekelni vagy nem nekem való. Ismersz, természetesen abban a másodpercben fogtam azt a könyvet, és vittem is olvasni.
- Hát az biztos, hogy téged ezzel a mondattal rá lehet venni mindenre.
- Erre a könyvre emlékszem. Ez volt a kedvence. Azt mondta nekem, hogy ezt ne olvassam el, mert úgyse fog érdekelni. Ebben csak harcolnak, meg háborúznak.
- Hogyhogy nem olvastad el?
- Túl kiszámítható lett volna, ha azonnal elkezdem olvasni. Meg amúgyis akkor körülbelül 6 könyvet olvastam egyszerre.
- Soha nem értettem, hogy, hogy tudsz annyi könyvet olvasni egyszerre.
-Egyszerűen. Szóval most megtaláltam, egy kis szöveggel. El akarom olvasni.
Felmentem a szobámba, és elővettem Mo Xiang Tong Xiu - A démoni kultiváció nagymestere könyvsorozat első kötetét.
- Ez kínai?
- Igen. Nagyjából tudom is, hogy miről szól. Pontosan ezért is mondta a mama, hogy ne olvassam el, mert tudta, hogy szeretni fogom.
Felmásztam az ágyamra, Peter lefeküdt mellém az egyik kedvenc könyvével és olvastunk egész nap.